Dunántúli Protestáns Lap, 1903 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1903-03-29 / 13. szám
203 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 204 húsz amerikai ifjúsági egyesületet meglátogatott, Írja, hogy „sok egyesületnek van nyári sporttelepe a különjátékokra, evezésre, úszásra, másoknak úgynevezett „campu-ja, t. i. a nyári forró hónapokon át valamely hegyes, erdős vidéken sátortábora stb. Természetesen ez nálunk nagyon távol jövő zenéje lehet; ha azonban a magyar protestáns társadalom a mi egyesületünknek olyan fontosságot tulajdonit, mint az amerikai vagy angol társadalom az ő egyesületeinek; ha nálunk az iskolai tanítás mellett a nevelést, a jellemfejlesztést olyan fontosnak tartják, hogy azért áldozatokat hozni, erkölcsi anyagi segítséget adni érdemesnek tartják, akkor néhány évtized alatt elérhetünk oda, de csak oda, a hol most a német, az angol, az amerikai ifjak vannak. Mint az általános műveltséget terjesztő intézményeket, megfogjuk továbbá honosítani a tanfolyamokat, a hol egyes tagtársaink a német, a francia, az angol s más nyelveket fogják tanítani a jelentkezőknek. Ez idő szerint német, angol és francia tanfolyamot tartunk. Körünk jelen anyagi helyzete miatt ez idő szerint nagyobb intézkedéseket nem tehetünk, mert tagjaink segélyezése, azok szomorú anyagi helyzete miatt, első fontosságú dolog előttünk. S bizalommal, Istenbe vetett erős hittel tekintünk a jövőbe, hogy ügyünket győzelemre segíti, meggyarapitja anyagi erőnket, igy eszközökben megerősödve magasztos célunknak jobban megfelelhetünk. E mai est fényes erkölcsi sikere a nagyon tisztelt vendégeink s kedves ifjú barátaink meleg érdeklődése csak megerősít abbeli reményeinkben és a mikor e helyről is van szerencsém üdvözölni kedves vendégeinket és ifjú barátainkat, csak arra kérem, hogy ne szűnjenek meg szívesen támogatni körünket, iratkozzanak be alapitó, rendes és pártoló tagjaink sorába, hogy mindnyájan egyesülve a szeretetben, munkásai lehessünk Isten országának. Barsi Károly. Manügy. A beszéd- és értelemgyakorlatok tanítása a nálunk és a szászországi népiskolákban. — Irta Láng Mihály, a pápai áll. tanítóképző igazgatója. — Dr. Körösi Henrik, a ministeriumba beosztott királyi tanfelügyelő, igen melegen érdeklődik a hazai népiskolák belső élete iránt. Nem elégszik meg a neki kiosztott ügydarabok paragrafusos elintézésével, hanem a mikor csak alkalma nyílik, ott hagyja az aktákkal túlzsúfolt irószobáját s a ministerium megbízásából ellátogat a népiskolákba. A tanitóvilágot hálára kötelezi ez elismerésre méltó nemes buzgóságával. Úgy tetszik nekem, hogy ő előbb a helyszinén konkrét tapasztalatokat igyekszik szerezni, mielőtt a középpontban, a ministeriumban, az egyes népiskolai nevelés- és oktatásügyi kérdésekre vonatkozó rendeletek, útmutatások megszerkesztéséhez kezdenek. A legteljesebb elismeréssel adózom neki én is, a hazai népoktatás egyik igénytelen munkása. Mindenesetre okos dolog, ha az ember előbb jól megtanulja mindazt, a miben mást vezetni, útbaigazítani óhajt. Dr. Körösi Henrik, a ministeriumba beosztott kir. tanfelügyelő, nagyon nemes dologra vállalkozott, a mikor elhatározta magában, hogy hazánk néptanítóinak a beszéd- és értelemgyakorlatok okszerű tanítására nézve irányt ad. Megengedi az érdemes királyi tanfelügyelő ur, ha én is elmondom e kérdésben szerény véleményemet. Első megjegyzésem az, hogy a tanfelügyelő ur eddigi munkájának tisztán csak elméleti értéke van. Hogy miképen kell a beszéd- és értelemgyakorlatokat a népiskolában tanítani, azt a magyar tanitóság igen jól tudja. Elméleti értékű útmutatásokban eddig sem szűkölködtünk, hanem igen a régóta megállapított nevelés-tanitási törvények művészeti megtestesítésében. Azt ezren és ezren eltudják okosan mondani, hogy a beszéd- és értelemgyakorlatokat mily módon kell a népiskolában tanitani; de fennakadnak, a mikor a szépen csengő ideák reálizálására kerül a sor. On a helyett, hogy a dolognak ezt a valóban igen nehéz részét választotta volna célul, megelégedett a nagyon régen ismeretes általánosságok fejtegetésével. Ebben is igen szerencsétlennek tartom az eljárását, mert a mikor a szellem világában építeni akar, sért és gúnyol. Ugyan mondja meg csak nekem, nyer-e csatát a hadvezér egy sértett és kigunyolt hadsereggel ? Megvallom, Ítéletei mélyen elszomorítottak. Ha nem ismerném hazánk néptanítóinak munkáját közvetlen aktiv gyakorlatból és tapasztalatból, kétségbe kellene esnem a beszéd és értelemgyakorlatok tanításának az állapota felett. De mert tutudom, hogy a magyar néptanító ismeri hivatását s mesterségében tisztességes eredményeket ér el, nem esem kétségbe fellépésén, hanem csak sajnálom, hogy ön, mint a hazai népoktatásügy egyik befolyásos vezetője, oly igaztalanul szállítja alá a magyar néptanító belső értékét. Közleményét elolvasva újra és újra kérdeztem magamtól: Hát csakugyan olyan tudatlan és járatlan volna a néptanitó az ő fenséges mesterségében, mint a hogy azt ön, a ministeriumba beosztott királyi tanfelügyelő, mondja ? 1868 óta a magyar néptanitó épen semmit sem haladt volna előre a beszéd- és értelemgyakorlatok okszerű tanításában ? Annyira elmaradtunk volna a müveit nyugat mögött ? Engedje meg igen tisztelt tanfelügyelő ur, de határozottan merem állítani, hogy ön vizsgálódásaiban úgy idehaza, mint Szászországban nagyon, de nagyon tévedett. Csak azért mondom, hogy „tévedett“, mert el kell hinnem, miszerint cselekedetében és iratában a legjobb szándék vezette. Tévedett, mert sem cselekedetét, sem írását nem támogatta a népiskola belső életének aktiv módon szerzett ismerete. Képtelenségnek tartom, hogy egy királyi tanfelügyelő, (a ki még hozzá a ministeriumból irányit) a népiskola belső életének hű ismerete mellett olyan dolgokat mondjon a nagy nyíl-
