Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-05 / 14. szám

219 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 220 táns emberre nézve is, hogy a felett csak sajnálkozni és igazán megdöbbeni, sőt kétségbe esni lehet. Ne ab­ban leljék magas intéző, vezető testületeink a gyógy­­eszközöket, hogy eltörölve, elpusztítva egyházakat, fo­gyasszák erőnket, kifejeződésünket, hanem anDál a ha­talomnál, tekintélynél fogva, melyre őket hitfelekeze­­tünk egyeteme helyezte, hassanak oda, hogy újabb, meg újabb egyházakat teremtsenek s azoknak, még a leg­kisebbeknek is érdekeit, jövőjét is féltő gonddal, fejlesztő tevékenységgel gondozzák, keressék, ragadják meg a kínálkozó eszközöket, mutassák meg az utat, melyek őket az erő, a virágzás magas fokára emelni képesek. Csakhogy rombolni, pusztítani könnyebb mint terem­teni és alkotni vagy legalább az alkotáshoz szükséges eszközöket alkalmazni, szorgalmazni. Legalább ez tűnik ki már csak az egyházi adózás kérdésénél is. Mitha csak szántszándékkal megnehezí­teni sőt lehetetlenné tenné óhajtaná az állami hozzá­járuláshoz való juthatást. Annyi feltételhez köti, oly bonyolulttá teszi az előzetes — a gyülekezet részéről megkívánt — intézkedéseket, hogy sok gyülekezetünk­nek vagy egyáltalán elmegy kedve a nagy utánjárástól vagy nem egyszer a gyülekezet csendjének, békéjének felzavarása árán juthat a tervezet szerint nagyon is problematikus segélyhez. Nálunk vannak p. o. 3—4 filiás gyülekezetek, melyek 80 — 100°/c-et meghaladó egyházi adójuk mel­lett, bizonynyal fel fogják emelni kérő szavukat, hogy segélyben részesülhessenek. Tessék most már a lelkész­nek az utolsó 10 évi számadást mind a 3—4 gyüleke­zete részéről, tehát összesen 30—40 darab számadást mellékelni s miért, csak azért, hogy a tendők halmaza — ad formám állami közigazgatás egyszeriisitése — sza­­porittassék, mert nálunk legalább az évi számadásoknak és az egyházi adózás iránti segélyezésnek semmi össze­függése, kiegészítő, magyarázó hatása nincs. Azután egy adókulcsra huzni a különböző, száz­féle adózási viszonyokat, elébb gyökeresen felforgatni a régi kulcsot, a százados gyakorlatot s hozzá még olyan kulcsot, a mely legalább a mint a tervezethez csatolt indokolásból kitetszik, méltánytalan, igazságta­lan „az erősebb többet emeljen“ elvével homlokegye­nest ellenkező. Nálunk p. o. Barsban csaknem minden egyhá­zunknál a teherviselés birtokaránylagos, a zsellérek, a szegény emberek alig fizetnek valamit. Nálam p. o. személyekre tekintet nélkül házas, földes zsellér 2 kor. 40 fillért, házatlanok, semmi földdel nem bírók 1 kor. 20 fillért; Nagyodon személyenként 28 fillért fizetnek a többi egyházi adó, mely pedig mindkét helyen meg­haladja a 32°/0-ot, a birtok után vettetik ki és fizette­tik. A segélyre tehát kétségkívül jogosult, mert hiszen a eombinált államsegélylyel a 32e/0-on jóval alul kell maradni az egyházi adónak ! Legelőször tehát lemáso­lok 10 évi számadást, bár nem tudom miért ? 20—25 ívnyi belterjedelemben, azután Összeülök a presbyterium­­mal s kivetem az egyházi adót az egyetemesen kívánt kulcs alapján s kiderül akkor, hogy az ón 1—2 koro­nát fizető zselléreim — mert állami adója mindegyiknek van, s a legtöbbje 4 tagból álló családot alkot — fizetne személyadóban 8 koronát, vagyoni adóban 2 kor. 50 fillért — 10 kor. 50 fillért, tehát az eddigi egyházi adónak tizszeresét vagy ötszörösét, sőt ha több felnőtt családtag is van, még ennél is többszörösét! Ezek tehát annyira sújtva, terhelve lennének az egységes kulcs alapján, hogy el sem viselhetnék, de felforgatnám egyházam békéjét, megzavarnám hitéletü­ket, vallásos érzületüket. A vagyonosak terhén — a kik pedig most a leg­nagyobb megnyugvással, teljes jóhiszemű meggyőződés­sel, pontosan fizetik járulékaikat, lenne ugyan vala­melyest könnyítve, ámde kérdés ? mert az ő vállaikról leveendő terhet első sorban a szegényekre kellene ki­vetni s azoknak viselni s azután következnék csak a magas állam, sőt a sok szegénynyel biró gyülekezet­ben, arra sohasem fogna kerülni a sor. S azután mily alapú ez az egyetemes adókulcs ? A 10 korona állami adót fizető egyháztag, illetve csa­lád fizetne 10 kor. 50 fillért, tehát az állami adó 100*5 °/0-át, mig az 500 kor. állami adót fizető család 49 ko­ronát, tehát nem egész 10°/0-át. Megköszönjük az ilyen könnyítést, de nem kérhetünk belőle, mert ára nagy lehetne: az igazság, a méltányosság, gyülekezeteink csendje és békéje. Ez pedig kissé sok! Nem lehetett volna egyszerűsíteni s kimondani, hogy senki állami adójának 20 vagy 15°/0-nál egyházi adóval meg nem róható s a ki vagy a mely gyüleke­zet ennél magasabb egyházi adózást tüntet fel, segély­ben részesítendő. S mily nagy áldozat, mily önmegtagadó hozzájá­rulás a magas állam részéről. 727 ezerre veszi fel az indokolás az állami hozzájárulás összegét. Ne felejtsük, hogy százezrek terheinek könnyítéséről, elviselhetetlen egyházi adójának enyhítéséről van szó s nagy félve ki­hozzuk a 727 ezer koronát, akkor a mikor egyes róm. kath. egyházfők milliókra menő jövedelmet élveznek a magyar állam tulajdonát képező, vármegyékre kiterjedő domíniumokból. De hát igy hozza ezt magával a loya­­litás s a túlzott kálvinista szerénység, mely pedig már annyiszor megboszulta magát. És a papválasztás, minősítés, egyházak osztályo­zása. Miért nem a régi sorrend ezek helyett ? miért nem kimondani, hogy kielégítő osztályzatú ember — legyen bár a legjelesebb, a legérdemesebb egyébként — egyáltalán nem juthat be első osztályú egyházba soha. Nyolc évig kinoztatni azzal a lealázó tudattal, oly meg­különböztetéssel, mely egyenesen a papi tekintély és állás rovására megy, mégis talán sok egy kissé. Az a papi palást egyformán tiszteletre méltó mindegyiken, a ki azt becsülettel, tisztességgel viseli, sohasem keresi senki az életben jeles vagy kielégítő oklevelet takar-e ? Nem elég volt ennek hordani igen sokszor nem tőle függő körülmények miatt — egész iskolai életén ke­resztül hordozni a „kielégítő“ következményeit, még azután is üldözze ez a rém az életben mindig, holott

Next

/
Thumbnails
Contents