Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-04-12 / 15. szám
241 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 242 előre megmondani nem lehet. De feltételezve a magas kormánynak eddig is tanúsított jóakaratát és irányadóul tekintve báró Bánffy Dezső fögondnok ur Önagyméltóságának az erdélyi ev. ref. egyházkerületnek 1902. évi november hó 8-án kezdődött közgyűlésén tartott megnyitó beszédében foglalt azon kijelentését, hogy tekintette] a sok nehézségre, sőt az állami általános közérdekre is, úgy hiszem itt (az 1848 : XX. t.-cz. 3. §. végrehajtásánál) a fokozatosság elvének alkalmazása el volna fogadható, azon meggyőződésben vagyok, hogy az 1848 : XX. t.-cz. 2. §-ában biztosított jogaink sokszor figyelmen kívül hagyásából származó sérelmeink rövid időn és minden nehézség nélkül-orvosolhatók, mig azon törvény 3. §-ában foglalt jogaink érvényesítésére nézve fokozatos sorrendet kell felállítanunk, amelynek betartása iránt lehetőleg elöleges biztosítékot kell szereznünk. Hogy mikor fog a törvénynek teljes végrehajtása bekövetkezni, az igen-igen sok esélytől függ, de a határozott irányban való megindulás, a jó kezdet a sikernek legjobb biztosítéka. Mik már azok az anyagi igények, amelyeknek fedezését az 1848 : XX. t.-cz. 3. §-a értelmében és szellemében az államtól méltán várhatjuk és mi lehetne azoknak fokozatos sorrendje? E kérdésre nézve helyén valónak tartom a t. közgyűléssel saját véleményemet tájékozás végett a következőkben közölni: 1. Az 1898 : XIV. t.-cz. szerint megállapított lelkészt fizetési minimumnak teljes összegében haladéktalan folyósítása. 2. Az egyházi közigazgatási költségeknek államsegéllyel fedezése, amelyről már a folyó évi állami költségelőirányzatban a felekezeti segélyek felemelése által némi részben gondoskodva van. 3. Az egyházunk hívei elviselhetetlen adóterhének csökkentésére szolgáló államsegély mielőbbi folyósítása. 4. A lelkészi nyugdíjintézet létesítéséhez szükséges államsegély. 5. A lelkészek részére legalább öt évenként 200 kor. korpótlék rendszeresítéséhez szükséges államsegély. 6. A lelkészek fizetési minimumának 1600 koronáról 2000—2400 koronára felemelésére szolgáló államsegély. 7. Tanáraink és tanítóink fizetésének lehetőleg az állami tanárok és tanítók fizetésével egyenlővé tételére szükséges államsegély megadása, amelyet azért nem helyezek előbb a sorrendben, mivel azt tartom, hogy ez az 1883 : XXX. és az 1893: XXVI. törvény ez ikkek által elvileg biztosítva van és ha az állam a saját intézeteiben működő tanitó-személyzet fizetésének minimumát felemelte, nem térhet ki az elöl, miután a felekezeti tanítók fizetésének ugyan oly összegre való kiegészítése a törvénynek logikai következménye. 8. Uj intézetek, különösen nönevelö-intézetek létesítéséhez s a meglevők fenntartásához szükséges államsegély. 9. Az egyházi funkezionáriusoknak illendő tiszteletüijjal ellátásához szükséges államsegély. Mindezen segélyeket, mert ev. ref. egyházunk valódi, általánosan érzett szükségei fedezésére szolgálnak és mert mindezen szükségletek a testvér római katholikus egyházban az állam által ajándékozott vagyonból bőven fedezve vannak, az 1848-ik évi XX. t.-cz. alapján méltán követelhetjük. De a tényleges helyzettel számolva azt is be kell látnunk, hogy akár évjáradék alakjában biztosíttassák ezen segély, akár, mint némelyek óhajtják, egyszersmindenkorra adandó tökesegély alakjában, azon tényezők körében, akiktől ezen ügy rendezése függ, még jóakaróinknál is aggodalmat szülne ezen egész tehernek egyszerre az államkincstárra való utalása. Azért annak, aki ezen ügyhöz komolyan és lelkiismeretesen akar szólani, nem elég csak érvekkel elöállani, nem elég azokkal más felekezetű polgártársaink közvéleményét követelésünk törvényes, jogos és igazságos voltáról meggyőzni akarni és tudni, hanem alapos számításokat kell tenni és azoknak eredményét a tényleges viszonyokkal összevetve, a kivitel lehetőségét is komolyan kell mérlegelni. Ha ezt megteszszük, meg kell győződnünk, hogy csak legsürgetösebb szükségeink fedezésére is több millió koronára rugó állandó évi segélyre van szükségünk és hogy ha ezt azonnal és egészben nem kaphatjuk meg, azért egyházunk vezérférfiait okolni a legnagyobb igazságtalanság és szükláfkörüség. Mégis sajnos, hogy alig van már ev. ref. egyházunknak kiemelkedőbb alakja, aki igy teljesen indokolatlanul illegnem gyanusittatott volna azzal, hogy az ev. ref. egyház közérdekét a politikai érdekeknek feláldozzák és hogy e miatt nem követelik teljes erélylyel és nyomatékkai az 1848. évi XX. t.-cz. végrehajtását. Különösen éles támadásokat hallhatunk azóta, amióta az állami tisztviselők fizetésrendezéséröl szóló törvényjavaslat megjelent és az a nagy különbözet, amely a mi lelkészi karunk és az állami alkalmazottak anyagi jutalmazása között létezik, még szembeötlöbbé vált. Senki sem állítja, nem is állíthatja, hogy a mi ev. ref. lelkészeink fizetése megfelelő volna akár képzettségük fokának, akár szolgálatuknak, akár érdemeiknek, sőt sajnosán érezzük és tudjuk annak az ellenkezőjét, de azért a felhangzott támadások mégis igazságtalanok és téves felfogás szülöttei. 15*
