Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-07 / 23. szám

371

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

372

gondozás körül mindenek ékesen és jó rendben találtattak. Az istenitisztelet csütörtökön, pénteken és szombaton délután is megtartatik. Megdicsérte a gyülekezetei, a presbitériumot a templomjavitás, a papiak építés. orgona építés körül kifejtett buzgó áldozatkészségéért és azért a nemes munkáért, hogy a tanító vezetése alatt énekkart tart fenn. De szeretettel felhívja figyelmüket a pápai főiskola fenntartására ; melyben a szabadiak oly sok ifjat taníttattak és a mely főiskola innen oly sok jó erőt adott az egyháznak és a hazának s kéri őket, hogy e főiskola és egyházkerület iránti kötelességeiket is hiven teljesítsék. Püspök ur 30 koronát adott át a gondnoknak és felkérte, hogy ezt pótolják ki annyira, amennyivel fedezni kell a kerület iránti kötelezettségeiket s rajta legyenek, hooy soha ne legyen hátralék. A gondnoki eskü nemcsak arra vonatkozik, hogy a kézhez vett pénzt tisztán és igazán kezeljük ; hanem arra is, hogy a követeléseket pontosan behajtjuk s a kötelezettségeket gyorsan és alkalmas időben teljesítjük. Ezután nemes munkájukra sikert és áldást kívánt.

Délben 1 órakor a presbiterek nejei gazdag ebéddel vendégeltek meg bennünket az iskolában. Ott volt püspök úr és kísérete, a helybeli presbitérium, dr. öváry Ferenc orsz. képviselő, Spórer Tivadar mérnök, Pósa Károly nyug. százados. Kedves ifjú hajadonok szolgáltak fel. Ebéd alatt az ifjak vegyes kara, Váczi Sándor jeles zeneszerző és tanító vezetése mellett énekelték : „Isten hozott főpásztorunk,“ „Mikor ragyog a sok csillag az égen,“ „Álmomban az éjszaka,“ „Madárka száll az ágra,“ „Volt szeretőm, de már nincsen,“ „Szüret után van az idő, házasodni kéne,“ Édes anyám, kedves anyám, csak az a kérésem,“ „Téli teljes ibolya nyilik egy kis rózsafa tövében“ cimü darabokat és a szépen előadott gyönyörű nóták hatása alatt szivünk kinyílt a kelyhét nyitó tavaszi virággal.

Sok gyönyörű toaszt hangzott még fel s a legédesebb emlékek között távozott főpásztorunk egykori kedves otthonából, szerettei közül, hogy Vörösberényben teljesíthesse látogatását.

(Folyt, köv.)

Demjén Márton.

A tudomány és a megtérés.

A jövő hisztorikusai bizonyára úgy fognak írni korunkról, mint a melyben a theologia fejlődésének új szakába lépett. A mi a tudományos módszer szigorú alkalmazása által állott elő. A mai nemzedék csaknem öntudatlanul más szemmel, más elmével vizsgálja a theologia kérdéseket. A vallásnak a dogma szempontjából való tanulmányozásával mindinkább felhagynak, e helyett azt, mint életnyilvánulást veszik figyelembe. „A psychologiában — mondják — az emberi tapasztalatnak bizonyos figyelemreméltó és temérdek tényei állanak rendelkezésünkre. Ezeket kell értékesítenünk.“ Ez új módszer amint megszilárdul üdvös változást fog létrehozni a theologiában. Több tiszteletre méltó kifejezés, melyekkel a múlt időkben ugyancsak keményen elbántak — régi jogaikba visszafognak helyeztetni. Mind kevesebbet és kevesebbet fogunk hallani az orthodoxiáról és a heterodoxiáról, de annál többet gondos avagy gondatlan meghatározásokról. Másszóval a vallás valódi értelemben tudományos lesz. A f'élénkebbeket megdöbbenti ez a mozgalom, mintha a nagy szellemi érdekek veszélyeztetve volnának általa. De a kik tovább látnak, örvendenek, mert felismerik, hogy ez utón új vallási érdekek és új bizonyosság érhetők el.

Ama jelenségek között, melyekről a modern tutudomány nyilatkozik kiváló helyet foglal el azon tünemény csoport, melyhez a legmagasabb érdekek és vitális fontosság fűződnek és ez a „megtérés“ vagy „újjászületés“ kérdése. Megjegyzendő, hogy e tünemények, valamint ezek frazeológiája nem csupán egy vallás sajátsága. Az a kifejezés, vagy annak aequivalense megtalálható minden nagy vallásban. Mindenik beszél „kétszer születtekről.“ De legtisztábban az őskeresztyénségben és a keresztyén egyház egyes nevezetesebb korszakaiban jelentkezett ez a tapasztalat. Pál valósággal elmondhatta magáról és a hitben atyafiairól: „Ujteremtmény; a régiek elmúltak, ime újjá lett minden.“ Es az ily mélyreható, szóban és cselekedetben, szokásban és életben való gyökeres változás annyiszor végbement azóta, hogy ez valóságos emberi tapasztalat és ez iránt érdeklődnie kell nemcsak a hisztorikusnak, nemcsak a tudósnak, hanem minden ép érzékű embernek.

Mert ha ez állapot tényleg létezik, nem lehet, hogy ugymoudjuk csak helyi vonatkozású. Az egész emberiségre egy nagyszerű remény fényét deriti. Magunk körül mindenütt tökéletlen, fogyatékos, valósággal beteg jellemeket látunk — és ez a remény hirdeti, hogy mindazok épekké lehetnek, megjobbulhatnak. A rosszul működő szellemi Organismus kijavítható ! Az ige, hajdan a római rabszolgákban, most a munkás osztályokban külső helyzetük javítása nélkül új lelkesedést gerjeszt, új erkölcsi erőt kelt föl bennök. És amit ki kell emelnünk még a jelen életre nézve is — nem gondolva a más világra vagy más életre is. Az, itt a kérdés vájjon van-e valóban ily erő, mely benőnket újjátermthet ?

Ha van ilyen erő sokunkra nézve itt az idő, hogy azt felhasználjuk. Dekadens korban élünk. Oly nemzedéket látunk magunk körül, mely vallásos és ép erkölcsű elődöktől származott, de bennünk kiapadt, kiszáradt az erkölcsi erő forrása. Egész hordája él körülöttünk a világilag jómódú egyéneknek akik szellemi tekintetben nyomorékok. Igazi szegény-gazdagok, világi jókban bővölködnek, de a főjóban szűkölködnek. Élvezethajhászatuk kétségbeesett kísérlet, hogy benső nyomorúságukat elfeledtessék magukkal.

Normálisnak vehető-e az ily állapot vagy pedig szükséges és lehetséges kibontakozni belőle ? Azt kell itt megvizsgálnunk, hogy van e szilárd, a tudomány előtt igazolható alapja a megtéréstanának. Az ideszámítható egyes esetek valamely egyetemes törvény működésének eredményei-e vagy pedig egyszerűen hóbort