Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-09-13 / 37. szám

597

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

598

Méltóságos és Fötiszteletü Antal Gábor dunántúli ev. ref. püspök ur egyházlátogatása a veszprémi egyházmegyében.

(13-ik közlemény).

1903 május 10-e nevezetes emléknap lesz a litéri egyház történetében azért, mert forrón szeretett főpásztorunk e napon, 61-ik évi születése napján tartotta itt meg püspöki látogatását s ez által is fokozta az érdeklődést és tette emlékezetessé az egyházlátogatást. Veszprém felől reggel 9 órakor ért Litér határába, ahol a község képviselőtestülete és díszkisérete élén a jegyző meleg hangú üdvözlettel fogadta. Majd a községbe bevonulva, az egész lakosság sorfala közt és lelkes éljenei által köszöntve a harangok hívogató hangjai mellett ért az espereslelkész lakása felé, ahol a litéri és szentistváni elöljáróság, az iskolás gyermekek, ifjak, hajadonok élén Nyikos Kálmán lelkész az ő szokott őszinte magyar szívélyességével üdvözölte és fogadta püspök urat és kiséretét s kifejezte, hogy mióta megválasztottuk fötiszteletü püspök urat magas állására, azóta jellemszilárdságával, egyszerűségével, jézusi bánásmódjával, szóval egész működésével teljes biztosítékát nyújtotta annak, hogy egyházaink vezetése nála a legjobb kezekben van letéve. Isten éltesse és tartsa meg e magas állásában a mi boldogságunkra és kormányzásunkra ! Püspök ur baráti szives válaszában kifejtette, hogy azt az utat, mely őt a mai nap Litér és Szentistván gyülekezeteinek meglátogatására vezette — bár sok fárad, sággal és töredelemmel jár — nem sajnálja. Hálát ad Istennek, hogy megsegítette s ide vezérelte. Otthon érzi magát a litériek és szentistvániak között, mert itt nincsen is — úgy szólván — más felekezethez tartozó és itt a községi közigazgatásra, az emberek gondolkozásmódjára, a mi vallásunknak van befolyása. Gyönyörködöm abban — úgymond — hogy itt a vallásosság kellő számú jeleit szemlélhetem. Üdvözlöm a megjelenteket, nagytiszteletü urat, mint ennek az egyházmegyének esperesét, akihez nem lehetett szerencsénk eddig utunkban, akadályoztatása miatt; de akihez szivünk kívánkozott. Isten áldása legyen nagytiszteletüségeden s e gyülekezeteken.

Ezután nyomban iskolavizsgálatot tartott, az iskola udvaron nagyszerű meglepetésben részesültünk a szentistváni dulárda kenessei Kenessey István vezetése mellett a Himnuszt és a Szózatot énekelte s ennek lelkesítő hatása alatt mentünk az iskolába, mely Erdélyi Lajos vezetése alatt áll és azt kitűnőnek találtuk. Majd szigorúan megvizsgálta az egyház ügyeit. Hatályosan meghagyta, hogy legalább addig, mig az iskolás gyermekek iskolába járnak, a templomba mindennap be kell menni és istenitiszteletet tartani. A szentistváni egyház jelen helyzete mély szomorúsággal töltötte el szivét. Majd az egyházi főhatóság fog az ő ügyükben határozni; de akármiképpen határoz, csakis az egyház iránti hűség az, ami megmentheti ezt az egyházat. Mert ha századokon át fenn tudta magát az egyház tartani, az idők ma sem nehezebbek, mint voltak. Azt az orvosságot is lehet találni, hogy a lelkész! fizetés egy része a kongruából is pótolható. — Mert ha kimutatjuk, hogy a népesség számának kevesbbedésével az egyház jövedelme csökkent, ezt talán az állam fedezi. De ebben csak akkor részesülhetnek, ha az állam az előbbihez viszonyítva, látja, hogy nagy terhet hordoznak. — Tehát nem úgy, hogy sokalják a keveset is fizetni valahol. Itt meglehetős százalékot fizetnek és nagy baj, hogy az egyháznak semmi vagyona nincsen. Tehát azt akarom lelkűkre kötni, hogy akár lesz lelkész szünet, akár nem, azt a lelkészi javadalmat, ami felszabadul, úgy kell kezelni, hogy abból egy fillér el ne maradjon, mert a közmunkát is meg kell tartani az egyház javára S az elöljárók mindenért felelősek.

Egyházvizsgálat után templomba mentünk, melyet már megtöltött a hívők serege. A rendes istenitisztelet után — melyet imával s Apóst. Csel. 24. r. 24 - 25. verse alapján mondott beszéddel Demjén Márton veszprémi lelkész végzett, püspök ur ment a szószékbe és főpásztori beszédet intézett az áhitatos hallgatósághoz. Elmondotta, hogy 171 esztendeje annak, hogy a litériek ősei ide e helyre átjöttek Leányfaluból. Vezetőjük volt az akkori ref. egyháznak ottani tanítója; mert az ottani földesurak által, kik a piáristák voltak, birtokukból kibecsültettek, miután evangyéliomi hi tökről lemondani nem akartak. És miután ezen helységek urai protestánsok, a mezőföldről származó Szentgyörgyiek volvoltak, szívesen fogadták őket, templomot építettek és istenitiszteletet rendeztek. Majd itt is utánuk nyúlt Biró Márton veszprémi püspök keze s a megye erejét felhasználva kijött ide, betiltotta az istenitisztelet tartását s 30 évig árva volt e gyülekezet. De 1783-ban újra alakult, lelkészt hozott magának s attól fogva, — bár az egyház nem nagy, lélekszáma kevés és fájdalom folytonosan fogy; mégis vallásos hitét egyházához való ragaszkodását, Istenben való bizalmát nem vesztette el. Templomát rendbehozta, iskoláját meglehetős karban tartja; de sok kívánni való van a többi egyházi épületekben.

Szent István sokkal régibb egyház. Erről 1774- ben az van irva, hogy több mint száz esztendeje, hogy ott mindig reformátusok laktak.

Ezen a vidéken nagy volt a török dulás, mert Székesfehérvártól itt vonult el a török sereg s azért is oly kevés itt a ref. gyülekezetek lélek száma, mert menekül-, tek. A szentistvániak mindig úgy hivatkoztak magukra, hogy ők már a török dulás előtt templomot építettek, iskolájuk volt, tehát “a vallást szabadon gyakorolták 1686 előtt is; virágzó egyház volt. Érdekes, hogy úgy emlékeznek földesuraikról, mint akik a ref. vallásu hívek iránt — bár maguk nem voltak reformátusok — mindig nagy jóakarattal és támogatással viseltettek.

De azért gyenge volt; magának semmi fekvő vagyona nem lévén, biztos anyagi létalapja sem volt. — Ezért Szentistván szép templomának felépítésében valamennyi vidéki egyház kézreműködött. A szentgáliak hordták az összes fát az állásokhoz. Az egyház közterhe azonban mindig e maroknyi nép «vállait nyomta.