Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-11-08 / 45. szám
Tizennegyedik évfolyam.45. szám. Pápa, 1903. november 8. A lap szellemi részét illetS közlemény éli a szerkesztőséghez Kis József felelős szerlieszto ozlmére Jsiildenelöli. Az egyház és iskola köréből. Á dunántúli e?. rét egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reclaim átlók Faragó János íomiaidliatái-s czimére Bizony pusztulunk! Zsilinszky Mihály egyházkerületi főfelügyelőnek, a bányai ág. hitv. evangélikus egyházkerület közgyűlésén mondott elnöki megnyitó beszéde s ezen beszédnek az Egyetértés folyó hó 10-ikén megjelent számában «Serkentő szó a magyar protestánsokhoz» cim alatt méltatása, melyek szerint baj van a prot. egyházban; — az elhunyt Csépán Antal egyh. kerületi tanácsbiró emléke, melyet Barakonyi Kristóf barátom újított meg e lap 35-ik számában és azon rövid közlemény, mely ugyanezen számban «Szomorú statisztika» cim alatt, rámutat arra, hogy hogyan pusztulnak a mi jómódú előkelő családaink, mikor egy olyan kis községben, mint a somogymegyei Jákó, 25 év alatt három ilyen családot vesztettünk el: azt hiszem, velem együtt igen sok lelkésztársam ajkára adta e szavakat: bizony baj van, bizony pusztulunk! És e baj, e pusztulás érzékeny hatással volna akkor is, ha a kihalt családokkal pusztán felekezetűnk létszáma fogyna, — hiszen oly kevesen vagyunk, hogy nemcsak a vezérekre, de az utolsó közkatonára is nagy szükségünk van — mennyivel fájóbb és szomorúbb, ha velők együtt vagyonuk is elveszett a ref. egyházra nézve. Igaz, hogy a vallásosság, hitbuzgóság az áldozatkészség nincs egybekötve az anyagi jóléttel; de az is tagadhatatlan, hogy ennek hiánya, még inkább ellentéte, a szegénység, ha szárnyát nem szegi is a jótékonyság angyalának, de akadályozza abban, hogy oly mértékben nyújtsa a segélyt, amint arra szükség van. Nem ismerek olyan statisztikát, mely az ország lakóinak vagyoni állapotát vallás és felekezet szerint is kimutatná, de ha volna, az lenne reánk nézve igazán szomorú statisztika. Azt azonban köztapasztalatból tudjuk, hogy a reform, vallásu nagy-, közép és kisebb birtokosok száma országszerte megfogyott. Nem arról az időről szólok, midőn az ellenreformáció hazánk ref. földesurait legnagyobb részben katholikussá tette, hanem az utóbbi félszázadról, s arról a vidékről, melyet jól ismerek, Somogyvármegyéről, melyhez hasonló számú földbirtokost az ország kevés vármegyéje tud felmutatni. Ennek a vármegyének, melynek lakosainak egyharmada ref. vallásu, földesurai alig tizedrészben reformátusok. Ugyanaz a viszony az ország többi vármegyéiben is. Erdélyben pedig még nagyobb a visszaesés e tekintetben. A jövő még elszomorítóbb, ha meggondoljuk, hogy ezek is nagyrészben vegyes házasok, tehát vagyonuk, — kivált ha a házasságkötések alkalmával gyermekeiket oda Ígérik más felekezethez tartozó házastársuk egyházának — valószínű, hogy katholikus gyermekeik vagy rokonaik birtokába kerül, ép úgy mint a több ezer holdas Csépán birtok. Ha egy-egy ilyen birtok és tulajdonosának elvesztésével egyházunk épületéből nem^ egy oszlop dől is ki, hanem csak egy-egy darab kő esik alá, az által is bizony pusztulunk! De pusztít bennünket általánosan ismert és érzett anyagi szegénységünk is. Igaz, hogy az egyetemes közalap és országos özvegy-árva gyámolda tőkéje már is tekintélyes vagyont képvisel. De ez nem dönti meg állításomat, meg se gyengíti, hanem inkább megerősíti. Hisz ezen két tőke megteremtésével és fentartásával any-45
