Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-18 / 3. szám

41

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

42

tét. Ez lövelli ki az agysejtekből a gondolatokat; ez ad erőt a karoknak a munkában való kitartásra, s indítja még előbb a lábakat a munkára hivó gyors futásra : hogy a gondolatok tetté érhessenek, áldásos hatást idézhessenek elő. Az emberek különböző neveket adnak ennek a tűznek. Mondják az ifjak lelkesülésnek, a vének kötelésség-érzetnek. A keresztyén vallás nevezi szeretetnek.

Az Isten keze gyújtja ezt meg minden szívben. Egyikben azonban csak addig terjed annak fénye, a meddig saját élete boldogulásának érdek-köre. A másiknak világításánál és melegénél már tud buldogulni egy család. Van, a kiben oly erőre fejük, hogy annak hatalmával központjává lesz egy községnek, egy gyülekezet életének. Van, a kinél beragyogja egy megye, egy ország határait, s utat mutat az élet sötét napjaiban ezereknek, tettre hevíti a különböző társadalmak tagjainak száz és százezreit: nem egy szűk kör érdeke szolgálatánál, de az emberiség közjava munkálatánál.

A mi halottunknak nagy volt a szeretete. Annálfogva nagyon termékeny volt az ő emberi élete, széles határokra terjedő az ő egyéni munkássága. Gondolatai magasan szárnyaltak; azoknak megvalósítására lábai gyakran messze földet bejártak; karjai az akadályok leküzdésében acél-idegzetüek voltak. Munkássága nem fért be a családi lak szűk falai közé ; keskeny volt annak a gyülekezeti és községi élet kerítése : az egyetemes ref. egyház és a magyar haza egész területe volt az ő időközönként való működésének színhelye.

Munkásságában a cél, melyre tört : hitfelekezete s vele egy színvonalon nemzete jövőjének biztosítása. Erre nélkülözhetetlen feltételnek tartotta a haladást és pedig nemcsak a szellemi téren, de az anyagi oldalon való erősödésben is. Meggyőződése volt, hogy más hitfelekezetek és nemzetiségek anyagiakban erős volta s számbeli túlsúlya mellett hitíelekezetünk és magyar nemzetiségünk súlyosabb anyagi gondoltól ment állapotban és csak szellemi túlsúlyban tarthatja fen magát, csak a szellemi oldalról szólva most. A haladás alapját a népnevelésben, a középiskolák fejlesztésében és a nőnevelés ügyének felkarolásába helyezte. Ez alapkövek lerakására forditá, alant és fent, legjobb erőit. A belső somogyi egyházmegye népiskoláinak a kor színvonalán állása, bennük a tankötelezettség érvényre emelése, a csurgói középtanoda főgymnasiummá lett fejlése ; a pápai iskolák, közöttük első sorban az immár tanitónőképzővel kiegészített nőnevelő intézet — beszélni tudnak azoknak, a kik szavukat megértik : milyen odaadással , fáradhatatlan buzgalommal, ezerekre menő anyagi áldozatokkal küzdött, kezdeményezett és munkálkodott Ő egy fél ember-életén át e téren a kitűzött célra, a haladás, a művelődés előbbvitelével. Még a templomokat is úgy tekinté, mint a melyek vallásos cél mellett nemzeti és közmivelődési érdekeket is szolgálnak. Ilyen állásponton épitteté ő azokat, a hol csak szükség volt azok épitésére, igy a három hely között, hol lelkészkedett, Kisaszondon, s itt Hedrahelyen is. Horvát-slavonországi alapvető munkálatainál is hitfeleinknek a magyar nemzetiség számára megtartására is nézett.

Hogy a haladás rohanássá ne fajuljon, s ne veszélyeztesse a cél elérését; hogy nyugalmat biztositó rend korlátái között folyjon népe élete, másod sorban gondját bölcs törvények alkotására irányozá. Az a bámulatos, szintén emberit haladó munka, a melyet a legapróbb részletekbe beható sasszemmel, boncoló éles észszel s lankadatlan figyelemmel végezett: ott van lerakva szabályrendeleteinkben , törvénykönyvünkben, melyeknek talán egyetlen §-sa sem született meg az ő megalkotásában való részvétele nélkül.

Hogy egyebet említés nélkül hagyjak, még két irányben fejtett ki nagy tevékenységet, hogy a jövő biztositásására, a haladás zászlójának előbbre vitelével jó munkát végezzen : az anyagi alap munkaköre egész vonalán rendbehozása, kellő felügyelet alá helyezése és az általános emberi és a nemzeti társadalmi, testületi szerzett jogok megvédelmezése körül. Kellemetlen munka volt az első, mert az egyéni, — nehéz a másik, mert a hatalmi érdek ellen kellett érte neki harcba szállani. Ismerjük ott szilárd, itt lelkesült magatartását. A 48-as honvéd ragyogott benne e téren : a küzdelemre mindig első sorban kész. A harcban bátor és kitartó volt, a kivívott győzelem után szerény. Diadalmámor soha sem szédítette meg ; a siker csak ösztön volt örökké munkás lelkére nézve, hogy új résre siessen, új védelmet kezdjen.

Oh, hogy védelemre mindig kész alakját nem láthatjuk többé gyűléseinken ! . . . Oh, hogy az ő harczi készlete vele sírba száll, midőn a veszélyek még mindig fenállanak! . . . Oh, hogy benne ledőlt jogaink egyik legerősebb bástyája, midőn azokat veszélyeztetik a védő sereg lanyhasága és az ostromló sereg kitartása megszűnés nélkül! . . .

De elveszítettük benne a lángelmét, a nagy törvényalkotót, a haladás zászlóvivőjét, a nevelés ügyének nagy bajnokát. Elveszítettük azt a fényt, a mely az ő lényéből mi reánk is kiáradott, a mely nekünk utat mutatott; a szivet, mely az előttünk kedves dolgokért melegen dobogott: azokért, igy a mi javunkra is oly nagy eredménynyel munkálkodott. És a fény eltűntével árny borult reánk ; a nagy fény eltűnésével sötét árny ; a szeretet távozása szomorúságot önt el az arcokon, s ez nem más, mint a szív bánatának tükröződése. Oh Uram Isten, bizony „beborítottál minkét a halál árnyékával'1 ! . . .

Kettős bátorításunk van csak, melyet a halál árnyékában is meglát vigaszt kereső szemünk. Az, hogy Isten midőn kioltotta e földi életre a halottunk életében birt fényt: vallásos és nemzeti életünk egén hagyott még fénylő csillagokat: sőt a halott életének példája is világit még előttünk. Es hogy ha mink nem tudtunk is megfizetni halottunknak a közjóra, igy a mi javunkra is végezett nagy munkájáért; sőt talán sokszor hálátlanok voltunk iránta, mikor elismeréssel kellett volna adózni neki: eljött az óra, melyben a munkás jutalmát, a halálig hív az élet koronáját elvette az