Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-02 / 5. szám
77 DUNANTULPROTESTANS LAP. 78 kinek-kinek a nyert talentumok mértékéhez képest kell sáfárkodni. En megvagyok győződve, hogy nézetemmel nem állok elszigtelten ; meg vagyok győződve, hogy sokaknak fonó óhajtása egy olyan egyházi adótörvény, mely mellett lehetetlen legyen valahára, hogy a Krisztus teste: az anyaszentegyház, az ö szegénysorsu tagjaiban bárhol is megaláztatást, keserűséget és sérelmet szenvedjen ; melynek segítségével „eltávoztassék tőlünk minden bálványimádás és Babylon, és semmi részünk ő benne ne legyen, hanem ha az Istennek csapásiban is részt akarunk venni;“ (Helv. hitv. 17. r. 10. §.) mely, mint hajdan az ldvezitö, kiűzze az imádságnak házából a kufárkodás szellemét, végét vesse a templomszékekkel való üzérkedésnek, hogy lehessen a templom mindenütt valóban Istennek háza és a mennynek kapuja. Mezőlak. G-. Szabó Mihály, lelkész. Indítvány a zsinati előkészítő bizottsághoz. Sokáig vártam, hogy majd a nálamnál hivatottabbak megpendítik azt az eszmét, melyről alább szólani akarok ; -de mivel látom, hogy a tizenkettedik óra folyton közeleg, a trombita pedig ebben az irányban csak bizonytalan zengést tegzen ; elhatároztam, hogy a vezéreknek figyelmét én, mint egyszerű őrálió indítványom megvalósítására ^vagy annak legalább közérdekű megvitatására íelhivom. Ez az indítvány pedig lelkészeinknek a segélyezése. Ebben a tekintetban nem történt még semmi határozott és komoly lépés, pedig erre égető szükség vagyon. A közalap évi kamatait már felosztogatták többen tervezeteikben, kimutatván azt, hogy mit cselekedjünk annak hányadaival ; de azt látom, hogy annak egy parányi hányada sincs arra szánva, a mire mégis kellene egy kissé gondolni ; a lelkészek segélyezésére. Pedig midőn a közalap rendeltetése meghatároztatok, ez is felvolt véve mint egyik cél. Nagy hiba volna tehát ezt az egyetemes egyház lelkészeinek minden megkérdezése nélkül: egyszerűen csak törölni a közalap céljai közül. Indítványom e tárgyban a következő : „Minden rendes lelkész, kit valami sulyös elemi csapás folytán javadalmában tetemes kár ért, vagy súlyos és hosszas betegség költséges orvosoltatásra kényszerít; továbbá az olyan kezdő lelkész, kinek semmi magán vagyona nem lévén, a javadalmához tartozó földekhez szükséges gazdasági eszközöket s jószágállományt beszerezni nem képes; kellő indokolás mellett kapjon a közalapból fizetési előleg címén, fizetése egyharmadáig terjedhető 5°/0 kamatú törlesztéses kölcsönt. A kölcsön három év alatt, megállapított egyenlő évnegyedes részletekben törlesztendő le. A kölcsön iránti kérvényt az espereshoz kell beküldeni, ki azt véleményezésével ellátva, sürgősen felterjeszti a közalapnak e célra választott bizottságához, a hol a kölcsön szükségessége elbíráltatván — kedvező határozat esetén a pénz azonnal folyósittassék. A fizetés egyharmadának megállapítása tekintetében a hivatalos becslések az irányadók. A fonnebbi okokon kívül, lelkésznek semmi más esetben kölcsön nem adható. Az olyan lelkésznek sem adható kölcsön, a ki más forrásból már megvan terhelve adóssággal. A lelkész halála esetén a még fennálló tartozás a begyév jövedelméből levonható.“ Ezen indítványom mellett indokaimat a következőkben bátorkodom beterjeszteni : E lapok legutóbbi számában „A tnagyarorsz. ev. rét. egyház alkotmányos szervezete“ c. cikk 25ö. §. 2-ik bekezdésében a következőket olvasom; „Lelkész ... az egyház pénztárából kölcsönt fel nem vehet, még rövid idejű lejáratra sem.w Ez igen radikális rendszabály, mely az eddig e téren történő sajnos visszaéléseknek végét veti, a melyet én minden tekintetben helyeslők, sőt még ennél tovább megyek, midőn ezen § végéhez azt is hozzátenni váleményezem : „külömbeni fegyelmi eljárás terhe alatt-“ De ba a nemes fáról a vadhajtást éles késsel levágjuk — az okozott sebet be is kell hegesztenünk ! Mert mi okozta azt, hogy ezen § t szükségesnek látják betoldani eg}Tházi atyáink ? Többnyire az a három ok eredményezte, a mit indítványomban alapul felveszek ! Úgyszólván minden társadalmi osztálynak van önsegélyző egylete, csak a lelkészeknek nincsen. Az államhivatalnok a mellett, hogy havonta előre kapja fizetését kellő indok mellett fizetési előleget is kap ; betegség esetén pedig még gyógykezelési segélyt is. Az it áros is biztosítva van ma már, ha betegség éri ; sőt ha a munkásnak baja esik, az sem marad segítség nélkül. Lelkészeinken pedig ilyen esetekben csak a jó Isten segít! Hiszen a lelkész fizetését mindig utólag kapja, igen jó, ha sokszor évekre visszamenőleg nem tartoznak neki fizetése maradékával a hívek. Isten ments ! . . . de vegyük fel, hogy az egész országot otyan csapás éri mint 1866-ban vagy pusztító vizár borítja el folyók mellett a termő földeket, avsgy eddig nem is sejtett vész odajuttat egy-egy vidéket, hogy senkinek sem terem betevő falatja : mi történik azzal a lelkésztársunkkal, a kinek fizetése : „30 pengő forint, 30 hold föld és 40 mérő gabona ?“ Azt hiszem a 30 pengő forinton kívül semmit sem kap ez évben, hisz a hívek sem képesek fizetni! Hát azzal a lelkészszel mi történik, a kit hosszas betegség látogat meg, a ki talán éppen az Ur nevének hirdetésében kap suly-’S mell- vagy torokbajt, mint a sok filiával biró a télviz idején pajtákban prédikáló lelkésztársunkkal megtörténhetik? Az élet mécse lassau-lassan végsőt lobban, mert az a lelkész, a ki családapa is, nem vonhatja el a családjától azt a 200—300 forintot, melyből egy legszegényebb gyógyavagy fürdőhely használata kikerülne! Hát az a lelkésztársunk mit teszen, a kit megválasztanak egy olyan helyre, a hol majd minden javadalma a földben van s niucs sem vetőmag, sem eke, sem jószág stb. ? Láthatjuk ennek eredményét igen sok helyt a sovány, rosszul müveit, kihasznált papi földekben ! Bizony, igen tisztelt olvasóim, az ilyen sajnálatos körülmények közé jutott paptársaink mind az adósságcsináláshoz folyamodnak, járják a szégyeu Golgotáját, keresvén a jótállókat, járják a nyerészkedő pénzintézeteket, hogy sokszor a kezelési költséggel uzsora kamatra pénzt kieszközöljenek, melyet legtöbbször akkor kapnak meg, ew
