Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-09-27 / 39. szám

639 DUNÁNTÚLI PKOTESTANS LAP 640 A vasárnap d. e. istentisztelet rendtartását illető­leg azt a hatalmas reform-mozgalmat veszem kiindu­lási pontnak, amit Bersier Jenő párisi lelkész támasz­tott 1874-ben, a „Csillag-templom“ felavatásakor tar­tott istentiszteletével, nemcsak nagy feltűnést, hanem erős ellenmondást is keltve a túlságosan radikális kí­sérettel. A mozgalomnak az 1890-iki vigani zsinaton elfogadott liturgia lett az eredménye, részint a már akkorra elhunyt Bersiernek, részint a mérsékeltebb irányú Doumergue Emil montaubani theologiai tanár­nak javaslatai alapján összeállítva. E zsinati határosat a vasárnap d. e. istentisztelet rendjét igy állapította meg: 1. Invoeatio. 2. Éneklés. 3. A tízparancsolat ol­vasása. 4. Éneklés. 5. A köz-bünvallás olvasása. 6. Éneklés. 7. Az apostoli hitforma olvasása. 8. Éneklés. 9. Olvasás az ó- és új-szövetségből. 10. Egyházi beszéd 11. Segélykérő könyörgés és az Úri ima. 12. Éneklés. 13. Megáldás (Hiásd bővebben Balogh Ferenc „Egyházi tanulmányút francia földön“ cimü becses munkáját.) Bármennyire méltánylom a vigani zsinat nemes törekvését, mégis úgy vagyok meggyőződve,1 hogy ket­tőben tévedt. Először abban, hogy az istentiszteletet nagyon hosszúvá teszi 8 ez által a híveket valősággal kifárasztja, buzgóságokat lelohasztja; — másodszor ab­ban, hogy a változatosság keresését túlhajtva, sok fe­lesleges alkatrészt hozott be, ami a látszólagos válto­zatosság mellett is unalmassá lesz. Valyon mi szükség van arra, hogy a tízparancsolatot, meg az apostoli hit­formát minden alkalommal felolvassuk ? Hiszen az Id­­vezítő a kér. egyházat a tízparancsolatnál magasabb erkölcsi alapra fektette ; keresztyén voltunkról az apos­toli hitforma elmondásával minden héten nyilvánosan vallást tenni pedig legalább is felesleges dolog ; külö­nösen az a templomban, ahol puszta megjelenésünk minden hitvallásnál hangosabban beszél; akiknél pedig nem beszél, azoknál száz apostoli hitforma sem beszél. Szintén felesleges a minden heti köz-bünvallás. Mert igaz ugyan, hogy mindig bűnösök vagyunk, de egyfe­lől ez egy pár mondattal a rendes imába is bele sző­hető, más oldalról az a szünteleni köz-bünvallás kiseb­bíti a penitenciális vasárnapokon és az úrvacsora­­osztáskor szokásos bűnbánati imák jelentőségét, holott azt egy, a folytonos használatban nagyon megkopott s ennek folytán kétes értékű köz-biinvallásért feláldozni nem szabad. Ha végül hozzá teszem, hogy az ilyen köz-ismert, a gyülekezet minden tagja által könyvnél­­kül tudott dolgok örökös mondogatása mulhatlanul lélektelen üres formasággá válik, az említett alkatré­szek mellőzését bőven indokoltnak látom. Én a vasárnap délelőtti istentiszteletre vonatko­zólag ezt a rendtartást ajánlom : 1. Templombamenéskor mondandó ima és biblia­­olvasás; tartja a lelkész az Úr asztalánál. 2. Éneklés; a mostani főének; a felálló éneklés elmarad. 3. Ima; tartja a lelkész az Úr asztalánál; meg­felel a mostani prédikáció előtti imának. 4. Egyházi beszéd előtti ének. 5. Egyházi beszéd; lehet akár prédikáció, akár bibliamagyarázat, akár kátémagyarázat. Ezt a szószé­ken végzi a lelkész. 6. Egyházi beszéd utáni ének. 7. Ima és az úri ima, az Úr asztalánál olvasva ; az ima megfelel a mostani prédikáció utáni imának. 8. Éneklés, az istentisztelet lelkiajándékáért hálát­­adó vagy búcsúzó és segélytkérő tartalommal, — vagy a prédikáció tárgyára vonatkozással. 9. Hirdetés, buzdítás a szeretet munkáinak gya­korlására, templomból kimenéskor mondandó ima, az Ur asztalánál végezve. Ezzel az istentiszteletnek vége van s először a lelkész távozik, azután pedig a gyülekezet éneklés nél­kül szétoszlik; ahol orgona van, az orgonista játszha­­tik ugyan, sőt kívánatos is, hogy játszék valami han­gulatos műdarabot a szétoszlás alatt; de ez már nem tartozik a tulajdonképpeni istentisztelethez s csupán az áhítat minél tovább megőrzésére szolgál. Nekem úgy tetszik, hogy az ilyen istentisztelet elég változatos, teljesen épületes és mivel általában rö­viden prédikálunk, uem is túlságosan hosszú, tehát a tervezet, legalább nagyjából, körülbelül elfogadható lenne. De mivel mégis indokolást és magyarázatot kí­ván, indokolom, és felvilágosítom minden pontját. (Folyt, köv.j Afegyes JözteményEg. — Az előfizetési pénzek és hirdetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük. Tisztelettel kérem lelkésztársaimat, hogy sors­jegyeinket most már legyenek szívesek visszakül­deni, ha el nem keltek. Kis József. — Lelkész beiktatások. Nagy öröm napja volt a banai ev. ref. egyháznak folyó hó 13-án, amely napon iktatta be nagyságos és nagytiszteletű Czike Lajos kir. tanácsos tatai egyházmegyei esperes ünnepélyes beszéd kíséretében hivatalába Maller Kálmán ó-szőnyi volt segéd­­lelkészt, kit a banai ev ref. gyülekezet ezen állás betöl­tésére nagy lelkesedéssel meghívott. A beiktatást végző esperest útjában a banaiak lovas bandériuma kisérte, az egyházi ünnepély után az új lelkész díszes ebédet adott, melyen a helybelieken kívül a bábolnai mónesbirtok tiszti­kara is szép számmal volt képviselve s számos lelkes fel­köszöntőben sem volt hiány. Az ünnepély nagy vigság mellett késő este ért véget. Folyó hó 6 án szép ünnepély folyt le a lipótvári kir. fegyintézetben, ekkor foglalván el a múlt évi novem­ber hó óta betöltetlenül állott ev. ref. lelkészi hivatalt a minisztérium által kinevezett Beör Kálmán volt losonci segédlelkész. A fegyintézet imaházában tartott istenitisz­teleten jelen volt a tisztikar teljes létszámban s néhány polgári érdeklődő is, a beiktatást Sedivy László nyitrai lelkész végezte, majd a hivatal foglaló lelkész mondotta el Márk V. 34. igék alapján beköszöntő beszédjét, a íe­­gyencek pedig énekkaruk szereplésével s egy társuk ré­széről a lelkészt üdvözlő beszéddel tették változatosabbá s ünnepélyesebbé a szertartást.

Next

/
Thumbnails
Contents