Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-21 / 25. szám

399

DUNANTÜLI PROTESTÁNS LAP.

400

zörgetnénk az állam ajtaján, amikor és amenynyiben erőnket felyül haladó dolgokról van szó, amit azután az állam a maga érdekét tekintve vissza nem utasíthat, de viszont szabadságunkat sem veheti el cserében.

Úgy mondják, mi magyarok 50 évvel hátrább vagyunk a nyűgöt európai népeknél. Énnekem úgy tetszik legalább is 100 évvel járunk utánnuk. Franciaország épp száz évvel ezelőtt valósította meg azt, ami után nálunk most oly sokan epednek. De ott épp most indult meg a mozgalom, hogy teljesen elválasszák az egyházat és államot. Most az a jelszó náluk: éljen meg az egyház a maga erejéből, úgy ahogy tud. És meg kell vallanunk, az elválasztás mindkettőnek előnyére fog válani. Miért kellene nekünk is ily tapasztalatokon keresztül mennünk ? Miért ne lehetne jelszavunk: szabad egyház a szabad államban! ?

Méltóságos és Főtiszteletü Antal Gábor dunántúli ev. ref. püspök ur egyházlátogatása a veszprémi egyházmegyében.

(7-ik közlemény).

Május 5-én délben ért püspök úr B.-Kövesd- Csopak-Paloznak egyesült egyház, illetve község határához, hol igen szép díszkiséret és a község képviselő testületé várakozott és ezek élén Kabdebó a 3 község érdemekben gazdag jegyzője igen melegen üdvözölte püspök urat, ki válaszában rámutatott a körülöttünk elterülő vidék fenséges szépségére, elbűvölő voltára, melynek látása mindig nemesítő, mindig vidámító és lelkesítő hatással volt e derék községek lakóira. Édes öröm érzése tölti el szivét e rajongó, szeretetteljes fogadtatás felett és kívánja e 3 községre az Istennek lelki-testi kegyelmeit és áldását. Azután több diadal íven át bevonult a községbe. A falu végén a r. kath. iskolás gyermekek két hosszú sorban álltak tanítójuk Horváth Istvánnal élükön s éltették püspökünket. — A virágokkal és lombokkal díszített templom udvaron szép rendben elhelyezkedve várakozott az egyesült gyülekezet népessége és a vendégek nagy serege s a presbitérium, a püspök urra, kit megérkezésekor Szűcs Károly lelkész üdvözölt s ajánlotta kicsiny nyáját a főpásztor szeretetébe. Isten áldása legyen hozzánk jövetelén, nálunk idfízésén és Isten áldása legyen távozásán ! Püspök ur nagyon meg volt hatva. Már amit eddig láttam, hallottam és tapasztaltam, azokból is azt merítettem, hogy igaz az : „A kicsinyek által dicsőítetik az Istennek szent neve!“ A kis mustármagból lesz a nagy fa. Vagyis erkölcsi értelemben véve, az igazhitüséget, a vallásos buzgóságot, nem a nagy gyülekezetben mutatják ki; hanem azok, akik áldozatot hoznak azért, hogy hallgathassák az igét, s lelkitanítói hivatalt tartanak fenn minden áldozatok árán is.

Tetszett Istennek, hogy adja nektek ezt az országot, melynek ha hű fiai és polgárai vagytok, tiszteletet nyertek más felekezetek között is.

Azért most, midőn szerencsém van azt tapasztalni, hogy megbecsültettek más felekezetű honfitársaimtól is, hálát adok Istennek és a kegyelmekhez új kegyelmet, áldást kérek az itt levő minden felekezetnek, egyháznak polgáraira. — Isten éltesse e gyülekezetek Ezután püspök úrhoz lépett Szkladányi József r. kath. esperesplébános és szívélyes testvéri szeretettel üdvözölte. Majd a lelkészlakon gazdag ebéd volt, mellyen részt vettek: Antal Gábor püspök, Németh István, Segesdy Miklós esperes, Mórocza Kálmán, Szkladányi József r. kath. esperes, Hertelendy Ferenc orsz. képviselő, Tuss Antal a tapolcai áll. szőlőtelep igazgatója, Szentmiklóssy Gyula főbíró, dr. Ságváry Jenő szolgabiró, dr.Segesdy Ferenc, Sáner János, Kabdebó jegyző, Demjén Márton, Horváth István, Szűcs Károly stb. A jóhangulatot és örvendezést teljessé tette a rendkívül kedves, szeretetre méltó papnénak Szűcs Károlyné úrnőnek jelenléte és mindenre kiterjedő gondoskodása. Több, igen mély hatást keltő toaszt hangzott fel, melyek közül röviden megemlítem a Szües Károlyét és püspök űrét. A lelkész ugyanis azt mondta, hogy midőn 24 évvel ezelőtt Antal Gábor kezéből az érettségi bizonyítványát átvette, reményeinek sólyom-szárnya támadt és elment másvidékre, mert ott remélte álmai megvalósíthatását. De az isteni gondviselés máskép végzett. Ide vezette e közé az egyszerű becsületes és jó nép közé és az ő élete itt oly elégedett, csendes, békés, boldog és örömteljes. Tehát ebből most az következik, hogy az Isten megadta, amit én kértem. Csakhogy nem úgy adta meg, a mint én gondoltam. Főtiszteletü püspök úr a távol idegenben is figyelemmel gondolt rám, ezért szivem O iránta mindig a legtisztább jó indulattal, hálával van eltelve s kedves és drága életére áldást kérek Istentől.

E szavakra püspök úr nyomban válaszolt. Igazán érdeklődtem iránta. Egyszer, megjelenik előttem 18 év év múlva az a fiatal ember és azt mondja, hogy át szándékoznék jönni ebbe a kerületbe, én azt mondtam, hogy én Önben ismertem bizonyos ideális vonást és akiben van ily vonás, jöjjön ide; hogy mi lesz a jövő, azt Isten tudja. O teljes elszántsággal és tehetségeinek tudatában bizonyos hittel jelent meg itt s törekvése sikert aratott mind magára, mind a gyülekezetre nézve. De az az ambíció — mely máshová vitte őt — nem volt hiába; mert ő csakis azzal a drága kinccsel (t. i. nejével) amit onnan hozott ide, azzal lehet boldog. — így teljesedik be Isten akarata. De nemcsak ez, amiben én méltánylom az ő érdemét, de magamra nézve a mai nap a legkedvesebb jelenség az, hogy én az ő házánál lehetek együtt ezzel a társasággal, amely itt a szerény ref. papi háznál összejött; melynek értelmi szinvonala, hazafisága és a közszolgálat terén kimagasló érdemei engem mint püspököt felemelnek és engem s környezetemet megtisztelnek ; kedves neje és családja boldogságáért emelem poharamat. Délután 3 órakor templomba mentünk s az 53. dicséret éneklése után püspök úr a szószékbe ment és szivet lelket lebilincselő, tanulságos beszédet intézett a hi vek seregéhez.