Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-16 / 46. szám

o

Ígéreteket nyernünk, mindig úgy volt, hogy akadtak hazafiasán, szabadelvűén gondolkozó, azért azonban igazán hithíí katholikusok, kik jogaink védelmére szállottak síkra; kik átértették, átérezték szükségét annak, hogy az alkotott törvények végrehajtassanak, részrehajlóan ne alkalmaztassanak és a keletkezhető bonyodalmak elkeríthessenek.

Ma is, midőn megnehezült az idők járása felettünk, azt remélem, hogy akadni fognak hazafiasán gondolkozó, igaz hifii katholikusok, kik hazafias, szabadelvű szellemtől áthatva, maguk lesznek azok, kik a törvényben biztosított egyenlőség és viszonosság érdekében intő szavukat felemelik.

Mégis, ezen alkalommal az elnöki székből szólva, nem tagadom, némi tartózkodás vesz erőt rajtam; érzem helyzetem nehéz voltát, átértem kötelességemet, mely szólni késztet, mint ezen egyházkerület vezető főgondnokát, mint a magyarországi ev. ref. egyház conventje világi elnökét; de politikai múltam, vezető politikai állásomtól való visszalépéséin által alakult viszonyok, felette nehézzé teszik helyzetem. Tudom, érzem, hogy az országos politikát az egyházi életbe bevinni nem szabad ; magam hirdetem, hogy felekezetek szerint elkülönítve, politikai pártokat alkotni hazafiatlanság, de más felől nem tartom megengedhetőnek — mint a vádat már ismételten felhangzani hallottam és nem mindig indokolatlanul, — hogy egyházi vezérférfiainak, politikai tekintetekből, felekezeti érdekeinket háttérbe szorítani engedjék. Avagy nyugodtan elnézhető az, hogy az „edélyi püspöki“ czim kérdése, erélyes és törvényeken nyugvó felszólalásunk daczára, ibis-redibis módon lett megoldva, mely megoldás talán rosszab, mindenesetre pedig sérelmesebb, mint maga az alaprendelet, mely kérdésre vonatkozólag különben, a képviselőházi tárgyalás alkalmával tett Ígéretnek megfelelően most, az utolsó napokban, a miniszter válaszolván, tetszetősnek látszó kijelentésekkel akarja, mindenesetre azonban eredmény nélkül, az elkövetett sérelmet enyhíteni.

Az uj-tordai református clerus-alap, mely mint neve is mutatja, másra mint református czélra fordítható nem lenne és melyet még 1630-ban Bethlen István, erdélyi kormányzó adományozott, mely adományt I. Rákóczy György megerősített és melyet Apafi fejedelem még kibővített, ma rendeltetésétől elvonatik. Szinte hihetetlen, de tény, hogy ezen alap jövedelmei ma a római katholikus lelkészeknek adatnak ki, mig szemben ezen és ehhez hasonló sok más esettel azonban a patronátus czime alatti önkénykedések a protestáns hiveknek szerfeletti megterheltetését vonják maguk után; a dologi terheknek önkényes magyarázata, az azok alapjáni kíméletlen végrehajtások állanak egyfelől és másfelől a patrónusi jogoknak egyszerű elkobzása, a a nem katholikus lakosoknak és községi képviselőknek a patronátusi joggal járó cselekvényéktől való törvényellenes eltiltása. Tudjuk, hogy politikai községeknek adományoztatott a kegyúri jog; ezt a jogot természet szerint csak azok a szervek gyakorolhatják, melyeket a községi törvény felállít, tehát a képviselő-testület, vagy a tanács és pedig csak azon összetételben, melyet a törvény kötelezőleg előír, ezen jog gyakorlatától vallása miatt senki ki nem zárható, mégis a törvénynyel ellenkezőleg, országszerte az az eljárás követtetik, hogy a képviselő-testületnek protestáns, vagy általában nem katholikus tagjai, felsőbb rendelet alapján, jogaik gyakorlatától eltiltatnak; igy van ez például: Eperjesen, Beszterczebányán, Csabán, Breznóbányán, Debreczenben, Körmöczbányán, Gölniczbányán. Hol itt a törvényben biztosított egyenlőség és viszonosság ?

