Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-10-25 / 43. szám

701

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

702

lelkiismereti szabadságot megvédeni, egyúttal az embert Istenhez vezetni. Ezek oly szépen illenek egymáshoz, hogy én nem csodálom azt, hogy mi erről semmi kincsért le nem mondunk és hogy a másikhoz is a magyar nemzet hűtlenné válni nem tud. Ez mind a kettő a szabadságszeretetben gyökeredzik. Mig ezekhez Így, hűséggel ragaszkodunk, addig a nemzetet félteni nem lehet. Örülök, hogy Nagyságodat itt üdvözölhetem. Isten áldását kérem Nagyságodra és vármegyéjére.

Itt azonnal templomba mentünk, hol a 37. dicséret s a 74. dicséret 1. 2. verset buzgó éneklése után a helyi lelkész alkalmi imát mondott, mely után püspök úr ment a szószékbe s fenkölt szellemű tanulságos főpásztori beszédet intézett a hívekhez. Üdvözöllek ezen egyszerű kis templomban, melyet a ti őseitek építettek, megtartottak és a hittel együtt szent örökségül rátok hagytak. Áldott legyen az Úr, ki meghallgatta a mi könyörgésünket. Az Úr a mi erősségünk, paizsunk és oltalmunk. Az bizonyos, hogy ha nem lett volna a reformáció, ma már mint csak letűnt nemzetet, hírből ismernének bennünket. De meghallgatta az Úr a könyörgést és lett a mi erősségünk és paizsunk, és a reformált vallásban adott nekünk oly hatalmat, támasztékot, hazaszeretetet, mely képessé tett bennünket arra, hogy a szabadságért lelkesüljünk és harcoljunk. Ennek köszönhetjük, hogy azok a törvények, amelyeket a magyar nemzet 1894-ben hozott a vallásegyenlőség biztosítására, azok a törvények a nemzet öntudatával egyezők. És nincsen az a hatalom, bármily fenyegetéssel vagy erőszakkal álljon elő, mely e szellemet megtudná változtatni és a szabad vallásgyakorlatát el tudná nyomni. Épen itt tapasztaljuk, hogy mennyi jótéteményt gyakorolnak gyülekezetünk iránt azok, kik más felekezet tagjai, de legközelebbi érintkezésben vannak híveinkkel. Azért, ha az újabb ítort tekintjük s azt, hogy a magyar nép eredetisége, ősgondolkozása által, a hit a vallásszabadságának jogát magáévá tette, általánosította és gyakorolja: mondhatjuk, áldott legyen az Ur, ki meghallgatta könyörgésünket, Ö volt a mi paizsunk és Ö lesz a mi reménységünk.

De ha az Isten áldást, erőt, védelmet adott nekünk, hogy egyházunkhoz ragaszkodhassunk, annak szellemét megtarthassuk ; nekünk még kötelességünk a Mindenható Isten iránt ezért a kegyelemért a legőszintébb hálával lenni. Ez a hála nyilvánul abban, ha Isten nevét megbecsüljük, tiszteljük a gyülekezetben, hallgatjuk az ő szent igéjét, arra szoktatjuk gyermekeinket : mert nem a vagyon az alapja a földi és mennyei boldogságnak, nem is az előkelőség vagy tudomány, hanem az Isten igaz félelme. És ezt gyakoroljuk otthon családunk szentélyében is. S e hálának legfőbb ismertető jele a szeretet. A szeretetet többször is hangoztatjuk, mint kell s fájdalom, mégis mennyi történik itt, amelyek a kölcsönös szeretetet sértik.

Mi legyünk az elsők, még önmegtagadás árán is, kik megmutatjuk, hogy meg tudunk bocsátani az ellenünk vétőknek; mert a haza érdeke, a haza jövendő boldogsága kívánja ezt. Ha ezt megtettük, igen sokat

betöltöttünk a Jézus törvényéből. Szükséges még a munkásság és takarékosság, hogy a közügy érdekében áldozatokat hozhassunk; mert a mi egyházunk áldozatok nélkül fenn nem tartható.

Kedves Atyámfiái ! Istenfélelem, emberszeretet, türelem, munkásság, takarékosság, mértékletesség, ezen evangyéliomi erők, nemzetfentartó erények. Kövessétek ! Boldogok és erőssek lesztek e földŐD ! A 75. dicséret éneklése után kivonultunk a templomból. Ezután fogadta püspök úr a mohai, iszkai, egyházak és községek tisztelgő küldöttségét a lelkészlakon, és a keresztesi egyh. presbitériumát, melyet Rabay Kálmán vezetett s igen szép üdvözlő beszédet intézett püspök úrhoz. A küldöttségeknek püspök ur kegyesen válaszolt. Azután szigorú egyházvizsgálatot tartott s elismerését fejezte ki a tapasztalt rend felett. Majd Kempelen Imre úr, nagybirtokos meghívására megtekintette a világhírű „Ágnes-forrást s a szép kertet, hol barátságos ozsonát költött el kísérete és a vármegye előkelőségei társaságában. Innen ismét a lelkészlakhoz hajtatott s búcsút véve uradalmi fogatokon indult Csurgó felé. Szelid est borult már a vidékre, midőn a menet „Atya“-pusztához ért, hol a csurgóiak 30 kocsin voltak elhelyezkedve. A díszkiséret jelezte a főpásztor érkezését, kit a nép élén Kovách Sándor járási főbíró űr szívélyesen üdvözölt, a község szélén pedig Kajos István községi jegyző ur.

A község minden épülete ki volt világítva s a lelkészlak bejáratánál virágokkal gazdagon diszített diadalív volt kettős tránsparenttel, mely élénk világítással ragyogtatta az „htenhozott“-tat. Itt a presbitérium élén fogadta és üdvözölte Szalay Benő lelkész püspök urat és kiséretét s gazdag vacsorát adott tiszteletükre.

Másnap reggel 8 órakor mind két iskolát megvizsgálta püspök ur, a nagyobbakat tanítja Varga László, a kisebbeket Krautné Heller Róza. Mindkét iskolában szép eredményt tapasztalt, elismerésének adott kifejezést a felett, hogy itt az egyházi élet megnyilvánulása örvendetes alakban mutatkozik, úgy az egyház ügyeinek kezelésénél is. így a jelen méltó a múlthoz. Az iskolák népesek, a szülék a gyermekek lelki-testi gondozására nagy gondot fordítanak. A szaporodás aránya is megnyugtató. Az erős, hitbuzgó, áldozatkész református szellem jótékonyan munkái a gyülekezetben. Köszönetét mondott a buzgó presbitereknek és lelkésznek s Isten áldását kérte reájok és minden szeretteikre. Majd a templomba mentünk, hol a helyi lelkész alkalmi imája után a dalárda énekelt, melynek szivreható hangjai közt ment fel püspök úr a szószékbe és hatalmas főpásztori beszédet tartott. A világtörténelem tanítja, hogy az erős hit népeket képes összetartani, nagy alkotásokra buzdítani, hogy a legnagyobb erő a vallás, mely az embert embertársával egyesíti, munkássá teszi, milliók erejét egyesíteni képes. Ez az erő, mely még az államokat is p. o. az északamerikai köztársaságot megalkotta. Ezt bizonyítja Krisztus Urunk, midőn mondja: „Ha annyi hitetek van, mint egy mustármag, a hegyeket is kimozdíthatjátok