Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-02-09 / 6. szám

87 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 88 mérvű csökkenésének is; mert a nagyobb gyü­lekezetek és gazdagabb egyháztagok, hivatkozva -a régi szokásra, adójukat sem önként nem eme­lik, sem emelni nem engedik; mig a kisebb gyülekezetek és szegényebbek, kik eleintén buz­­góságból sokszor erejükön felül is fizettek, lát­ván ezen méltánytalanságot, mindinkább lejebb­­lejebb szállították adójukat a lehető legalsóbb mértékig. Itt én más orvoslási módot nem lá­tok, mint az egyenlőség teljes mértékben való helyreállítását, illetve keresztülvitelét s a sem­mivel sem indokolt sérelmes zsinati törvénynek eltörlését. Ismervén a legtöbb gyülekezetben clivó gyakorla­­latot, mely szerint a közalap kivetését csupán forma • ságnak tekintik s az egyház saját pénztárából — akár szedte be, akár nem a kivetett összeget — megfizeti a gyülekezetre nézve megállapított közalapjárandóságot s látván azt, hogy mindig több-több egyház veszi igénybe azon engedményt, mely szerint 5 évenként egy bizo­nyos összegben állapíttatja meg közalapjárandóságát, mi sem áll útjában annak, hogy ezen szokás általánossá tétessék s a gyülekezetekre bizassék a közalapjárandó­ságnak kivetése, vagy ki nem vetése. Azonban meg kell szüntetni az aránytalanságot, mely van a nagy és kis gyülekezetek által fizetendő közalapjárandóságok között. Ez pedig csakis azon az utón érhető el, ha ala­pul a lélekszámmal combinálva, a gyülekezeti tagok összessége által fizetett állami adót vesszük. Es ezt ke­resztül vinui különösen az egyházi adózás reformjával kapcsolatosan lehet; de lehet, sőt óhajtandó volna már azt megelőzőleg is. Semmi nehézségbe nem ütközik sem a kisebb, sem a nagyobb gyülekezetekben megtudni minden évben az egyes gyülekezeti tagok állami egyenes adóját s mivel az egyeseknél eddig is ez volt a kulcs, melynek alap­ján kérdéses esetben járandósága megállapittatott, le­gyen ezután a gyülekezetekre nézve is kulcs az állami adó. Midőn bármelyik gyülekezet kiírja vagy kiíratja az egyháztagok állami egyenes adóját és az egyházköz­ségre nézve a végösszeget megállapítja, ezen végösszeg helyességét hitelesitteti a községi elöljárósággal s ennek egy százaléka fizetendő közalapjárandóság cimén az egy­házközség által. Ha azonban ez lélekszám arányában nem üti meg a 10 fillért, akkor a lélekszám veendő alapul, mivel a közalap nem pusztán vagyoni, hanem egyszersmind személyi járandóság is. Es igy el lenne kerülve az a nagy visszásság, a mi az egyes gyülekeze­tekre nézve a közalapjárandóság megállapításában ed­dig nyilvánult; továbbá a kezelés sokkal egyszerűbb, a közalap jövedelme sokkal biztosabb lenne s végül ezen eljárás alapul szolgálhatna azon kérdés megfejté­sének is, hogy az adózási reform mi módon volna leg­helyesebben megoldható. Nézetem szerint az egyházi adó reformjánál is azon kérdések jöhetőek tekintetbe, a melyek a köz­alapnál. Először is bizonyos az, hogy az egyházi adó nem lehet pusztán vagyon, vagy adó után kivetve, má­sodszor pedig az, hogy itt sem alkalmazhatunk más kulcsot, mint az állami egyenes adót, combinálva a sze­mélyi járandósággal; mert bizonyos személyi járandó­ságnak kell lenni, hogy az jelezze mintegy az egyház­hoz tartozandóságot. Arra a kérdésre, mely itt először felmerülhet, hogy t. i. mely kortól kezdődik az egyházi adókötelezettség; feleletem a következő: Egyházi tekintetben mindenki 18 éves korában éri el a nagykorúságot, vagyis akkor nyilatkozhatik szabadon, hogy mely egyház tagja akar lenni, a férjhez ment nők pedig azon kor előtt is. Nem kezdődhetik tehát sem előbb, sem utóbb a teherviselés sem, mivel addig az egyházban létele senkinek sem ön­akaratától függ. A ki ezen koron túl az egyház tagja marad, annak kötelessége az egyház terheit is hordozni. Az ettől elütő gyakorlat — egyházi szempontból — semmivel sem igazolható. Mennyi legyen a személyi járandóság ? A személyi járandóság nézetem szerint sem alul nem maradhat, sem felül nem mehet azon össze­gen, mely az országban az átlag napszám. Felül nem mehet azért, mert ha egy családban több tag van fize­tésre kötelezhető, egyrészről terhes, másrészről pedig megtörténhetik, hogy igen sok családtalan jómódú em­ber kevesebbet fizethetne összes egyházi adójába, mint egy nagy családu napszámos ; de alul sem maradhat az átlag napszámon, mert annyit legalább is megkívánhat az egyház munkabíró tagjaitól, hogy egy napot szol­gáljon Istennek is. Ez nem lehet terhes bármily nagy családu napszámosra sem, mert 18 éven felüli család­tagja mind oda áldozhatja egy napi keresményét az Ur oltárára. A mint én a különböző vidékeket ismerem, a női és férfi, téli és nyári napszám átlaga körülbelül egy koronát tesz ki. Ez volna tehát az az összeg, mely sze­mélyi járandóságul a szegényebb osztályra nézve meg­állapítható. A rács. (Folyt. köv). Horváth Antal, ev\ reform, lelkész. A belsősomogyi egyházmegye pénztárainak egyesitése. Nehogy azt gondolja valaki, miszerint pro domo beszélek, előre kijelentem, hogy jelen közleményemnek nincs egyéb célja, mint az, hogy a belsősomogyi egyház­megye lelkészi karának figyelmébe kérjem a czimet, amely ugylátszik, közeledik a megvalósuláshoz, a meny­nyiben a fehr. havi egyházmegyei közgyűlésnek az es­perest' körlevél szerint! legfontosabb tárgya leend, ho­lott még eddig a közgyűlés plénumában érdemileg tár­gyalva nem volt; jó lesz komolyan gondolkodni fö­lötte ; sőt én óhajtanám, hogy a lelkészi körök értekez­letem is megbeszéltessék az. Lám, a tanítói kar egyszerűen kimondta, hogy ő gyám. pénztárát nem egyesíti az egyházmegye pénztárai­

Next

/
Thumbnails
Contents