Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-07-12 / 28. szám

447

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

448

n tanulók száma nagyobb s egy tanító több osztályt vezet, a tulajdonképpeni tanítási idő pedig aránylag rövid -—- a kézikönyv támogatására tanító és tanítvány egyaránt rászorul. De igenis fontos és nehezebben megoldható kérdés az, hogy a mi körülményeink között az olvasó- és tankönyveket külön-külön, vagy egyben adhatnók-e célszerűbben a népiskolai növendék kezébe?*) Tudván azt, miszerint az olvasókönyvnek és az u. n. tankönyvek feladata tulajdonképpen nem egy és ugyanaz, el kell ismerni, hogy azon népiskolákban, melyekben egy tanító egy vagy két osztályt vezet s melyekben a tanítási év megcsonkítást nem szenved, a külön olvasó- és a külön tankönyvek használása helyén való dolog.

Egyházkerületünk népiskoláinak nagyobbrésze azonban egy tanitós vagy úgynevezett osztatlan iskola s azon népiskoláink száma, melyekben kettőnél több taníté van alkalmazva, nagyon csekély, s ezek között is a tanítók nagyobb számával kinálkozó előnyöket nem használják fel mindenütt egyenlően. Népiskoláink legnagyobb része falusi iskolákból áll s ezeknek meglehetősen nagy részben — ha az iskolai év kezdeténél az iskolakötelezettek „beszállingózásának“ s az iskolai év végéről ugyanazok „oszladozásának“ idejét leütjük : a tulajdonképpen való tanítási időszak 6 — 7 hónappá zsugorodik össze. Ha még ezek mellett figyelembe veszszük a járványos betegségek s a különféle elháríthatlan akadályok“ által okozott mulasztásokat is : beláthatjuk, miszerint ily körülmények között az olvasási órák alig adnak kellő mennyiségű időt az olvasásbeli készség tűrhető mértékű begyakorlására, e különféle tanítási tárgyak csekély számú órái alatt pedig az előirt anyagon csak úgy „törik-szakad módra“ lehet keresztülrohanni. S a tanító túlfeszített fáradságának fanyar gyümölcse az, hogy növendékeinek előmenetelével ő maga lehet a legkevésbbé megelégedve. Ami erőltetve megy, az többnyire rosszul szokott sikerülni; csak a tanító és tanuló erejét kellő mértékben igénybevevő, de túlságosan egyiket sem terhelő iskolai munkától várhatunk jó tanítási és nevelési eredményeket!

Falusi népiskoláink nehéz helyzete s annak szóbahozása nem új dolog s e nehéz helyzet orvoslásának reménysége előreláthatólag még sok ideig csak reménység marad, ha csak a külső javulás általunk elháríthatlan akadályaival számot vetve, az iskolai élet körén belül nem alkalmazunk szükségbeli kisegítő eszközöket. Azon tapasztalat, hogy a falusi és osztatlan népiskolák jelzett körülményei között, külön olvasó- és külön tankönyvek használata mellett, a tanítás sem az olvasásban, sem a külön tantárgyakban nem vezethet kielégítő eredményre: pedagógusainkat már több Ízben ösztönözte arra, miszerint egy-egy, a óéinak a lehető*) E kérdés alatt t. i. nemcsak arra gondolva, hogy a könyvkötő egy vagy több darabba kösse-e azokat ?

ség szerint megfelelő „olvasó- és tankönyv“ szerkesztésének munkájával megpróbálkozzanak. így készült a régebben nálunk is használt „Népiskolai Tankönyv“, a „Falusi Iskolások Könyve“ és hogy újabb s közeli példát is említsünk : a dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület által elfogadott „Olvasó- és Tankönyv“ is.

A népiskolai növendékek számára jó kézikönyveket szerkeszteni nem olyan könnyű feladat, mint sokan gondolják, hogy pedig ugyanazon kézikönyv egy jó olvasókönyvnek s egyszersmind több jó tankönyvnek helyét jól betölthesse: azt a célt teljességgel elérni alig-, de eléggé megközelíteni is nehezen lehet. És mégis érdemes lesz már előre jól megfontolgatni azt a kérdést, hogy annak idején t. i. a tanterv átdolgozása után az egyházkerületi könyvkiadó-bizottság ne tegyenvagy ne tétessen-e kísérletet ebben az irányban ?

(Folyt, köv.)------------n.

Válaszul a „Szabad egyház, szabad államban“ cimü közleményre.

Gyöngyélet a szabadság, miben magyar kálvinista felekezetűnk nyakig benne is van : szabad magát saját erejéből fentartani, ami nem volt mindig igy; vallásos könyve hirdeti, hogy a szegényt megilleti az alamizsna, ha a csődhöz saját felületes belátása juttatta is. Szabad ami egyházunk, — szabad államnak, hogy is lehetne más, mint szabad intézménye. De jegyezzük meg : szegény e világ szerint szabad nem lehet. Az üldözés szakaiban is segélyezték államengedélyből a földes urak a jobbágyak egyházait, de azzal az utasítással, hogy a segély csekély legyen, mi méhében rejti a pusztulást. No, amit az állam ad, szegénységünk mohón kap, az szinte nem rejti magában kifejlődhetésünk alapfeltételeit. Amit fent és alant bölcsek és bölcseink majmolói mondogattak s elhaló hangon most is hangoztatnak: aki fizet, rendelkezik, oly elméleti igazság a vallásfelekezetek terén, mit az élet mindig kinevetett. Itt vannak a protestáns szászok, államkoszton vannak s mégis legalább százannyi borsot törnek a magyar állam orra alá, mint a szegénység sovány kenyerén éldegélő magyarajku protestáns egyházak. S miért ? Mert győzik, államadta helyzetük bírja, a javadalom szabadabbá, bátrabbá tette őket. Ezt csak arra hozom fel: amit Bzabad állam törvénye ad, az szolgává nem tesz se embert, se intézményt, hanem éppen ellenkezőleg, abból hivatva van kiemelni.

Az azonban nem észszerű s természetellenes, hogy felekezetemet az segélje, ki nem bele való, ki annak közvetlen hasznát nem veszi, ki éppen arra tör, hogy felekezetemet rontsa. Ha egy felekezet nem tud megélni a maga emberségéből, hogy befolyásolhasson az abba az irányba, hogy tagjai magukra támaszkodók legyenek. Az olyan felekezet maga magát rontja meg. Mivel azonban szegény, gyenge mindig van, kell segélynek is lenni, még pedig bensőleg is építőnek, nemcsak külsőnek s ez a hitrokon felekezetek világszövet-