Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-02 / 5. szám
75 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 76 a nélkül, hogy a nedves anyagot máshová, mint a fundamentomba használnánk. Az a kérdés, hogy lehet-e, szabad-e ezt a régi anyagot használni, nem is kérdés már. Az egyházkezület a ftehérló tégláját nem tartotta felhasználhatónak; mások felhasználták és építettek belőle díszes és egészséges magán lakásokat. A szinház igaz ez anyagból épülne föl; de hisz ez is csak nyereség, fuvarmegtakaritás, a szinházépitésnél is meg a templomépitésnél is, mert a szinház kő- és téglaanyagát meg a templomépitésnél használnánk fel. Igaz, hogy a bontás is költségbe kerül, de ez a költség semmi esetre se üti meg az anyag értékét; még ha eladnáuk ís az anyagot, akkor se tehető az érték felére se. Úgy de nagyon jól tudhatjuk, hogy az anyag, ha magunk használhatjuk fel, nekünk teljes értéket képvisel. En mondhatom, hogy házam építésekor a Fehérló tégláját a kőmivesek nem győzték dicsérni; oly kemény lett már, hogy szüntelen élesiteni kellett kalapácsukat . . . Én az ó collégiumból ily módon nyerendő építési anyagot 400000 tégla értékére értékeltem, a mi minálunk 16 írttal 6400 forintnak = 12800 koronának felel meg. Mindezzel én nem akarom megdönteni a mérnök ur számítását, csak azt akarom jelezni, hogy én mi alapon számítottam. Az Ajkay-házra vonatkozólag is eltér a mérnök ur számítása az enyémtől; az eltérést főleg az okozza, hogy az utcai rész mostani stukatorját újjal kicserélen-dőnek tartja. Helyes. Aztán mindent kifogástalanul, diszesen akar csináltatni, s az árat úgy állapította meg, minden tételnél (szinház és templomnál is), hogy az okvetetleniil elég legyen. Az Ajkay-háznál én csak a külső kert léckerítésére fölvett 1520 koronát törölném. Most már ha csakugyan föllehetne építeni a templomot 80000 koronáért, ha az ó collégium anyaga értékének csak 8500 koronába számításával és a léckerítésre felvett 1520 koronának törlésével állapítjuk meg a szükségletet, akkor az 50 ezer koronával kevesebb lesz a mérnök ur által fölvett összegnél; vagyis 221 -ezer korona kerek számmal. Azután ha — amint előbb említettem — azok szerint is lehet 2 év múltán 140 ezer korona értékünk? a kik a legszigorubben mérlegelik vagyonúnkat és várható bevételeinket, én pedig hiszem, hogy annyi idő alatt lessz 180—200 ezer korona vagyonunk: nem az következik-e ebből, hogy indítványomban foglalt tervem kiindulási alapul és végcélul elfogadható ?! Ez a terv kétségtelenül nagyszabású és mint ilyen sok költségbe kerül. De hát meg kell gondolnunk, hogy templomot nem 15—20 évre, még csak nem is 50 évre, hanem 100—200, sőt több évre épitünk. Oly nagy erőfeszitéssel, mint a mostani, valami kisszerűt létesíteni, a mi 15—20 év múlva már nem felelne meg Dem csak a kor igényeinek, de a gyülekezet mindennapi szükségeinek se; a mi nem hogy egy egész egyházkerületnek, de egy városi gyülekezetnek önérzetét se elégítené ki : ilyet alkotnunk nem szabad.Az utolsó tervért kell tehát imádkoznunk és dolgoznunk. Nagyon, de nagyon találó az, a mit egy előkelő állású r. kath. férfiú mondott ide vonatkazólag : „a színháztérről mindig hiányoznék a református templom, ha nem oda építenék ! Kis József, lelkész. Templomszék az egyházi adózás körül. (Vége) így áll biz’ e dolog és nem másképen. Miért is kellő tapintattal, de egyszersmind kellő erélylyel sorompóba kell lépni a templomszékek adás-vételén alapuló adózási rendszer ellenében. Sok gyűlölködést, szeretetlenséget, emberi önbálványozást, romlást szerző voltánál fogva tökéletesen megért a halálos Ítéletre. Percig se késsenek az illetékes tényezők minél mélységesebb sirt ásni számára, hogy valamiként fel ne támadjon s benne ismét meg ne jelenjék közöttünk a kiváltságokat teremtő dohos középkor evangéliumi szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdető egyházunk szégyenére. Nagyon természetes, hogy e részben az egyes gyülekezetek lelkészeire háramlik a legtöbb fáradság, de szentül hiszem, hogy ők fáradságtól, küzdéstől vissza nem riadva, szívesen kilépnek a síkra, csak legyen támpontjuk, erősségük az egyházi felsőbb hatóságok energikus segédkezésében, legyen kivált az egyházi törvények világosan körvoualozott intézkedéseiben. E végből a legközelébb összeülő zsinat, melynek szerintem is épen az egyházi adózás ügyének rendezése kell, hogy képezze elsőrendű feladatát, mint áltáljában minden kérdésnél, úgy ennél is tegye lomtárba a múlt, egyébiránt tiszteletes emlékű zsinatok „ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes“ törvényszerkesztési modorát. Állapítsa meg ugyanis a most érvényben levő törvény 239. §-mk olyan szövegezését, melynek értelmében az egyházi adók kivetése ne „az egyházközségekben fennálló . . . gyakorlat szerint“ történhessék. — Mondja meg magyarán, mondja ki kereken, hogy az egyes egyházakban divatozó adózási gyakorlat félretételével az adózásnak mindenütt feltétlenül a zsinati törvény rendelkezései szerint kell történnie; mihezképest pl. a templomszékeknek adózási, egyházfentartási célokra szolgáló osztályozásáról, adás-vételéről szó se legyen. Itt aztán iktassa törvénybe félreérthetetlen szabatossággal és körülményességgel, mi legyen az az egyetemes érvényű rendelkezés, az a minden egyházat kötelező adózási rendszer, mely maga mellett semminemű jobb-rosszabb helyi specialis gyakorlatot meg nem tűr. Bővebben taglalni az egyetemes érvényességű adótörvény kérdését nem célom. Ez más cim alá tartoznék. Annyit azonban felemlítek, hogy véleményem szerint úgy a rendes, mint a rendkívüli adó csak kétféle lehet, u. m. személy- és birtokaránylagos adó. Személyadó azon személyes viszony és egybeköttetés gyanánt, melyben minden hivő áll a Krisztus által a mennyei Atyával. Birtokaránylagos adó azon polgári téren is diadalmaskodott keresztyén elv alapján, mely szerint
