Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-12 / 15. szám

243

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

244

Igazságtalanok a támadások, mert a való viszonyok teljes félreismerésére mutat azon feltevés, hogy akár a lelkészi fizetés emelése, akár egyházunk másczélu nagyobb állami segélyezésben részesülése egyházkerületi fögondnokaink és püspökeink jóakaratán vagy igyekezetén múlik. Téves forrásból is származnak ezek az éles támadások, mert figyelmen kivül hagyják az illetők, hogy a mi ev. ref. egyházunk nem államegyház, amely az állam támogatása mellett szervezkedett és erősödött meg, sőt inkább az államhatalom minden támogatása nélkül lett erőssé, hatalmassá és épen akkor tett legnagyobb szolgálatokat a magyar nemzetnek és magyar hazának, amidőn nemcsak segélyben nem részesült, de üldöztetett. Ezt az egyházi önkormányzatot és önállóságot minden áron fenn kell tartanunk, ez pedig csak úgy sikerülhet, ha mind egyházunk, mind iskoláink fenntartásánál lehetőleg saját erőnkre támaszkodunk.

Egyházunk dicső múltjának megtagadása és annak jövőjéről való teljes lemondás nyilatkozik meg azon sokszor hangoztatott állításban, hogy ev. ref. egyházunk az államsegély kisebb vagy nagyobb mérvű kiszolgáltatásával áll vagy esik, tehát abban birná létalapját. A történelem azt mutatja, hogy a magyar ev. ref. egyház nem ilyen ingatag, sok tekintetben igazán a mások jóakaratától függő alapon áll és inkább gyengül, mint erősödik az által, ha a segélynyújtás fejében az állam mind több és több intézkedési jogot, befolyást nyer egyházkormányzati és iskolai ügyeinkben, sőt ha csak lazitja is a segélyezés által a szoros kapcsolatot az egyház egyeteme és annak fizetéssel alkalmazott tisztviselői között. Midőn azt az anyagiak utáni nagy hajszát látom, amely az állami tisztviselők fizetésrendezése kérdésének nyomán megindult s amelynél a mi egyházi férfiaink közül is többen egész szenvedélyességgel és kiméletlenséggel léptek sorompóba, nagyon komoly és aggódó érzelmeket keltenek bennem, elgondolva, mi minden történhetnék e hazában, sőt magyar ev. ref. egyházunkban is, egy olyan kormány alatt, amely elegendő anyagi eszközzel rendelkeznék azok igényei kielégitésére, akik most nem szégyenérzettel, hanem önérzettel azt hirdetik, hogy minden munkának, minden érdemnek, minden szolgálatnak egyedüli és megfelelő jutalma csak a pénz, csak a fizetés. Kétségtelen, hogy az evangeliom alapján nem ezt szoktuk prédikálni; az is bizonyos, hogy ha az apostolok, a reformátorok, a gálya-rabok, a mi református őseink ezen elvet vallották volna, ma aligha léteznék keresztyénség és különösen önkormányzattal biró evangeliomi egyház. Bizom abban, hogy bár olyan korban és viszonyok között élünk, amidőn az anyagiak jelentőségét épen nem

kicsinyelhetjük, de azért egyházunk híveinek nagy többsége, az egyházak alkotmányos képviseletére hivatott testületek, azok között e mi dunántúli ev. ref. egyházkerületünk, azon meggyőződésben van, hogy egyházi életünk biztosságának, épségének, virágzásának vannak a különben szükséges és a szükség szerint jog és törvény értelmében fel is használandó államsegélynél erősebb és szilárdabb alapjai, amelyek ha megrendülnének, akkor evangeliomi egyházunkat semmiféle külsegély meg nem menthetné.

Miután én is ezen erős meggyőződésben vagyok, nézetem szerint az 1848 : XX. t.-cz. végrehajtásánál oda kell törekednünk, hogy annak 2. §-a minden irányban azonnal, 3. §-a pedig fokozatosan, -— amint eddig is történt —• de az eddiginél gyorsabb lépésben hajtassák végre. A fokozat sorrendjében, a törvényben már biztosított lelkészi kongnia és az állami költségvetésben már részben felvett közigazgatási segélyen kivül első helyre helyezendő az elviselhetetlen egyházi adóteher csökkentésére szolgáló államsegély kieszközlése, amelynek ügye legalább akkorra tisztába hozandó, amikorra a zsinaton az egyházi adózásra vonatkozó törvényszakaszok tárgyaltatnak , a többi segély azután fokozatos egymásutánban, az általam javasolt sorrendben volna kieszközlendö és folyósitandó. Nagy megnyugtatásomra s a munkában buzdításomra szolgálna az, ha a fötiszteletü egyházkerületi közgyűlés véleménye itt előadott nézetemmel találkoznék és ennek kifejezésével alapot szolgáltatna arra nézve, hogy az 1848 : XX. t.-cz. végrehajtásának ügyét ily irányban egy határozott lépéssel ismét előbbre vihessük.

Mailügy.

A beszéd- és értelem gyakorlatok tanítása nálunk és a szászországi népiskolákban.

(Folytatás.)

Lássuk most, mily helyet jelölnek ki a szászok és beszéd- és értelemgyakorlatoknak a népiskolai tárgyak sorában, mi ő náluk a tárgy anyaga és módszere, hogyan tanítják a beszéd- és értelemgyakoliatokat, s végül mit tart e dolgokról a mi tanitástervünkhöz fűzött- utasítás.

a) Mily helyet jelölnek ki a szászok a beszéd- Ó8 értelemgyakorlatoknak a többi népiskolai tárgy sorában ?

Dr. Körösi H. szerint a szászországi paedagogusok előkelő helyet biztosítanak a népiskolai tárgyak között a beszéd- és értelemgyakorlatoknak, arra nézve azoban máig sem tudtak megegyezni, hogy önálló tárgyképen tanitsák-e vagy más tárgy szolgálatában álljon. Dr. Körösi azt tartja, hogy „a beszéd- és értelemgyskorlatokat nem kellene külön tantárgynak tekinteni, hanem a népiskolai tanterv követelményeinek megfelelőleg az ismeretszerzés, értelemfejlesztés és er-