Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-27 / 39. szám
637 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 638 dón adja azoknak, kik azt kérik és megérdemlik. Kérem az Istent, hogy a hajmáskéri, sélyi és rátóti egyházakra, községekre árassza ki kegyelmeit, ne csak anyagi, hanem lelki javakban és kincsekben is ; ami által boldog és megelégedett lehet és örök üdvösséget nyerhet. Ezután köszönetét mondott a bensöségteljes fogadtatásért. Itt nyomban templomba mentünk, hol a helyi lelkész gyönyörű imája után, püspök úr tartotta meg hatalmas beszédét, mely behatott a szivekbe és kitörülhetlen nyomokat hagyott azokban. Előbb rajzolta e népnek, mint a tiszta magyar fajnak hősies küzdelmeit a török és német ellen s törhetlen hithűségét a lelkiismeret szabadság védelmében. S azon szomorú időkre, mikor oly egyének ültek a főpapi széken Magyarországon, kik azt tartották s ki is mondották, hogy pusztuljon el inkább az ország, legyenek a falvak rókák és farkasok barlangjaivá, mintsem eretnekek által fertőztessenek meg. E nyilt Istenkáromlás, e haza elleni vétek nyomában a hajmáskéri egyházra is romlás, pusztulás várt. A hajmáskéri templom, mely ma a r. katolikusoké 1746-ban vétetett el Biró Márton veszprémi püspök által. Árva lett e gyülekezet, valamint Sóly és Rálót is. De e szomorú idők megváltoztak, sőtt itt egy későbbi püspök 3/4 telket adott a ref. egyház fenntartásának alapjául, a mely ma is a lelkész és tanító használatában van. A rátóthi templom építéséhez is a legnagyobb összeggel most azok járultak, a kik azt egykor elpusztítani akarták. Igaz tehát az ige : Hivj segítségül engemet a te nyomorúságodnak idején és én megsegítlek tégedet. Ezután megdicsérte hitbuzgóságukat s buzgó imában kérte Istent, hogy minden kegyelmét közölje a gyülekezetekkel. A szigorú egyház és iskolavizsgálat után a presbitériumnak a hitbuzgóságért a tanítónak a jeles iskoláért köszönetét mondott püspök ur. A lelkészlakon 30 terítékű ebéd volt püspök ur tiszteletére, melyen résztvettek a hajmáskéri és rátóthi plébánosok, a tüzértisztek, dr. Véghely K. és dr. Vadnay Szilárd a vármegye képviseletében Fodor Gyula ügyész ur és több notabilitás. Sok szép toasztot hallottunk, de legjobban érintette szivünket püspök űré, ki a kegyes lelkű házigazdára, a jó papra és példaszerű apára, Jákóy Pálra, kedves nejére született Tatay Juliska asszonyra és szeretteikre emelte poharát. Ezután Várpalotára ment püspök ur, hol d. u. 4 órakor érkezett meg és várakozáson felül fényes és megtisztelő fogadtatásban részesült. A határban Várpalota intelligenciája s képviselő testületé élén Berky József jegyző melegen üdvözölte püspök urat, a város szélén pedig diadal ív alatt Magyari Gábor biró mondott üdvözletét s a népek ezrei éljenzése harsogtatta a levegőt. Püspök úr az üdvözlésekre meghatottan válaszolt. Majd a lelkészlakon Csajtay Máté inotai lelkész — ki akkor Palotát gondozta — mondott üdvözletét s Csörgei Mariska szép virágcsokrot adott át a főpásztornak. Majd gr. Zichy Vladimir tűzoltó főparancsnok tisztelgett a tűzoltók élén. Kiknek püspök úr szintén meleg és tanulságos válaszban mondott köszönetét. Ezután templomba mentünk. Hol Makai Zoltán tanító művészi orgonajátéka kisérete mellett buzgó éneklés után püspök ur megtartotta főpásztori beszédét a hit-, remény- és szeretetröl, E beszédet egész teljességében kellene tudni s szent meggyőződésem, hogy a hitnek, reménynek és szeretetnek ily biztos ismeretével és tudatával, mely e beszédben kifejtve van, egy boldog társadalom, egy virágzó és egyetértő nép, maga az Istenországa létesülhetne édes hazánkban. A szeretet fenséges parancsát soha nem szabad megszűnnünk ismételni, hirdetni és teljesíteni. Szeressétek egyházatokat, hazátokat, embertársaitokat, az itt levő több vallásfelekezet tagjait, híveit. Templom után tisztelegtek Szalay Fenne ág. hitv. ev. esperes az egyházmegye és várpalotai gyülekezet nevében. Dómján Károly a róm. kath. egyház nevében Zinger Abrahám a zsidó hitközség képviseletében. A csetényi ref. egyház Bállá Endre lelkész vezetése mellett. Az ősi egyház képviseletében Nagy Károly lelkész és a fülei egyház nagytiszteletü volt lelkésze Bátky Károly és kedves neje szül. Móricz Paula úrnő. Kiknek nagybecsű megemlékezésüket püspök úr szép és szívhez szóló válaszokban köszönte meg. Este 50 terítékű bankett volt a lelkészlak termeiben, hol Várpalota intelligens társadalma minden osztályában képviselve volt, mely alkalommal a felköszöntőkben élénk kifejezést adtak Antal Gábor püspök úr iránti őszinte becsülésüknek és szeretetüknek. Egyházvizsgálat alkalmával az iskolát jelesnek találta püspök úr, mig az egyházban a távozó lelkész után több szabálytalanságot és hiányokat tapasztalt, melyeknek helyrehozására utasítást adott a presbitériumnak és hatályos intézkedéseket tett. (Folyt, köv.) Demjén Mákton. Az istentisztelet reformjáról. Részlet egy nagyobb munkából. Egyházkerületünk egyik papi köre a múlt évben azt a kérdést vetette fel, hogy van-e szükség istentiszteletünknek egyöntetűvé, változatosabbá és épületesebbé tételére és ha igen, mi módon ? Mivel a dologról nekem is megvoltak a magam nézetei, írásba foglaltam azokat; az illető papi kör pedig arra hivott fel, hogy közöljem a munkát hivatalos egyházi lapunkban ; hadd ismerjék meg tágabb körben s szóljon hozzá, aki az ügyet szivén hordja. Engedek a felszólalásnak; de egyfelől mivel a munka hosszabb lélekzetü, minthogy e kis terjedelmű lap más fontos tárgyak mellőzése nélkül 5—6 számnál kevesebben kiadhatná, más oldalról mivel a többi idetartozó kérdés kisebb jelentőségű és könnyebben megoldható, csak az alábbiaknak, mint a megvitatásra legalkalmasabbnak közlésére szorítkozom; sőt itt is elhagyom az egyöntetűségre vonatkozó fejtegetéseket, mert annak szükséges voltával úgy is mindenki tisztában van. * * *