Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-16 / 46. szám
MELLÉKLET a Dnnánttili Protestáns Lap li)02. évi 4(>. számához. Br. Bánffy Dezső, erdélyi ev. ref. egyházkerületi íőgondnoknak az 1902. évi november hó 8-án kezdődött egyházkerület! közgyűlésen elmondott MEGNYITÓJA. Fötiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés ! „Megnehezült az idők járása felettünk!“ Aggódva iiézünk körül; látjuk a sötét múlt vészes árnyait előtünedezni már-már feledett odúiból; érezzük, hogy tenni kell! Érezzük, hogy valamit tenni kell! és mégis tanácstalan állunk; tanácstalan, mert szinte hihetetlen előttünk, előttünk, kik mindig a hazafias nemzeti szahadelvüség zászlóvivői voltunk e hazában, kik a vallási és felekezeti békés tiirelmesség áldást terjesztő légkörében nőttünk fel, hogy jöhet idő, midőn hitünkért, annak szabad gyakorlatáért, ősi, régi törvényekben biztosított vallásjogainkért, az 1848-ik évi XX. t.-cz. 2-ik §-ban is biztosított vallások közötti egyenlőség és viszonosságért aggódnunk kell! A telkemet átható komoly aggodalom indit arra, hogy mai napra összehívott közgyűlésünk megnyitása alkalmával nehány bevezető szót szóljak, nem azért, hogy az abban elmondottakat szives tanácskozásunk tárgyává tegyék ; szólok ^sak, hogy hangot adjak aggodalmaimnak, hogy előadjam, mi szivemen fekszik, hogy elmondjam : jó lesz vigyázni! Harmincz évvel ezelőtt voltam szerencsés a főtiszteletű egyházkerületi közgyűlésnek először tagjává lehetni, azóta úgy is mint közgyűlési tag, úgy is mint igazgató-tanácsos és a megtisztelő, kitüntető bizalom folytán már tizenhét éve, mint egyház kerületi főgondnok, sőt nyolcz év óta mint rangidősebb főgondnok veszek részt egyházkerületünk ügyeinek intézésében. Tőlem telhető erővel és odaadással igyekeztem szolgálni a kerület, egyházunk érdekeit jó és rósz napokbam. Láttam belső küzdelmeket, láttam az ellentétek erős összetűzését és habár azon harczok hátrányait sajnáltam is, mégis hittem, hogy azok, mint belső bajok, megnyerik a magok orvoslását itt bent, a mi körünkben. Ügy hiszem, e tekintetben nem is csalódtam; az utolsó évek békés működése, belső anyagi bajaink bár lassú, de fokozatos rendezése megnyugtatna, ha a kívülről jövő áramlatok vészt jelző tünetei nem mutatkoznának. Innét, az elnöki székből, szótanom kell tehát; intő szavamat kell felemelnem arra, hogy félretéve belső ellentéteinket, egy lélekkel, egy érzéssel, egy törekvéssel azon legyünk, hogy az ár el ne sodorjon. Évek óta tartózkodtam már, innét az elnöki székből, a fötiszteletü egyházkerületi közgyűlések alkalmával hosszabban, megnyitóval fogadni és üdvözölni a kerületi közgyűlés tisztelt tagjait. Egy időben úgy tartottam, hogy azon különösen exponált politikai állásban, melyet betöltöttem, nem helyes, hogy egy felekezet részleges gyűlésén nyilatkozatokat tegyek, melyek esetleg félre, vagy politikai czélzatokra kimagyarázhatók lehettek volna. De az idők sem voltak még oly komolyak. Az utolsó években hasonlóan tartózkodtam szólam, mert a megzavart politikai helyzetben láttam, sőt éreztem, holy bármily tárgyilagos nyilatkozatom, pártpolitikai czélokra félremagyaráztathatik, pedig mindenekfelett szükségesnek tartom, hogy egyházi életünkbe az országos politika, a politikai pártok taktikai érdekküzdelmei be ne vonassanak. Most szótanom kell, nem azért, mint már mondani bátor voltam, hogy valamely határozatukat kikérjem, de azért, hogy aggályaimat kifejezésre juttatva, figyelmüket felhívjam. Szükség van a figyelemre ! Avagy mi protestánsok nem nézhetünk-e aggodalommal a jövőbe, ha nagy katholikus gyűlésen ellenmondás nélkül hangzik el mintegy a felhívás Magyarország rekatholizálására ? Nem a sötét múlt vészes árnyainak felhívása ez ? Nem szellemidézés a szabadelvű nemzeti, hazafias irány ellen ez ? Ellenére a vallási jogokat biztositó törvényeknek, nem sérelme az 1848-ik XX. t.-cz. 2-ik §-ban biztosított egyenlőség és viszonosságnak ? Az egyenlőség és viszonosság megsértését látjuk naponta. Nemzeti ünnepélyeknél — legközelebbi példa mutatja itt Kolozsvárt — nem katholikus egyház szolgáival nem áll egy sorba a boldogult királynénk nevére szentelt zászló megáldására sem, állítólagos hitelvi okoknál fogva, a katholikus egyház főpapja; és mi elég gyengék vagyunk eltűrni, hogy a győzelem még is az övé legyen. Sikerül neki a többi egyházak lelkészei, sőt püspökei kizárásával, előre külön végezni a megáldó szentelést, részünkre csak a főherczeg jelenlététében utólagosan maradván némi külsőség, melyet a kormány tagjai megbotránkozás és meglepetés nélkül néznek végig. Ez csak egy példa; de átalában jogosult azon megindult mozgalom, mely azt kívánja, hogy az 1848-ik évi XX. t.-cz. 2-ik §-a értelmében a vallásfelekezetek között a tökéletes jog-egyenlőség és. viszonosság elvei az egész vonalon őszintén és igazságosan végrehajtassanak. Szükséges ez, mert a nemzet története bőven tanitja, hogy a nemzet által hozott és királyok által megerősített törvények végre nem hajtásából, vagy részrehajló és félre magyarázó alkalmazásából mindig veszedelmes bonyodalmak keletkeztek. Pedig az ezelőtt 54 évvel hozott törvény tényleg még ma sincs végrehajtva, sőt az erejében és még mindig élvezett elsőbbségében és felsőbbségében bizva, sok esetben a hatalom szárnyai alá rejtőzve, a magát államvallás színezetébe öltöztetni akaró erősebb fél, tervszerűen gördít nehézségeket az 1848. évi XX. t.-cz. teljes végrehajtása, illetve a tökéletes egyenlőség és viszonosság létrejötte elé. Szomorú dolgok ezek is; ha egész sora a bizonyító példáknak nem állana előttünk, elhihető sem volna. A gyászos múlt időkben, midőn a lelkiismereti szabadság, a hit érdekében folytatott küzdelmek harczaiban vesztek el őseink és hurczoltattak gályarabságra hitelveink hirdetői, akkor azon szomorú napokban, ha végre mégis egyszer és máskor, itt-ott sikerült jogaink és vallásunk biztosítására törvényekkel is biztosított
