Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-07-26 / 30. szám
479 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 480 álló lelkészi karnak köszönhető'. Én is sokat köszönhetek a lelkészi karnak, főleg a szivembe csepegtetett vallásos elvekért és a hála némi viszonzásául Ígérem, hogy egyenlő érdeklődéssel és szeretettel foglalkozom a gondjaimra bízott egyházi és tanítói személyzettel, melyet 30 év óta figyelemmel kisérek. Hála az égnek, ma már nincs ok aggodalomra, mindig erősebb azon meggyőződésem, hogy az egyház jövője és hatalma az erőkifejtésnek egyik legerősebb tényezője lesz. Évszázadokon át elhagyatottságban, elszigeteltségben élt e személyzet, mely ma kötelességének és hivatásának magaslatán álló testület, mely akár mint szak-, akár mint társadalmi tényező, mind nagyobb elismerést vív ki magának és tényezőül tekintetik az államalkotó gépezetben is. Én minden evangéliom szerint reformált tanító kezében egy jól megírt magyar történelmi könyvet szeretnék látni, melynek egyik első lapján a bizalom, a másodikra a k ötele sség legyen Írva és e kettő között agy állítani fel a mérleget, hogy minden nevelésre bízott gyermeknek, nemre való tekintet nélkül, szivébe csepegtetni kell azt, hogy ez a föld azért magyar, mert 1000 év óta magyarok lakják, mert 1000 év óta magyar ember vére öntözte és 1000 év óta magyar ember arcának gyöngye hullt reá. Nagyt. és Tek. Egyházmegyei Közgyűlés! Tévednek, akik azt hiszik, hogy én ma programmot mondok. Nem! jogaim és kötelességeim az 1893-ik évi december 27-én királyi szentesítést nyert «Egyházi Törvények» 158. §-ában megirvák és én ahhoz semmit nem tehetek, abból semmit el nem vehetek! Ezen kívül egyházam érdekében csak egy törvényt ismerek, mely igy hangzik: «Salus rei puplicae suprema lex.» Teljes tudatában vagyok annak, hogy ősi dicsőségünknek 200 évesnél hosszabb küzdelmében becsülettel megtépett és meghordozott zászlaja alá esküdtem, melyen ezen felirat olvashátó: «Istenért, hazáért és szabadságért!» Nagyt. és Tek. Egyházmegyei Közgyűlés! Istenem, hazám és egyházam iránti kötelességeimnek lelkesedéssel nézek eléje, örömmel hajlom meg a bizalom előtt, mely engem e helyre parancsolt. Lehet, hogy gyenge utódja leszek nagy elődjeimnek; lehet, hogy csalatkozni fognak képességeimben, egyéb jó tulajdonságaimban, de bizalmamban, igazságszeretetemben, szorgalmamban, hithűségemben csalatkozni nem fognak soha! Ezek előre bocsátása után magamat a Nagytiszteletű és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés jó indulatába tiszteletteljesen ajánlva elnöki székemet elfoglalom. A horvát-szlavon misszió köréből. Elénk élet, lázas munkásság folyik a magyar ev. ref. misszió egyházakban Horvát-Szlavon országban. A legközelebb lefolyt ellenséges zavargások s az idegenbe szórt magyarságot végelnyomással és elnyeléssel fenyegető fanatikus szláv pápistaság hihetetlen gyűlölködése és erőszakoskodásai annál nagyobb ellenállásra és tevékenységre ösztönzik a még megmaradt magyarság egyetlen védvárát, az ev. ref. egyházakat. A legújabb időkben alkotásokban gazdag, tevékeny vezére, Antal Gábor dunántúli püspök, kibontván a küzdelem és haladás zászlaját, katonái: a misszionáriusok, bátran törtetnek előre a bizonytalanság és veszedelem mélységei között is. Az állapotok, akadályok és fejlemények elegendő megvilágítására távolról sem elég egy, avagy nehány közlemény : kötetet kellene irni , amiből aztán világosan látható volna, hogy bár az utóbbi időkben a fejlemények rohamos gyorsasággal állottak elő, még mindig túlsúlyban vannak a hiányok, az anyagiakra és szervezendőkre vonatkozó elodázhatlan, de még mindig betöltetlen követelmények. Éppen ezért, a hely szűk volta miatt, csak egyes újabb eseményekre szorítkozhatom. A Verőce melletti Vukoszavljevicán és környékén mintegy 200 — 250 ev. ref. él, felette fanatikus r. kath. horvátok között. Ez atyafiak 30—40 éven keresztül nemcsak lelkipásztor nélkül éltek, hanem nagyrészök, amely t. i. Szlavóniában született, soha magyar prot. papot, avagy templomot nem látott, evangéliumi istenitiszteletet soha nem hallgatott s igy arról fogalmat se alkothatott. Pápista pap keresztelte el, pápista horvát iskolában, annak szellemében nevekedett fel, önkényt vagy erőszakkal kényszeríttetve pápista pap előtt térdelve gyónt, keresztet hányva, képeket csókolva a közelében egyedül feltalálható istenházában a pápista templomban olthatta Istentől beléje adott vallási szomját, különösen az öregebbjei mit sem értvén a horvát prédikációkból és a latin miséből. Ámde az ifjabb nemzedék a félelmetes eredménnyel assimiláló horvát iskolákban teljesen elsajátította a horvát beszédet és Írást ugyannyira, hogy magyarul irni nem tudott, egymás között horvátul beszélgetett. Valamenyin évről-évre behajtotta a jegyzőség nem csak a pápista lukmát, amit bizonyos régi szerződések valamikép igazolnak, hanem a pápista templomokra, harangokra, orgonákra, temető kerítésekre stb. specifice egyházi szükségekre kivetett adót és pedig a pápistákkal egyenlő mértékben. Ámde a telhetetlen Moloh nemcsak pénzt, hanem méginkább lelkeket is követelt. A fennt említett elkeresztelések stb.
