Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-10-04 / 40. szám
645 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 646 Természetes dolog, hogy ebben az országban minden társadalmi és egyházi ügy, azt lehet mondani, közvetve vagy hözvetlenül az állam helyzetével, az állam fejlődésével és belviszonyaival szoros összefüggésben van, ami eminenter az imént említett kérdéseket illeti : majdnem mindenike ezzel kapcsolatos. A zsinat munkálatai közül a legfontosabbak, pl. az adóügy, célszerűen és okosan csak úgy rendezhető, ha előbb a kormánnyal tisztába jövünk a segélyezés módja és azon nagyobb összeg iránt, amire szükségünk van. Maga a zsinat és a gyakorlati tárgyalás direkte utal az állammal való tárgyalásokra. A vegyes bizottság működését az bénította meg, hogy tulajdonképpen állandó kormányunk nem is volt. Mindez bizonyítja azt: dacára annak, hogy ki kell zárnunk és én elvből kizárom a napi politikát egyházkerületi dolgokból, de ezeket a tényeket, a nélkül, hogy bármily irányban következtetéseket vonnánk, még kevésbbé támadásokat intéznénk, el kell ismernünk. Továbbá nem lehet tadadni, hogy a napi sajtó és a közvélemény az alatt az öt hónap alatt, azokban az ügyekben, amelyek minket a legközvetlenebbül érintenek, a bénulásnak fokozottabb mértékét mutatta, annyira igénybe vette a helyzet a kedélyeket más irányban, hogy ezekben az ügyekben, pedig ezek az igazán termékenyítő ügyek, melyeknek üdvös és helyes megoldásából háramlanék nagy haszon nemcsak az egyházra, hanem a hazára is, — bizonyos mértékben fokozódott a bénultság és a közöny. Mi következik ebből? Egyáltalában nem az, hogy ezekben a dolgokban azon követelésekkel, törekvésekkel , amelyekért kell dolgoznunk, egyáltalában felhagyjunk, nem, mintha semmi sem történt volna, mintha aggodalmaink keblünket el nem szorították volna, úgy kell egyházunkezen eminens ügyéért dolgoznunk föld felett és föld alatt, minden irányban, hogy érdekeink megvédve legyenek. De azt hiszem nem csalódom s ebben egyet ért velem a főtiszt, egyházkerületi közgyűlés, hogy ebből ránk nézve kebli ügyképpen egy nagy tanulság kidomborítható, ez a nagy tanulság, hogy a külvilággal való összeköttetéseinket kultiválnunk, érvényesítenünk kell és nem szabad lankadnunk a legnehezebb körülmények között, de kétségtelen, hogy ezekben az irányokban, miután azok nem tőlünk függnek, sokszor vagyunk visszaeséseknek, csalódásoknak, stagnálásnak kitéve, nem bizhatunk másban feltétlenül, mint önmagunkban (Élénk éljenzés.) ebből következik, hogy hogyha lehetséges mindig a magunk erején, a magunk jogai szerint, a magunk hatáskörének határai között cselekedjünk, sőt és annyival inkább főtiszt, kerületi közgyűlés, mert sohasem tudjuk, hogy a külső körülmények hogy változnak, úgy kell tehát dolgainkat intéznünk és berendezkednünk, hogy bármilyen külső viharok találjanak is elő bennünket, habár ott is megteszszük kötelességünket mint honfiak, de egyházunkra nézve azok lehetőleg készen találjanak mindnyájunkat minden lehetőségre. (Általános élénk éljenzés.,) A munkatér fejlődése és a feladatok beosztása e tekintetben, nézetem szerint eltérő kell, hogy legyen attól, amit az újabb társadalom az államtól követel. Az újabb társadalom azt a fokozatot állítja fel: minél kevesebbet tegyen az egyén, hogy annál többet hárítson a községre, minél kevesebbet végezzen a község, hogy annál többet hárítson a megyére, minél kevesebbet dolgozzék a megye, hogy annál többet hárítson az államra és ennek következménye aztán egy óriási centralizáció, amely ha megakad egyszer, akkor megakad az egész gépezet vagy legalább nagyban megbénul, bizonyítja ezt ez a szomorú öt hónap. A mi egyházi életünket megfordítva kell beosztani : minél többet végezzen el az egyén, hogy annál kevesebbet hagyjon az egyházközségre, minél többet végezzen el az egyházközség, hogy annál kevesebbet hagyjon az egyházmegyére, minél többet végezzen el az egyházmegye, hogy annál kevesebbet hagyjon az egyházkerületre és minél többet végezzen el az egyházkerület, hogy annál kevesebbet hagyjon a kon ventre, úgy, hogy a centrumnak megakadása, meddősége ne provokálja mindenütt a megakadást, sőt ellenkezőleg azok a perifériák, azok a kis centrumok jobban lévén felszerelve, jobb önérzettel teljesítsék feladataikat, mert azok fennakadásának olyan mértékben nem leszünk kitéve, mint a milyen jelenlegi helyzetünk. Ezt a tanulságot vonom én le ebből és elfojtott érzelemmel, aggódó kebellel nézek végig hazánk viszonyain, úgy is mint protestáns, úgy is mint magyar. — Ha kombinációba veszem, ha csak merem álmodni, hogy mik fognak még következhetni, mind jobban meggyőződöm annak szükségességéről, hogy mi, magyar protestánsok önérzetünkben, kitartásunkban és szorgalmas munkásságunkban sohasem lankadjunk, ne engedtessük magunkat félrevezetni sem félelem, sem más téreni zavarok, sem presszió által, hanem kis és nagy dolgainkban egyaránt, a mindennapi életben úgymint ünnepnapjainkon ernyedetlenül műveljük önkormányzati feladatunkat, úgy akkor nem fogunk csökkenni sem erőben, sem feladatainkban, sem közvetlen előhaladásunkban, sőt ez által hazánknak is nagy szolgálatot teszünk. Azt hiszem, ezen a magaslaton áll ez az egyházkerület is, ezért üdvözlöm a főtiszt, egyházke rületi közgyűlést! (Lelkesült éljenzés). Az egyházi adózás kérdéséhez. Általánosan átment úgy egyházunk híveinek, mint vezetőinek köztudatába, hogy a magyarországi ev. ref. egyház legközelebb összehívandó zsinatának legfőbb és legjelentékenyebb tárgya az egyházi adózás rendezése leend, úgy annyira, hogy sokan vannak, akik azt tartják, hogyha ezen egy kérdést egyházunk érdekeinek és igényeinek megfelelőleg igazságosan és korszerűen rendezni sikerül a zsinatnak, akkor érdemes annak megtartására munkát, időt és pénzt áldozni, különben pedig nem. Ennek következtében látjuk, hogy az egyházi testületek gyűlésein, a hírlapokban és folyóiratokban
