Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-10-04 / 40. szám
651 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 652 vagy terményekben, azonban egy gyermek utáni összes járandóság a 2 koronát meg nem haladhatja. Amely szülőnek több gyermeke jár az iskolába, az is csak egy gyermek után tartozik a tandíját fizetni. 7) Mindennemű egyházi járandóságot csak az egyház, illetve annak megbízott gondnoka vagy pénztárnoka szedhet, a lelkészek, tanítók és egyéb alkalmazottak jövedelmüket csak ezektől követelhetik, illetve fogadhatják el. Ennélfogva minden oly díjlevél, amelyben az egyház hivatalnokai részére egyénenkénti vagy páronként pénz, gabona s egyéb fizetés van kikötve 3 év alatt átalakítandó s a járandóság 10 évi átlag alapján megállapíttatván, a díjlevélbe egy összegben veendő fel. 8) Amelyik egyház igazolja, hogy a fenti makszimális kulcs alkalmazásában elment a fentebb jelzett határokig, vagy ha nem ment is el, de igazolja, hogy egyházi adóképpen hívei összes állami adójuknak 300/0'át fizetik vagy hiveitől bármely utón rendes évi szükséglete fedezésére bevett annyit, mintha a felsorolt makszimális adókulcsokat alkalmazta volna és rendes évi költségvetésében mégis hiánya van : az ilyen egyháznak igénye van arra, hogy költségvetésében így mutatkozó hiány az állami dotáció felhasználásával felsegített egyetemes ev. rév. egyházi adósegélyalap pénztárából fedeztessék. Ezen segélyt igénybe vevő egyházak költségvetései az egyházmegyék által az egyházkerületre felterjesztetnek felülvizsgálat végett és az egyházkerületek javaslata alapján utalványozza ki a konvent a segélyösszeget. Jól tudom, hogy ezen tervezet majd minden pontja részletesen indokolandó volna, valamint tudom azt is, hogy úgy egyik, mint a másik pontnál a bennök foglalt pozitiv megállapítás helyessége vitatható, de mind ez a jelen alkalommal nem is teljesen megállható javaslat, hanem csak azon elvnek illusztrálása akart lenni, hogy a mi helyzetünk és viszonyaink között, a legcélszerűbb alakja az lenne az adóreformnak, hogy az egyes gyülekezeteknél meghagyatnék az adókulcs megállapításának és az adókivetésnek joga egészben, csak arra nézve állítana a törvény korlátokat, hogy sem az egyes egyháztagokon nagyobb jogsérelem és méltánytalanság ne essék, sem az egyház közérdeke, akár a kor szellemével meg nem egyeztethető adónemek alkalmazása, akár az egyesekre, mint az egész egyházközségekre elhordozhatatlan adóteher kirovása által ne veszélyeztessék. Még így is, ha az egyes egyházaknak majdnem teljesen szabadkéz adatnék, nem volna a reform minden gyülekezetben simán és minden rázkódtatás nélkül keresztül vihető, azonban ez vele jár minden újítással és annak kellemetlenségeit el kell viselnünk az egyházunk közjava érdekében, különösen akkor, amidőn a szükség annyira sürget és amidőn a kortól már anynyira elmaradtunk, mint mi éppen ev. ref. egyházunknak egyik legéletbevágóbb kérdésében, az egyházi adózás ügyében. Antal Gábor. Az istentisztelet reformjáról. (Folytatás.) 1. Két okból kezdeném az istentiszteletet olyan templombamenéskor mondandóféle közimával; először azért, mert természetesebb és a helyzetnek jobban megfelel, ha első szavunkat imában, tehát rendes beszédben, nem pedig énekben, tehát zene közvetítésével intézzük az Úrhoz; másodszor azért, mert nagy a gyanúm, hogy az a magán imádkozás, amit a hívek most a templombamenéskor mondani látszanak, a nagy többség részéről merő képmutatás ; mivel az iskolában tanult imát rég elfeledték, magoktól imádkozni pedig nem tudnak, egyszerűen tettetik az imádkozást. A bibliaolvasásnak is itt van legjobb helye, részint azért, hogy az istentiszteletnek ez a pontja szerfelett rövid ne legyen, de főleg azért, hogy ez által is jelezzük, hogy mi a szentirás alapján állunk; abból indulunk ki és arra építünk. Ez a bibliaolvasás vagy egy összefüggő egész vagy az egy tárgyra vonatkozó szentirási helyek csoportosítása lenne és mindig világos, hogy egyszeri hallásra, magyarázat nélkül is felköltse a kivánt gondolatokat. Itt jegyzem meg, hogy a lelkész működési helyéül a kisebb funkciók végzése alatt az Űr asztalát ajánlom, mivel a tervben a pap munkája öt számmal szerepel, azt a folytonos szószékbe és onnan vissza jövést-menést pedig visszatetszőnek látom. Az Ur asztalának éppen olyan méltósága van, mint a katedrának, teliát a mellette való imádkozás az istentisztelet ünnepélyes voltát semmi szin alatt sem csorbítja. 2. Ez az ének lenne a mostani tőének, mivel a felálló éneket a kezdő közima feleslegessé teszi s így az elmarad. Ezáltal megnyerjük a prédikáció előtti énekre szükséges időt; tehát az istentisztelet tartamát az itt javasolt négyszeri éneklés csak a prédikáció utáni énekre szükséges néhány perccel hosszabbítja. 3. Ima; megfelel a mostani prédikáció előttinek. Az Istentisztelet egysége szempontjából sokan szükségesnek tartják az ének, ima és egyházi beszéd tárgyi egységét is; p. o. Csiky Lajos debreceni theol. tanár azt mondja „Istentiszteletünk reformjának kérdéséhez“ cimü munkájában, hogy mivel istentisztelet párbeszéd az Ur és az ő gyermekei közt, az egyes alkotórészeknek. t. i. az éneknek, imának és egyházi beszédnek egy gondolattal kell foglalkozniok. Tetszetős frázis, semmi más. Az éneknek és az imának az a hivatása, hogy áhítatot keltsen és elkészítsen bennünket az egyházi beszédnek, de nem egy bizonyos egyházi beszédnek buzgó hallgatására. Ezt pedig az alkalmazott ima soha sem éri el oly biztosan, mint a közönséges, sőt sokszor éppen ez gátolja az áhítat feltámadását ; részint azért, mert az ilyen ima a legtöbbször elmélkedővé válik, részint mert a gyülekezet rövid idő alatt kiismeri a papja szokását s imádkozás helyett akaratlanul is a prédikáció tárgyára vadászik. Tapasztalásból mondom ezt, mert fiatal koromban sokszor hallgattam egy „párbeszéd elméletíi“ lelkészt, de imája noha jő imádkozó volt, a most említett ok miatt soha sem ha
