Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-05-03 / 18. szám

291

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

292

kellett volna tennem : a magyar nemzeti szellemet és állameszmét.

Ha konzervatív hajlamok örvénye van előttünk, át kell azt hidalnunk ; ha elfogultság sziklái állanak utunkba, el kell azokat hárítani ; az önzést, mely békóba akarja verni az iskolai szellem szabadságát, meg kell ostromolni, lekell győzni, mert csak igy sikerül a célt megközelítenünk.

Nagy cél áll előttünk. íel kell építenünk a magyar nemzeti kultúra templomát. Ennek érdekében nem azt kell keresnünk, a mi elválaszt, hanem azt a mi öszszeköt bennünket. Nem akarunk kultúrharcot, de ha kell attól sem riadunk vissza, tudunk küzdeni is harcolni is a magyar nemzeti kultúra érdekében, mert megvagyunk arról győződve, hogy nemzeti létünkben a nemzeti kultúra oly tényező, melyből hazánk jövendő nagyságának s dicsőségének soha el nem hervadó virágai fakadnak.

Legyen hát egyesületünk minden tagjának kezében olyan eszköz, mely rombolja a bennünket elválasztó falakat s építi az összekapcsoló hidakat, hogy legyünk egyek szivvel lélekkel akkor, mikor az iskolában, a társadalomban, az egyházban a magyar nemzeti kultúráért, hazánk jövendő nagyságárt s az iskolai szellem szabadságáért harcolunk. Mert „hol ki külön jár azt észre sem veszik, de a hol egy ezred elvonul, még a föld is megreszket,“ mondja a porosz példabeszéd és én hiszem, tudom, hogy igaza van.

JNfelpralog.

Rácz Géza.

1843—18í)3.

Még nem múlt el félév, nem mult el a gyász, nem szűnt meg a jajszó, már az Ur egyik bánatunkra másik bánatot adott. A mezőföldi egyházmegye még sajgó fájdalommal gyászolja jeles gondnokát : Bóné Gézát, a példás buzgalmu világi papot, és imé nem vetheti le a gyászruhát, a sötét bút, könnyezve fon újabb koszorút ékes tollú e. jegyzőjének, bölcs tanácsbirájának : Rácz Gézának, a moóri ev. ref. egyház fáradhatatlan, munkás lelki pásztorának sirjára. Ismét egy, igazság koronájájával ékesített bírót, lánglelkü prófétát vesztettünk el/ Neve ha nem töröltetik is el, ha emlékezetben leszen is, de az O szelid orcáját, — bölcsesség, tudomány sugaraitól fénylő homlokát, nem látja többé egy is mindnyájónk közül s ha reá gondolunk, szemeinkből alá folyik a könny. Kire hagyta lángszellemének palástját ? ki veszi kezébe elejtett tollát ? ki szól Isten bölcsessége és akarata szerint, üresen maradt bírói székében ? Ezek felől nem szűnnek meg kétségeink, a jövőbe tekintve, félelmeink nem változnak egy hamar bizakodó reménységgé.

A mi nagy papunk lelki kincseiből, szolgálatrakész és alkalmas lelki-testi erőiből részt kívánt egyházkerületünk. Tudván az Ö dolgait, melyeket cselekedett az Isten országának építésében, szerető bizalmával megtisztelvén, tanáosbirájává, számvevőjévé, főiskolája igazgató tanácsának tagjává választotta.

Megvolt benne az arravalóság minden téren, megvolt benne az akarat, egész emberré lenni azon a helyen, hova a bizalom emelte. Semmitől is nem vonogatta magát, ha a hivó szót hallotta. Nem-tudás, nam-akarás, kényelem-szeretet, — általa elitéit üres mentegetések, nem hallatszottak soha ajakiról. Valóban holtáig tanuló jó pap volt. Törvénykönyvünket megtanulta úgy, hogy jobban senki más. Nehéz, kényes kérdésekben, nyugodtan hallgatta a tanácskozásokat, az ülve vitázók zsongása, az érvelő szónok beszéde elnémult, az elnökség — a gyűlési tagok figyelme lekötve lett, — ezen egy szó: „halljuk“, teljes csendet parancsolt, midőn Rácz Géza szólásra állt fel. Halkan, Jánosi szelídséggel, senki érveit nem kicsinyéivé és igy nem sértve,— Pál apostoli bölcsességgel szólt a tárgyhoz. Éles látása megtalálta a kivezető utat, boncoló esze elhárította az ügy érdemét elfedő, mások által fel sem ismert akadályokat, a tán személyi vonatkozásokat kíméletesen lehámozta a vitatott ügyről, a valódi igazság magvát tiszta világlatban feltüntetve, kérte szerény véleményének figyelemre méltatását. Midőn a kezében tartott törvénykönyvet betéve leült, az általános helyeslés után, az elnökség határozatképen mondotta ki az O véleményét. A jogtudományt is hallgatva és tanulva, különösen ifjúkori vonzalmánál fogva tanuló korában szerzett ismereteit a jogi téren tovább is gyarapítva, az egyházi jogtudás és éles eszü Ítélő biró előttünk áll, a világi, jogi és bírósági ügyekkel foglalkozó uraink, egyházunk tagjainak ezen jellemzésében: „amely bírósági ügyet Rácz Géza előad, megtárgyal, megismertet, végzéssel, Ítélettel ellát és ezeket megindokolja, ahoz sem toldani, sem attól elvenni nem lehet semmit“. Legterhesebb hivatala volt a kerületi számvevőség. A kerületi és főiskolai, valamint a biztositó társulati ügyek kezelése feletti ellenőrködésnól, bár jeles elődei által vert nyom állott előtte, mégis az újabb idő sok, eddig nem ismert dolgot hozott elő. Nagy családjának fentartási, tanittatási gondjai, egyházának szellemileg, anyagilag emelése, a vallástannak a városi magasabb iskolákban, szórványokban tanítása, gazdálkodásában jövedelmezőbb források nyitása, a többféle hivatali terhek, még nem voltak, oly roskasztó súlynak, hogy többet meg ne bírtak volna az erős vállak. Mily sokat tanult és azután mennyit tudott a pénzkezelési tudományból, mennyit fáradott, dolgozott, irt, számolt sokszor késő éjszakáig, mennyire emelte a tűzbiztosítás jövedelmét, erről nem annyira a kerületi jegyzőkönyvek, mint inkább a kerületi ügyek felett oly áldólag ébren őrködő főtiszt, püspök Urunk, hivatali társai és az életéért, egészségéért annyit aggódó és könyörgő családtagok tehetnek bizonyságot. Tanulási kedvének, önmivelési szorgalmának kiváló bizonyítéka a tudományos német nyelvnek megtanulása. Ezt a talentumot is gyümölesöztette. Nagyobb munkát, a lelkipásztori gondozást tárgyalót — a múlt évben — mint egyházmegyénk lalkósz-értekezletének elnöke, anyanyelvűnkre átfordított. Hálás köszöneté jeléül a munka nyomatási költségeit az egyházmegye fizeti.

Egyházában valódi őrálló volt. Mily fájdalmas ér