Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-07 / 23. szám

373

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

374

számba mennek ? Tegyünk fel viszont mi is egy-két kérdést. Azt kérdezzük először is, bogy az erkölcsi világban nincs-e, nem leket-e rajtunk kivül levő erő, a mit használatba vehetünk ? Vegyük- itt fontolóra a fizikai lételünkről szóló tanítását a tudománynak. A fizikai téren az embernek összes haladása abban gyökerezik, hogy a rajta kivül levő erőforrásokból merített. A gyenge ember testi erejét tekintve alantabb áll a földünkön élő sok teremtmény társánál — és mégis ura e kis világunknak. Erejét megsokasitotta a szél, a gőz, a villamosság erejének felhasználásával. A földön létező erőket, mint sajátját tekinti. Es mindez csak úgy vált lehetségessé, hogy megtanulta saját erejét e rajta kivül való erőkkel összekapcsolni. Az életnek analógiái azon meggyőződésre vezetnek bennünket, hogy kell lenni a szellemi erők egy birodalmának is, mely ép oly viszonyban van az ember magasabbrendü tehetségeihez, mint a fizikai erők alsóbb rendű képességeihez.

Azt kérdezzük továbbá : vájjon nem mondhatjuk-e, hogy a rajtunk kivül levő erkölcsi energia személyes is, hogy az individuumra való hatása „birtokbavétel“ utján történik ? Itt ismét megállapított tényekre hivatkozhatunk. Számtalan esetet tudunk mint példát idézni arra nézve, hogy a hypnosis által egy személyiség akaraterejével áttört egy másik személyiség határán és annyira uralkodik fölötte, hogy a patiens tagjait, mindennemű tehetségeit, mint saját akaratának orgánumait szabadon használja. E tényben benfoglaltatik minden, ami a megtérés tanában lényeges. A vallás azt fejezi ki e tanban egyrészről, hogy miként az ember a kosmikus erők megismerése és felhasználása által minden földi lényeket uralma alá hajtott: ép igy akarta tényével egyesülhet a világban működő erkölcsi energiával, melynek működése megtisztítja, megnemesiti erkölcseit és bevezeti a szentségnek, a szeretetnek új birodalmába. Másrészről podig azt fejezi ki, hogy e befogadott erkölcsi erő új élet formájában nyilvánul. Ez a legmagasabb rendű biogenesis. Ez a megtérés, mely Istennek való önátadásban és Isten befogadásában áll.

De, hogy e nagyszerű tapasztalat tanulsága teljes értékében felfogható legyen a modern gondolkodás terminus technikusával kell kifejezni. Sok olyantól el kell választani, amiket hajdan lényegeseknek tartottak. Kiváló emberek, akik e processuson keresztül mentek, eltorzítva írták azt le. Rendesen korábbi gondolkodásuk korlátolt voltáról, tudatlanságukról, előítéleteikről beszélnek. És ezzel nagyon megnehezítették a kutatást. Eltakarták a valóságot. Mindenkinek, aki ezúton jár, a maga saját módja szerint kell az utat megtennie és felebarátja számára nem jelölheti azt ki ! Régebben a a megtérés kiinduló pontja az emberi romlottságról szóló dogma volt. Ma már a kiinduló pontja az embernek határtalan fejlődési képessége. Es nem olyannak nézzük, mintha csak kevesek kiváltsága lenne, hanem az egész emberiség közös és dicső örökségét látjuk benne.

egy különös figyelemreméltó tulajdonsága van a tannak. Minden doctrina, minden intézmény értékelésére egy új mértékünk van ma, nevezetesen mi

„a hatásuk az életre.“ Es a megtérés tana e tekintetben a legelső fontosságú. Az individualitásnak a lényege ez. Demolins, a kitűnő francia iró könyveket irt abból a célból, hogy honfitársainak kimutassa az angolszász faj felsőbbségének okát és meggyőzőleg fejtette ki, hogy az individualismusban, az önálló és magán kezdeményezésben rejlik. Ezek pedig a keresztyén megtérés müvei. Ez dicsőítette meg a democratiát. A más vallások „kétszer születettjei“ rendesen az illető nép élűjét, a csekély számú kiváltságos arisztokráciát képezik. A keresztyénség a szellemi paradicsom kapuját megnyitotta a koldusok és rabszolgák előtt is. És ahol vagy mikor a kér. vallás megromlik valamely népnél a demokratikus erély gyengülésében, esetleg megszűntében nyilvánul az legel8Őbb. Hogy erről élénk képzetet nyerjünk, forduljunk az újtestamentomi levelektől, melyekben a szegények és tudatlannk előtt feltáratnak a legmélyebb misteriumok és a legmagasabb kiváltságok,— Montaigne „Priere et Foraisons“ cimü művéhez, mely a 16. sz. franciák vallásos felfogását tükrözi vissza. Nevezett iró müvében a latin arisztokratikus gondolkodás tökéletes példáját adja. Vitatja, hogy a köznépet jobb tudatlanságban tartani, mintsem oda nevelni, hogy misteriumokról értekezzenek. Gyalázatnak tartja megengedni, hogy e szent dolgokat a tudatlan nép szájába vegye. Es a felfogásnak a közerkölcsökre való romboló hatását ő maga tárja föl, midőn ugyanez értekezésében arról panaszkodik, hogy az elvadult katonák bűnös vállalkozásaikra az Isten segélyét kérik !

Ez a tan (t. i. a megtéréstan) fog lenni a megújult protestantizmusnak is az ismertetőjegye, miként a régió volt. Az evangéliomi egyházak ereje nem tanrendszerükben vagy intézményeikben rejlik, hanem az erős egyéniségek kifejlesztésében. Teszik ezt az által, hogy a gyenge embereket elvezetik a mérhetlen erő forrásokhoz, melyekből hitük és akaratuk ténye által ők is meríthetnek. A nagy vallásos mozgalmak vezetői valami biztos ösztön által vezetve mindig erre törekedtek, a Lutherek, AVesleyek, Spurgeonok nem is akartak másról prédikálni. A mai protestantizmus is csak ez utón szilárdíthatja meg erejét. Nincs tragikusabb valami, mint ha a szegény betegek emberi lelkek e nagyszerű dolog mellett elpusztulnak, mert nem veszik igénybe, — a midőn a szószékből is más tárgyról tanítanak. A megtérés oly szó, mely sokak előtt unalmassá vált, a sokszori hallás folytán. E mellett jelentőségéből is vesztett félszeg és szűklátókörű felfogás által. Ma az a feladat, hogy e szót a sectarius mezőkről visszaszerezzük és a világ elé terjeszszük. A megtérés épp oly tudományos tény, mint a magnetizmus. Ezzel jelezzük az ember erkölcsi megjavulásának törvényét, mely egyaránt mindenkire érvényes. A legközelebbi szellemi felébredés onnét fog datálódni, ha majd az egyház a maga valóságában felfogja ismerni ez elemi igazságot.

B.