Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-08-23 / 34. szám
547 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 548 nálatomra, nem vehettem részt — bár meglehetős igényekkel indultam el hazulról, várakozásomon felül meglepett; legjobban meglepett azonban az a házias, az a bizalmas, az a szeretetteljes bánásmód, melyben kis lányaink részesülnek; hízelgés nélkül mondhatom, hogy azok a kedves jó nénikék nemcsak tanítanak, de a szó szoros értelmében nevelnek is. Másnap csomagolva, s a kedves nénikék lelkiismeretes fáradozásait megköszönve, édes reminiscenoiák mellett kis lányommal útnak indultam. Pardon ! . . . Nemcsak kis lányomat, nemcsak kedves impressziókat, hanem két internátusbeli kis lányt is vittem magammal. Ugyanis a figyelmes nénikék abban a kitüntetésben részesítettek, hogy velem egy irányban utazó, két kis növendék felügyeletét bízták reám. Természetes, hogy ezt a kívánságot a legszívesebb készséggel teljesitettem. Útközben tréfálkoztam, beszélgettem az én fogadott kis lányaimmal. Mind a két kis baba annyira szerény, anynyira illedelmes, kedves és nyílt szivü volt, hogy szinte fájt, mikor búcsút kellett tőlük vennem, meglátszott rajtuk a czélirányos, a mesterkéletlen nevelés. Akármilyen önmegtagadással jár is, mig birom, nem veszem ki lányomat az internátusból, jobb kezek alatt itthon sincs, mint ott! . . . Elvégre hazaérkeztünk Nógrádba — Kosdra. A viszontlátás megható pillanatának leírásával nem fárasztóm türelmedet; hogy tiz hónapig nem látott kis lányomat hogyan ölelte keblére édes anyja, hány meg hány csókkal üdvözölte négy testvére, gyenge az én szivem, gyarló az én toliam elmondani. A viszontlátás örömeinek csillapultával kis lányom a boldog szünidő élvezéséhez, én pedig mindennapi munkámhoz fogtam. Rövid idő múltán a kis barátnők megkezdték egymással a levélváltást. Magától értetődik, hogy a legnagyobb örömmel bocsátottam kis lányom rendelkezésére képes levelező-lapjaimat, levélpapiraimat, levélbélyegeimet, stb. stb. Hogyne ? . . . hisz a baráti érzelem fenntartásának, fejlesztésének hasznos oldala is van : a fogalmazásban gyakorolják magukat vele „a felsőbb-lányok“. Nemcsak kis pajtásainak, hanem kedves tanárnőinek is irt Olga. Utóbbi munkájába engem is bele akart vonni és pedig oly formán, hogy megkért, hogy én Írjam meg a levelet, s ő majd lemásolja. No persze, hogy nem állottam kötélnek, akármilyen szépen könyörgött is; nem pedig egyrészről azért, hogy az idegen tollal való ékeskedést meg ne szokja, másfelől pedig azért, hogy most már 11 éves korában szokjék rá az önálló gondolkozásra, s gondolatainak megtestesítésére. Irt hát szegényke, úgy ahogy tudott ; segiteni legfeljebb anynyiban segítettem, hogy az ortográfiái hibákat kiigazittattam saját maga-magával. A kedves nénikék válaszoltak kis lányom levelére, válaszoltak gyengéden, szeretettel, biztatólag, oktatólag, ez a lekötelező előzékenység indított engem öreget arra, hogy kis lányom ösztönzésére Vozáry Erzsiké ő nagyságának, lányom tanárnőjének verset Írtam. Kis lányomnak annyira megtetszett a silány versike, hogy szüntelenül arra ösztökél, hogy Írjak még egyet . . . Megteszem ezt a kívánságát is, nemcsak azért, hogy a mindennapi ostrom elől meneküljek, de azért, mert szivem is igy sugalja. Halld tehát: Szebben Írni lehetetlen. Azt gondolja a kis lányom, Versem gyári módon gyártom, Azért zaklat lépten-nyomon : „Apám, még csak egyet Írjon !“ . . . Mert egészen elbűvölték, Pápán azok a „Nénikék“, Egyiket — a másikánál, . . . Jobb szereti már apjánál. Eleintén még jól esett, Nekem ez a kedves eset, De későbben észrevettem, Hogy harcz van itt velem szemben. Félig mienk csak a lányunk, Vele jobban mi sem bánunk, Mint azok a jó „Nénikék“, Kik magukhoz bilincselték. Dehogy irok hát azoknak: Akik ilyen bajt okoznak, Szebben írni lehetetlen, Náluknál a gyermekszívben ! . . . Becses lapodban légy szives ezen kis versem számára egy kevés helyet szorítani (szívesen ! szerk.), hiszen midőn őszinte hálámat ekként igyekszem nőnöveldénk élén, hivatásuk magaslatán álló tanárnőkkel szemben leróni, pápai internátusunk érdekében vélek tőlem telhető csekély szolgálatot tenni. Kedves tieiddel szívélyesen üdvözöl Kösd, 1903 augusztus 17 szerető barátod Jávory Nándor ev. ref. lelkész. UönyYÍsmEi|tEtés. Ami hitünk és prédikálásunlc. Protestáns egyházi szónoklatok. Irta Vásárhelyi Zsigmondi. Ára 4 korona. Szerző tulajdona. (8° I—XVII. —j—173. 1.) Ezelőtt 10 évvel tűnt föl Vásárhelyi Zsigmond egy jókora kötetet egyházi beszéddel (Bibliai képek, Magyar prot. egyházi szónoklatok, a kér. morál népszerű tanítására. Marosvásárhely, 1892. XXVI-j-265 1.) A bérces Erdély ifjú Timótheusának e munkája itt, nálunk, semmi feltűnést sem keltett. Sőt a bpest Prot. E. I. lapon kívül más egyházi orgánumaink meg sem említették; holott sem akkoriban, sem azóta magvasabb s értékesebb e nemű munka nem igen hagyta el a prot. sajtót. E rideg közöny oka — úgy gondolom — abban a szükkeblü8égben van, amellyel mi Királyhágón inneni és túliak viselkedünk egymás iránt. „Származhatik-e
