Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-05-31 / 22. szám

357

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

358

ós feladatába. A vallás ős-eredeti forrását keresve úgy találjuk, hogy az az érzület legmagasabb rendű megnyilatkozása. A keresztyénség előttünk egyházak, szertartások, hittételek, történeti tények és egymásnak ellentmondó vélemények tömegének formájában jelenik meg. A legtisztább alakjában Krisztus és apostolainak feljegyzett tanításaiban bírjuk. De a tökéletes keresztyénséget némileg mintegy fátyol takarja el szemeink elől. Mert nem tudjuk — bár egy világot is szívesen adnánk annak megtudásáért, — fiogy tényleg milyen érzület volt az, mely Krisztus keblét betöltötte. Pedig az vala a valódi, ős-eredeti keresztyénség. Szavai, cselekedetei, az emberekre való benyomása csak elszálló szikrái voltak a keblében lángoló égi tűznek. Krisztus érzülete minémüségét tekintve minden, e világon létezett és létező dolgok között a legfenségesebb vala. Utána az következik, amit a tanítványai lelkében felgerjesztett, teremtett. Ez organizmusok a Krisztusénál véghetetlenül alacsonyabb rendűek voltak ; tehetségeik, képességeik sem valának az irányban még begyakorolva. De az időbeli távolság dacára is mintha látnék a vele való érintkezés miként hozta leiköket rezgésbe. Ez érzületet közölni másokkal, ennek orgánumát kifejleszteni, az emberek szivét felhevíteni, hogy úgy mondjuk, e központi tűznél lángra gyújtani — ez a vallásnak a feladata ma.

Az első megjelenése földünkön e felsőbb rendű eszméletnek valóságos misterium. Mert eredetét földön kívüli okra kell visszavinnünk, azon szellemi világegyetembe, mely a mi látható világunkhoz minden ponton csatlakozik s a honnét származik minden nagy és jó. De a midőn ez érzület maradandóságát, illetőleg a népekben és egyesekben való megújulását tanulmányozzuk, a tények oly csoportjához jutunk, melyeket nem mellőzhetünk el, sőt azok megvizsgálása, osztályozása a legnagyobb fontossággal biró munkának tűnik föl. És igen figyelemreméltó az érzületnek a külső körülményekhez való viszonya. A tényeknek, melyekben nyilvánul, szellemi jellege tudományos bizonysággal megállapítható. S legdurvább s talán a fájdalmas tapasztalatban való nyilvánulása is a működő isteni erőnek a jele. Ha az élet legbecsesebb kincse az az érzület, vájjon találkozhatunk-e vele ? E kérdésre a történelem válasza igen különös, de elégséges anyagot ad, hogy vele több problémát is megfejthetünk. Mert ez isteni érzület megszületésének helye és ideje összeesik a külső erőszakoskodással és nyomorgatással. E felől kétkedni nem lehet. Lecky az európai erkölcsök történetében mondja : „Sohasem létezett földön oly társaság, melynek tagjai mélyebb és tisztább érzelmek által lettek volna összekötve, mint a keresztyének az üldözések idején.“ Akik a keresztyénség történetét ismerik, nagyon jól ismerik ez állítás helyes voltát. Csak egy példát említünk föl az alexandriai egyház megpróbáltatását a Valerián-féle üldözés idejéből, melyet Dyonisius, az említett egyház püspök igy ad elő: „Akkor az Istenfélők házait egyszerre megrohanták, romboltak és fosztogattak. Az atyafiak pedig egyszerűen engedék őket

ezt tenni, amit akartak, nem álltak ellent, sőt hasonlóan azokhoz, akikről Pál tett bizonyságot: örvendettek javaik elpusztításán.“ Majd leírja, hogy népéből mily sokan végeztettek ki ifjak és öregek, férfiak és nők, a kinzás minden kigondolható nemével és hogy e közben döghalál ütött ki a városban, a pogányok futva menekültek, betegjeiket ápolás nélkül, halottaikat temetetlenül hagyván, csak a keresztyének maradtak ott s egyforma gyengédséggel ápoltak ellenséget és barátot, hogy övéik diadalmaskodva haltak meg s akik pedig életben maradtak: „Örvendeztek azon békeségben, melyet egyedül Krisztus adhat.“

Es ez a történet háuyszor ismétlődött azóta ! lm, a 17-ik században XIV. Lajos üldözése idején egy szegény hugenotta asszony a megkorbácsoltatása után mondá : „Most érzem a legdicsőbb vigasztalódást, melyet az életben elnyerhettem, mivel méltónak találtattam, hogy a Krisztus nevéért megkorbácsoltassam. Oh miért nem tudom leírni azon kimondhatatlan érzelmeket, a vigaszt és békét, mely bensőmet eltöltötte ? Hogy valaki azt megismerhesse, hasonló próbáltatáson kell keresztül mennie.“ Vagy nézzünk más példát, a mi gályarab papjaink mellett emlékezzünk meg a 18. századbeli Nelson János methodista hitszónokról, akit az evangeliom prédikálásáért piszkos és bűzös üregbe zártak. De igy beszélt e nyomorgatásáról : „Lelkem vidám és üde volt, mint a jól öntözött kert, egész nap tudtam Istent énekkel dicsőíteni, Mert fogságomat örvendetessé tette.“ Ha valaki fáradságot vesz magának, hogy e történeteket tanulmányozza — befogja látni, hogy az ily esetek nem esetleges tünemények, nem a felcsigázott hangulat szeszélyei, hanem egy bizonyos szellemi törvény művei, melynek működése épp oly biztos, mint a csillagok keringését kormányzó törvényé.

Figyelemre méltó még e jelenség tovább terjedése is. Az itt működésben levő törvénye a sokszorosításnak még bámulatosabb, mint a fizikai világban. A tudomány megdöbbentő adatait sorolja el az egyik organismusból másikba eljutó csirák gyors szaporodásának, amelyek betegséget vagy esetleg gyógyulást visznek magukkal. De a szellemi szférában az még élénkebb gyorsasággal megy végbe. Úgy viszonylik amahoz, mint az algebra a közönséges számvetéshez. A nagy vallásos ébredéseknek a titka ez : valamely lélek a Szentlélek hatására megtelik az isteni érzelemmel, eszmélettel és azt közli megszámlálhatatlan mennyiségű lélekkel anélkül, hogy saját energiájából veszítene. A természet világában mindennemű partitió a törzs kimerülését idézi elő, de nem a szellemi világban. Hogy lehet ez? Hogy történhetik meg, hogy a hangból kiérző az érzelem, a szeretetnek minden cselekedete mistikus erővel hat a lelkek ezreire és bár a fogékony lelkek beteljesednek vele, a forrás, honnét kiindult, nem apad ki ? Semmi mást nem bizonyít ez, hanem csak azt, hogy a testnek végessel van dolga, miként maga is az, de a léleknek lényegéhez illően a végetlennel, a maradandóval.

Az egyházak ép a mostani időkben aggódva töprengenek azon, hogy miként nyerhetnék vissza a nagy