Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-06-14 / 24. szám
389 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 390 részére a szorgalmi évszakból és nagy súllyal nehezednek az ifjúság szellemére. De hogjan is lehetne oly módszertől kellő sikert remélni, amelynek lényege a lokális memória ! Ez bizony egy részt sok szellemi erőt emészt fel működése közben, és másrészt: mégis nagyon ingatag alapja a biztos ismeretszerzésnek a nyelveknél. Példákat hozunk fel rá. Minden oktató, aki idegen nyelveket tanít, tapasztalhatta számtalanszor, hogy legtöbb tanuló saját könyvéből tud legbiztosabban felelni, fordítani stb. Amihelyt ugyanazon szövegű s esetleg más — sokszor megegyező — beosztású könyvet, illetve szöveget kap kezébe, tudománya megáll, ingadozik s feleletei megbízhatatlanok ; holott a saját könyvéből igen szépen tudna felelni és pedig nem azért, mert könyvében előre elkészített jelek vezetik őt, — ilyen tanulóról nem szólunk — hanem a miatt, mert lokális emlékező tehetségén épül fól tudása, saját könyvének lapjához, színéhez, soraihoz, betűihez tapadt emlékezete, amely azonnal megzavarodik, mihelyet megváltoznak a lokál memória említett alapjai s a tudomány csütörtököt mond. Vagy nem tapasztal tűk-e, hogy a legtöbb tanuló, mikor fölmondja idegen nyelvi — sokszor más tárgybeli — leckéjét, felelése közben emlékezése mindig a könyv, illetve a szótár azon helyén van, ahonnan megtanulta a szót, illetve a kívülről valót s lecketudásának biztossága attól van függővé téve, hogy ebbéli lokális emlékezése szabatos-e vagy sem ? mert ha nem az, akkor összekeveri emlékében a szavak és sorok helyeit s igen zavarodott, mit sem érő feleletet ad. A lokális memóriára támaszkodó nyelvtanítással hozható összefüggésbe azon tünet is, amelyet az idegen nyelvű szövegnek az anyanyelvre való átfordításakor tapasztalhatni, hogy a tanulók könnyebben eligazodnak, tehát fordítanak is nyomtatott könyvből, mint lediktált szövegből és pedig azért, mert szemük az egész ^vi tanulás alatt a nyomtatott sorokhoz szokott hozzá, ily sorokban gyakorolták az elemzést, a verbum regens kikeresését stb. egyszóval memóriájuk minden fordítandó szövegénél megszokott alakokat, sorokat keres ■és ha nem talál, zavarba jő, ami a lefordítandó s lediktált szövegben való eligazodást még’inkább megnehezíti. Ez utóbbi tünetben jut legélénkebben kifejezésre •egész nyelvtanításunk gyarlósága, amely tömi s közben gyötri a tanuló elméjét annyi időn át különféle idegen nyelvek szókincsével s kívülről valóval, de egyet, a legfőbbet, nem bírja megadni a növendéknek : a nyelvérzékét, amely nélkül pedig nincs alapos nyelvtanulás. Hogy a nyelvérzék az első leghathatósabb célja a nyelv tanításának, az bővebb megokolásra nem szorul. Mert mindannyian tudjuk, akár oktatók, akár nem, hogy minden nyelvben szó- és mondatfüzésünk helyessége és biztossága attól függ, hogy mily fokban szereztük meg magunknak az illető nyelv iránti érzékünket. A nyelvérzék elsajátításához — sokak szerint — elég az illető nyelvvel való minél nagyobb fokú foglalkozás, azon nyelven való minél több olvasás. Fölfogásunk szerint ez még kevés a nyelvérzék elsajátításához, mert a nyelvérzéket, annak biztosságát könnyed, szinte észrevétlen s mégis helyesen munkálkodó szerepét a beszédben egyedül az arra begyakorlott hallás érzéke adja meg. Nem mennél többet olvasni, hanem mennél többet és többször hallani kell a megtanulandó nyelven annak, aki vele studiroz. Mert mint a dal melódiáját, helyesebben a zene iránti érzéket sem lehet elméletből elsajátítani, hanem a fülnek kell magába szívnia és megtartania a dallamban megnyilatkozó ritmust, hangkombinácókat s változatokat: éppen úgy a beszédben megnyilatkozó és szinte a ritmikus törvények analógiájára működő szó- és gondolatfüzési törvények emlékezetbe vésését s könnyed alkalmazásra való képességét is első sorban a hallás érzéke segíti elő. Ennélfogva azok is, akik azzal szoknak dicsekedni, hogy egy vagy több idegen nyelvet csak olvasásból tanultak meg, tulajdonképpen illúzióban élnek e tekintetben. Mert csak annyit sajátítottak el olvasás utján azon nyelvből, amennyire velők született rávaló nagy tehetségűk képesítette ; de hogy abban az idegen nyelvben biztos jártasságra és soha cserben nem hagyó határozottságra tegyenek szert, oda élő beszéd hallása s viszonos gyakorlata kell jó hosszú ideig nekik is. S ha már a rászületett nagy tehetségeknél oly szükséges és fontos szerep jut az idegen nyelvek megtanulásában a hallás-érzék fölhasználásának, mennyivel inkább kell e szervünket az iskolában tanulandó kisebb és nagyobb tehetségű növendékeknél érvényesíteni, ahol a tömeges tanítás miatt mintegy utalva is vagyunk rá. Természetes, hogy mivel az iskola a tömeges, tanítás helye, a hallóérzék fejlesztésére támaszkodó nyelvtanítás sikerének foka függ attól a módszertől és rendszertől is, amellyel az előadatik. Jövő cikkemben, ha megengedi a tiszt Szerkesztő úr, erről fogok írni. Annyit azonban e cikk végezetéül bátran kijelenthetni már most is, hogy az idegen nyelvek tanításában mindaddig nem lesz nagyobb eredmény, mig benne a hallóérzóket kellő és céltudatos módon fel nem használjuk. Gr Y OKI GrYULA. Az egyetemes konvent gyűlése. (Vége.) A junius 4-iki ülést báró Bánlfy Dezső elnök nyitotta meg. Első tárgy az egyetemes konvent központi épülete tárgyában kiküldött bizottság jelentése volt, melyet Dokus Ernő terjesztett elő. Az épület részére felajánlották a magyar gazdaasszonyok árvaegyletének házát, ennek megszerzése azonban tetemes anyagi áldozatokat kívánt volna. Másik ajánlat a pesti egyház ajánlata volt, mely szerint a pesti egyház építendő házában nyerjen helyet a konvent, a zsinat s a többi központi intézmény. Ennek az utóbbi ajánlatnak a megvalósulása azonban még mindig függőben van, a bizottság konkrét eredményt felmutatni nem tud.