Avagy, hogy csak a sülysápi példát hozzam fel a sok különböző természetű sérelmes esett közül — elmondom, hogy ezen vegyes vallásu községben — az úgynevezett canonica visitatiok adatai alapján — hol hajdan a község tartotta a katholikus papot, tanítót, kántort és harangozót, ott ma is községi szerződés czimén behajtják a protestáns híveken azokat a járulékokat, melyekről már az 1790/1. XXVI. t.-cz. 6. §-a, de újabb törvények is azt mondják, hogy azokat protestáns hívek fizetni nem tartoznak. Lehet-e ez ? Megfelel-e ez a tökéletes egyenlőségnek és viszonosságnak, miután széles e hazában protestáns egyházi czélokra katholikusok nem adóznak ? !

Nem türhetők sem anyagi, sem politikai, sem társadalmi kiváltságok ott, hol jogegyenlőség és egyenlő teherviselés van, ezért a törvényben biztosított tökéletes egyenlőség és viszonosság azt követeli, hogy amilyen előnyben részesíti az állam a katholikus egyházat, ugyan olyanban részesítse a többi törvényesen bevett felekezeteket is; amilyen terheket viselnek a nem katholikusok, olyanok rovassanak a katholikusokra is, amilyen társadalmi kitüntetésben részesülnek a kath. püspökök, ugyanolyanokban részesüljenek a nem katholikusok is.

Lehetne végtelen hosszúra nyújtva folytatnom a példákat, melyek mind igazolnák, hogy mennyire nincs végrehajtva a törvényben biztosított tökéletes egyenlőség és viszonosság.

Indokolásul szolgálna ez mind arra, hogy: hajtassák végre őszintén és igazságosan az 1848. XX. t.-cz. 2. §-a, és mentessék fel a nem katholikus polgárság -— mely az autonómiával járó költségekkel úgy is túlságosan meg van terhelve — minden jogtalan adóztatás alól; jogtalan pedig minden adóztatás, mely régi elavult kiváltságokon és előjogokon alapszik és igy ellenkezik az ország újabb jogrendjével és törvényeivel. De tekintve a mai különös egyházpolitikai állapotokat, különösen azt, hogy ma egyetlen vallásfelekezet sincs megelégedve állapotával; hogy a katholikus egyház autonómiát, szabad vagyonkezelést, sőt esetleg püspök-jelölési jogot is kíván, hogy a zsidók uj egyházi alkotmányt óhajtanak, a keleti szerbek egyházi szervezetük megalkotását kívánják és a protestánsok pedig az 1848. XX. t.-cz. 3. §-nak is végrehajtását sürgetik, tekintve azt is, hogy a kormány a mai helyzetben egyiknek sem képes eleget tenni, én úgy vélem, az látszik leghelyesebbnek, hogy aprólékos tatarozás helyett a már Deák Ferencz által követelt „állam és egyház Tcözötti viszony rendezése“ vétessék foganatba, természetes, mint azt Deák is kívánta, kellő előkészítés alapján.

Engedje meg nekem a főtiszteletü egyházkerületi közgyűlés, hogyha mindjárt már is hosszúra kezd nyúlni ezen elnöki megnyitóm, mégis Deák Ferencznek 1873. junius 28-án a képviselőházban elmondott beszédjével, részben abból idézve is foglalkozzam. Deák helyeselte az akkori vallás- és közoktatási miniszternek azt a javaslatát, hogy bizottság küldessék ki, mely az állam és egyházközötti viszonyoknak a lehetőségig való szabályozása kérdésével foglalkozzék. Nehéz kérdés ez, mondja, „az állam és egyház közötti viszonyok egész Európában a legnehezebb kérdések közzé tartoznak“, példa erre, mint mondja, Poroszország is. Az állam és egyház közötti viszonyra nézve ő két rendszert ismert, az amerikait és az európait. Az amerikai azon elvből indult ki, hogy az állam cultus dolgába minél kevesebbet avatkozzék; csekély eltéréssel a cultusokat az állammal szemben úgy tekinti e rendszer, mint assotiatiokat és valamint minden assotiatiora nézve, ha