Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-08-23 / 34. szám
549 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 550 valami jó Názáretből ?“ És nem minden szentnek maga felé hajlik-e a keze ? ezzel a kérdéssel zárjuk be egymás elől az ajtót. Csakhamar a Bibliai Képek megjelenése után más működési térre vezette az isteni gondviselés Vásárhelyit : a Szerémség egy missziói pontjára, Üj-Bánovoéra, szétszórt csontok közé, hol 10 éven át a legodaadóbb szorgalommal iparkodott az idegen elemek közé szorult hitünk cselédeit a nemzeti és evang. szellemben megtartani, sőt gyarapítani. Szász Károly püspök évi jelentéseiben mindig nagy dicsérettel emlékszik meg Vásárhelyi ottani áldásos működéséről; a kerületi jegyzőkönyvek tanúsága szerint példányképül állitván őt fel a többi missziói lelkészeknek, kik felett még azzal is előnyben van, hogy a német nyelv teljes birtokában lévén, a német hivatalos közegekkel a társak nevében is ő képes érintkezni. E közben szakított időt más nemű, irodalmi komoly munkálkodásra is. Görög és latin klasszikusokat, Shakespeárt fordítja. A héberben is jártas lévén, az Énekes könyv reviziója alkalmából egy ide vágó füzetet ad ki „Példák a héber költészet termékeiből“ cimen (1900-ban). Nagy gonddal és mély tanulmánnyal fáradozott különösen egy magyar prot. egyházi szónoklattan megírásán, miből úgy a Bibliai képek, valamint a jelen kötet elején is terjedelmes részleteket ad — ízelítőül. Múlt év telén — a hírlapok közlései szerint — a Szamosmenti-Újlak, egy kongruás gyülekezet választá lelkészéül. Itt hordja azt az igát, melyről az Ur azt mondja, hogy könnyű és gyönyörűséges. Ámbár bizonyos, hogy még könnyebb es tehetségéhez méltóbb volna egy theol. kathedra vagy intelligens nagy ekklézsia. Ha ugyan ezen elrejtett talentumot fölfedezne valami hatalmas ember, mint ahogy az öreg Tisza fölfedezte egykor — Mikszátot. Hogy pedig egy valóban erre termett, arra érdedemes, kiváló tehetséggel állunk szemben: kétségbevonhatlanul bizonyítja azt két kötet egyházi beszéde. Az előző gyanánt irt egy-egy értekezésből kiki meggyőződhetik, hogy mily magas fokon áll az ő rhetorikai elméleti tudása. Beszédeiből pedig, hogy a gyakorlatban is igazi mester, — beszédei minden izükben megfelelnek a szónoklattan szabályainak s telvék gyönyörű példákkal rhetorikai képletekre. Az ő dolgozatai nem hevenyében összetákolt vásári munkák, milyenekkel el van árasztva a piac; hanem egytől-egyig állandó becsű műdarabok. Nincs szerencsém személyesen ösmerni a szerzőt, csupán munkáiból. Aki előtt ezek még ösmeretlenek és csak nagy tekintélyű ajánlatra reszkirozná meg a velők való ösmeretséget: hivatkozom Baksayra, aki a Magyar Szó tavali valamelyik számában nyíltan felhívta, apostrofálta Vásárhelyit, buzdítva beszédei e második kötetének sajtó alá adására. Az ő szavának engedve, a napokban jelent meg újabb könyve. Az új fészekből, Szamos-Ujlakról küldte meg megrendelőinek. Most hát nem Erdélyé, hanem a mienk. Illő és méltó, hogy legújabb munkáját ismerjük. Az első 17 oldalon, előszó gyanánt, egy szép tanulmányt ad, „A dispositio ős elmélete s a régibb és újabb ellenáramlatokíl cimen. Egy fejezet rhetorikai tanulmányaiból. Ezután jön XNV egyházi beszéd, ily rendben s tartalommal: I. Istenképe hordozói (közönséges) „A te orcádat nem különben látom , mintha Isten orcáját látnám, mivelhogy kegyelmesen fogadtál engemet“ alapigék után azt a tételt állítja föl, hogy „emberi létünk világító napja az istenképe, amelyre teremtettünk. Ez bizonyífctatik meg Ezsau példájában, valamint ami életünk folyásában I. akkor is, ha levetkezzük, II. akkor is, ha felöltözzük az istenképét.“ Érdekes összehasonlítani, hogy egy-egy tárgyat miként fog fel két különböző iró. Peti Lőrinc ugyanezen textusról beszél Megbocsátás cim alatt „Felolvasott szent leckénk — igy s ezzel állítja föl a tételt — egy vonását mutatja föl az Isten képének a megbocsátás indulatában. I. Miért tekintette Isten képének a megbocsátás indulatát Jákób s II. Miért kell Isten képének tekinteni minékünk is azt ? E két kérdés megfejtése képezze mai elmélkedésünk tárgyát. Azt mondja Vásárhelyi könyve előszavában a dispositió ős elmélete“ c. tanulmányában, hogy „a szónoki felfogás az, mely a beszédnek orrába élő lelket lehel; de viszont ez az, amit mesterséges utón előállítani nem lehet. A tékozló fiúban, az irgalmas sarnaritánusban s a többi parabolákban nem a kifejezések ékessége, nemis az előterjesztés ránk maradt alakja, hanem a felfogás megközelíthetlen magassága az, ami a hasonlíthatatlan szónoki erőt oly igazán megérezteti.“ Hasonlítsa össze e kettőt az érdeklődő s ítélje meg, hogy a két beszéd közül melyiknek a felfogása jobb s milyen az a következőkben is ? II. Erős hadakozók és szegletes próféták. II. Kir. V. 5—7. alapján, szintén közönséges beszéd. „A látható erők uralma meghódol a láthatatlanok erősségének. Ezt mutatja I. az erős hadakozó férfiú (Naamán) erőtlensége. II. Az erőshitü próféta (Élizeus) lelki erőssége.“ III. A próféta jutalma. A fentebbi locus 8-ik versének alapján. Közönséges. „Az Úr választottainak ereje és jutalma az ő lelkesedésük magasságában van. Ezt bizonyítják : I. Mind az igazság sáfárai, kik hitük magaslatán győzhetetlenek, II. Mind a hamisság edényei, kik lelketlenségükben elmerülnek és elvesznek.“ IV. János ereje. Adventi, (Máté 3. 4.) alapján : „János ereje az ő életmódjában és életelvében állott.— Bizonyítja ezt: I. mind életmódja, II. mind életelve.“ Ugyanezen alapigékről szinte adventit irt Barla Szabó Károly. Semmi címet nem ad Barla csupán csak ezt : adventi, — s tárgyát igy tűzi ki: „Tegyük elmélkedésünk tárgyává a próféta életmódját s vonjuk le belőle az ő jellemére világot vető s ami tanulságunkra szolgáló következtetéseket.“ V. A hitetlenek hite, adventi vázlat. (Máté 14. ü.) Tárgyára igy megy át: „Korunkat semmi sem érdekelheti
