Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-18 / 3. szám

39 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 40 és mások megalapítása, itt a hedrahelyi ev. ref. egyház templomának, iskolájának díszes alakban való felépítése, sok egyházkerületi intézményünk szervezése és fejlesztése az Ö bölcsességét, buzgóságát, bátorságát dicsérik, a mely alkotásoknál mindenütt fáradkatlan tevékenységével tett bizonyságot az Isten kegyelmének evangeliomáról, a mely intézmények az Ő munkája nélkül vagy nem létesültek volna, vagy nem állanának a fejlődés azon fokán, a hol ma állanak. Ha ezekre gondolunk e gyászkoporsó mellett, a mely­ben Körmendy Sándor kihűlt tetemei pihennek, lehetet­len, hogy a hálaérzet ne jöjjön fel keblünkből a jó Isten iránt, a ki nekünk őt adta, kiváló szellemi és erkölcsi tehetségekkel megáldotta s megengedte, hogy azokat 73 évig közügyeink javára gyümölcsöztesse. De lehetetlen egyszersmind, hogy mindnyájan ne érezzük azon nagy veszteséget, a mely egyházi és társadalmi közügyeinket az Ő elhalálozásával érte, a minek meggondolása fájda­lommal és aggodalommal tölti el szivünket. Lehetetlen, hogy közös nagy fájdalmunk mellett is igaz részvéttel ne osztozzunk azok mély fájdalmában, a kik a boldogultban a jó férjet, a szerető atyát és nagyatyát gyászolják, a ki­ket keserűséggel látogatott meg az Ur, felhozván reájok az ő busulásának napját. Ily nagy fájdalmunkban, aggo­dalmunk között, hol keressünk vigasztalást és megnyug­tatást, honnét várjunk segítséget, a mely veszteségünket csak némileg is pótolja, hova meneküljön az elhunytban közös szeretett otthonát veszített árvává lett család ? Nem kereshetünk vigasztalást, megnyugvást, mene­déket másutt, mint a mi édes Mennyei Atyánknál, a ki­nek van ereje és hatalma rajtunk segiteni, szivünk sebét meggyógyítani, a ki kiterjeszti az elhagyatottakra az 0 gondviselésének szárnyait s a ki magához hívta 'most az 0 hű szolgáját az 0 fáradozásai igaz jutalmának elvéte­lére, a kibeu erős hittel bízunk mi is, hogy ha örömmel és buzgósággal végezzük el futásunkat pályánkon, melyet számunkra kijelelt, nekünk is megadja jutalmunkat és az O kegyelméből újra meglátjuk az 0 mennyei hajlékaiban azon pályatársunkat, kit most fájdalommal és áldáskivá­­nattal bocsátunk el. 0 hozzá forduljunk bánatunkban imádságunkkal. Antal Gábor. Gyászbeszéd. A halál árnyékában. Körmendy Sándor felett a templomban, Zsolt. 44 : 20. „Bebóritottál minket a halál árnyékával Testi természetben, ember életében mindennek megvan a maga árnyéka, mely a világosság sugarai alatt áll, vagy él. Annál sötétebb az árny, minél erő­sebb a világítás ; annál szélesebb térre terjedő, minél nagyobb utat futottak meg, s a látóhatár minél távo­labb pontjáról érintik a testet a fény sugarai. Magának az emberi életnek is megvan a mi lelki szemeink előtt a maga árnyéka, mely folyásának útjá­ban szüntelen kiséri: a halálnak gondolata. Sőt a ha­lálnak is meg van és pedig már testi szemeinkkel lát­ható árnyéka: a keserűség vizének fakadása a szemek­ben, a megdöbbenés, szorongás, a szomorúság vonásai­nak megjelenése az arcokon. A hol e vonásokat lát­hatjuk, érezzük, hogy a halál közel van, még ha koporsót nem látnánk is, mint az árnyékból tudjuk, hogy a mit mutat, kÖzvetetlen közelben van. Ha végig nézek soraidon, tisztelt gyülekezet, azt mondom : a halál árnyékában vagyunk. Nem kell e ko­porsót néznem, csak a szorongás, a szomorúság voná­sait minden arcon meglátnom, s azt kell mondanom, hogy a halál árnyéka mindnyájunkat betakar, hogy nagy és sötét a halálnak árnyéka, mely most ide bo­rult. Természetes ez, mert nagy volt a világosság, mely halottunkból, inig élt, bosszú időn át messze kiára­dott. Ezért borit az sokakra közülünk sötétet, mikor itt tőle búcsút veszünk. Mert világosságot bírtunk benne, melynek fényénél könnyebben is, biztosabban is járhattuk élet-utunkat; ennek kialvásával reánk is, élet­­utunkra is, sziveinkre is homály, árnyék borult. Oh, felsóhajthatunk mi is a szomorú, aggályos helyzet­ben volt Zsoltár szerzővel Istenhez e koporsónál: „be~ borítottál minket a halál árnyékával“ ! t.. * Mink emberek is úgy vagyunk a földön, mint a csillagok az égbolton. Világosságot árasztunk a szel­lemi sötétben levő testi természet felett. Azonban, mi­ként a csillagok, nem egy-azon távolságra áradó fény­nyel bírunk mindnyájan. Kisebb számban vannak kö­zöttünk, a kik nagyobb távolságból is szabad szemmel láthatók, a kik azután egy külön naprendszernek, kü­lön szellemi naprendszernek központjai is. Nagyobb számban azok, a kiknél e fényt, egy kis körön túl, már csak a jóakarat nagyitó üvegjén át fedezhetjük fel ; az is csak kölcsönzött egy-egy önfénynyel biró szellemtől, égi testtől, mely körül kering pályájuk egész életükön át. A kevesek közül való, sokakra kiáradott fény alu­­dott ki ennek a mi társunk lelkének körünkből lett távozásával, a kinek testét sötét koporsóba tettük, sö­tét koporsóját majdan a sir sötét üregébe teszszük. Egy álló csillag volt ő az emberiség életének egén, a ki körül keringett nemcsak egy család, egy gyülekezet tagjainak pályája ; de központja volt egy évtizeden át a belsősomogyi evangyélium szerint reformált egyház­­megye, — második helyen bár, de első rendű csillaga a dunántúli egyházkerület élete egének ; a kinek elha­tott fénye a polgári élet terén községen, vármegyén keresztül az ország törvényhozó házáig ; s egyházi té­ren az egyetemes konvent és az országos zsinat leg­magasabb iégrétegeibeu is szabad szemmel, régi idő óta, mindenkor látható volt. „A bölcsek fénylenek, mint az égnek fényessége és a kik sokakat az igazságra visznek, mint a csillagok, örökkön és örökké fénylenek“. Dán 12 : 3). * Az ember életének fényét az ő szellemi munkás­sága adja meg. A munkásság forrása, mint a természet életében : a tűz, mely a központból, az ember szivé­ből tör elő. Ez a tűz teszi termékenynyé az emberi éle­

Next

/
Thumbnails
Contents