Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-25 / 4. szám
55 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 56 Az 1600 korona lelkészt és 800 korona tanítói készpénzfizetés megállapításával tehát mindenik testület vészit, habár nem egyformán is. Á kettőnek a vesztesége között pedig akkora a külömbség, a mekkora van az 1893. évi tanítói és az 1898. évi lelkészi fizetés-értékelés között. Á bajon tehát csak új fizetésrendezéssel lehet segíteni. Ez pedig véleményem szerint úgy rendezendő, hogy : 1. Á lelkészi fizetés minimuma 2400 koronában; 2. Á tanítói fizetés minimuma pedig 1200 koronában állapítandó meg. De hát mi módon fedeztessék ez ? Egy útját és két módját ismerek csak. Az útja az államsegélyhez fordulás. A módja pedig az egyik az, hogy zsinatunk lépjen a kormány és képviselőház elé azon határozott és erélyes követeléssel, hogy az 1898. évi XIV. t.-c. kimondott fizetéskiegészitést terjessze ki 2400 korona minimumra. A másik mód pedig az, hogy az 1898. XIV. t.-c. változatlanul maradván, a közszükségekre adott mostani államsegély az egyházi adórendezésre, közigazgatási költségekre, lelkészi nyugdíjintézetre szükséges összegen kívül, a lelkészi fizetésrendezésre is emelendő, hogy abból az egyházi hatóság „személyi pótlék“ címen kipótolhassa a lelkészek fizetését 2400 koronáig. A tanitói fizetésre nézve pedig, midőn kimondja a törvény az 1200 korona minimumot, egyúttal megemlítendő, hogy a mely gyülekezet azt a törvényben körülirt egyházi adózás mellett nem tudja fedezni, annak joga van az 1893. évi XXVI. t.-c alapján államsegélyhez fordulni. Ha ezt a vallásminister szentesítés végett O Felsége elé bocsátja : egyúttal kötelezettséget vállalt a kiegészítésre is. Ha a fizetésrendezés igy emeléssel megtörténik, az esetben megszűnt a naturálék megváltásánál a sérelem, mert az alacsony értékelés pótolva lesz. De okvetlen szükségessé teszi a fizetésrendezést az is, hogy biztosítani kell az egyházi hivatalnokok megélhetését. Mert kérdem : elég-e 1600 korona a megélhetésre? A tapasztalás azt mutatja, hogy ha ez az érték naturalékban van kiszolgáltatva, — a házi szükségek beszerzésével együtt járó költségekkel már csorbul. Hát még az egyházi és világi tudományokkal való haladás eszközei: a könyvek, hírlapok s folyóiratok ? ! Hát a gyermekek taníttatása ? ! Hát ha jön egy betegség, vagy elemi csapás vagy halálozás ? ! De talán azt mondja valaki, hogy régen is ennyi volt a lelkészi fizetés s akkor meg is éltek, taníttattak is, csapásokat is álltak ki s még sem zúgolódtak annyira, mint a mai nemzedék! Hát igaz, hogy taníttattak; de vegyék figyelembe törvényhozóink, hogy akkor nem került annyiba a taníttatás mint most. Ezelőtt 30 évvel 10 frt volt a tandíj s ma 37 frt; 35 írt volt egy évre a kosztpénz s ma 80 frt. — Es igy vagyunk egész háztartásunkkal is. Régente fizettünk falun 25—30 frtot egy évre egy házi cselédnek, ma szerencse, ha kapunk 60—70 frtért. A között meg, hogy mit kívánt meg a társadalom egy paptól vagy tanítótól ezelőtt 30 évvel s mit kíván ma : összehasonlitást sem lehet tenni. Természetes, hogy mivel a fizetés nem,*) hanem csak az állással járó kiadás emelkedett: nagyobb a létért való küzdelem, a mi hogy a sok tekintetben ideális gondolkozást szükségelő lelkészi hivatás betöltésére nem előnyös, azt a mindennapi tapasztalás igazolja. Lelkesíteni s lelkesedni magas eszmékért szükségben nem lehet, mert ez lehangolja az embert s megbénítja munkakedvét. Oh az a létért való küzdelem nagy ur; egészen magának kívánja az embert. Es ez a lehangoltság még jobban erőt vesz az emberen, ha látja, hogy előkészületei és munkakörét összehasonlítva egyéb állásokkal, a díjazásban velők szemben hátrányban van. Nem akarok most a lelkészi és tanitói hivatal fontosságára kiterjeszkedni; de az bizonyos, hogy az állam nem a hivatásuk fenségéhez méltó elbánásban részesiti őket. Sőt azt látjuk, hogy még a convent is kitért e kérdésben a határozathozatal elől. Most tehát, midőn a conventi javaslat az egyházmegyék és kerületekhez leérkezik: a lelkészek és tanítóknak úgy a maguk, mint előbbre tekintve az egyház jövője érdekében egy szívvel s lélekkel kezetfogva kell törekedni fizetésök rendezésére. Vegyék figyelembe, hogy ha ezt most a zsinattartáskor elmulasztják : egy újabb lü évre ismét csak a conventtől függ sorsuk, a mely pedig mint a múltban nem adott okott a szegény papi és tanitói kar vonzalmára, úgy a közelebbi conventi üléseken e tárgyban elhangzott beszédekkel eljátszotta a jogot bizalmára. Ballá Endre. Az igehirdetés alapelvei. Székfoglaló értekezés. Tartotta: Csizmadia Lajos theol. akad. tanár 1902 szept. ll-én. (Folytatás.) 2. Az Urnák hírnöke lévén az igehirdető csakis az Ur akaratát hirdesse. Maga Isten követeli ezt. Minden kétséget kizárólag követeli, mondván : „A kinél pedig az igém vagyon, beszélje az én igémet igazán.“ (Jer. 23 : 28). Nem is lehet máskép. A hírnök, a követ nem beszélhet mást, mint a mit küldője rábízott. Az a beszéd. az az ige, melynek hirdetésével Isten az ő küldötteit megbízta, nem más, mint a meghékéltetés beszéde. Mint Pál apostol mondja: „A Krisztus képében járunk e követségben, mintha Isten kérne miáltalunk, kérünk a Krisztus képében, hogy békéljetek meg az Istennel.“ (II. Kor. 5: 20.) A keresztyén hitszónok tehát igehirdetői működésében bizonyos határokat folyton szeme előtt tartozik tartani. Nem prédikálhatja önmagát. Nem emberi tetszetős bölcseséget, hanem azon nagy igazságokat, *) Sőt a hol nincs kongnia, ott a termények árának csökkenése folytán jóval alább szállt! Szerk.
