Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-02 / 44. szám

759 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 760 A pápisták ez évi nagy gyűlése. Apró megjegyzések. Megtairtatoft hát a szokott módon, síppal, dobbal öas?etoborzotű pápista nagy gvülés. És sokan vettek részt benne és nagy beszé leket mondtak és nagy körmenetet mentek ! És hogy kéjelegtek az öndicséretben ; hányszor elmondták, hogy im már felébredtek, nem alusznak, ha­nem munkához láttak. Es úgy van ; bizony munkához lát­tak, jobb ügyhöz méltó buzgósággal. Igen, mert nem arról van szó, hogy hogyan lehetne a társadalom, a nép erköl­csét fönn és lenn megorvosolni; nem is arról, hogyan le­hetne a közönyös, vagy éppen hitetlen népet Istenhez ve­zérelni; hanem mindig és mindig csak arról, hogy miként lehetne a papismust megerősíteni s föl tétlen uralmát ismét visszaidézni az egész országra. Isten látja lelkünkat, öröm­mel köszöntünk minden törekvést, mely a magyar népnek, tartozzék bármely felekezethez is, szellemi, erkölcsi és anyagi előhaladását célozza, de a papismus elhaladásától — jól ismerve a régi nyomokat, mik börtönbe, gályákra, máglyákra vezetnek, vagy legalább is hivatalvesztésre és megvetíetésre a nem enged el mesk ed őket illetőleg — a papismus elhaladásától, térfogla'ásától mi is csak úgy félünk, mint az olaszok és a franciák. Őszintén sajnáljuk az emberiséget, közelebbről magyar véreinket azért a sok keserűségért, gyötrelemért, talán vérért, a mit a papis­mus erősödése, talán hatalomra jutása rázúdit. Mert rá­­zúditja kérlelhetetlenül. A nagy gyűlést az opera énekkara nyitotta meg. Valyon volt-e közöttük sokat gúnyolt zsidó-protestáns is ? . . . Elénekelt két bymnust, t. i. a pápai hymnust is! . . . Valyon a Magyar Protestáns Irodalmi Társulat közgyűlésére kirendelnék-e az Opera énekkarát ? Megkel­­lene egyszer próbálni! Ifjú Zichy János gr. megnyitó beszédében igy lel­kesített : „Oak nem kell félui a sötétség és korlátoltság, a retrogradság és ultramontanismus vádjából, kik a kath. hiterkölcsöt, kath. egyházat, kath. társadalmat gyűlölik azért, mert a katholicismus a szó legnemesebb értelmében a munkát, a fáradságot, az önmegtagadást, az erkölcsöt, a kötelességet jelenti ; gyűlölik, mert benne örökké élő szemrehányást látnak azok, kik az élet gyönyöreinek ser­legét jenékig ürítve az önzésben és saját „én“-jüknek kul­tuszában, saját földi létük elmúlásával együtt látják leál­dozni életcéljukat is. (Itt nem tudom, hogy a pápista ka­­nonoitok, püspökök és érsekekre gondolt-e, vagy se ; de hogy a szegény protestáns lelkészekre, esperesekre és püspökökre nem, azt bizonyosra veszem !) Büszke önérzettel emlegetve a római kath. körök gombamódra szaporodását, e körök „Szövetségiét „nagy aranyláncának nevezte. „A nemzet ezeréves támaszai — egyesüljenek e munkára.“ Hát mi ugyan hány éves tá­maszai vagyunk e nemzetnek? Mindig úgy beszélnek, mintha a mi őseink nem lettek volna ott a honalapitás­­nál! Pedig bizony ott voltak ; vallástekintetébeu meg in­kább ott voltak, mint az övék. Mert az István király ál­tal elterjesztett keresztyén vallás még nem ismerte se a papi nőtlenséget, se az átlényegülésnek, se a pápa csal­­hatatlanságának dogmáját, hogy mást ne emlitsünk. Mihályü Ákos cistercita theol. tanár ily szavakkal munkálta az ország egyvérü lakóinak testvéri békéjét : „Titkos szerződésük van. mely szerint mindent pártolnak, fölemelnek, a mi nem katholikus és mindent visszaszorí­tanak, mellőznek, a mi igazán katholikus, és igy történt, hogy a mint a nyilvános élet bárme'y vonatkozásában, az irodalom, -tudomány, vagy társadalmi működés bármely te­rén, vagy pláne a törvényhatósági vagy törvényhozó tes­tületekben csak moccanni is mert valaki, hogy katholikus érzületének, hitének, meggyőződésének érvényt szerezzen, hát megmozdult ellene a szellemi világ minden kartellje, ringje, trösztje, hogy elnémítsa, kompromittálja, a küzdő­térről leszorítsa, összezúzza és megsemmi-itse" . . . Milyen szerencséje annak a tanár urnák, hogy nem kivánták tőle állításainak bizonyítását is! . . . Azt azonban szeretem benne, hogy a lelkiismeret szabadságának megvédését is felvette programmjába; csak aztán úgy ne értelmezze, hogy mások, igy mi is csak a r. kath. vallás sérelme nélkül élhetünk e szabadsággal! Br. Hornig veszprémi püspök tartalmilag ugyan­olyan beszédet olvasott fel, ugyanazon érveket használva, mint két elődje. A sajtó, irodalom és művészeti szakosztály is mű­ködött. Elhatározta, hogy „figyelemmel kell kisérni mind­azokat a munkákat, melyeket az országban részint a kor­mány, részint különböző egyesületek által felállított nép­könyvtárak részére adnak vagy ajánlanak, hogy a meny­nyiben a kath. vallás elleni támadást foglalnak magukban, arra a népet figyelmeztesse.“ Azt hiszszük, hogy a közel jövőben ily irányban sok dolga lessz a „Szövetséginek. Az ő nagy actiójuk okvetlenül meghozza a reactiót 1 . . . Kívánatosnak tartja e szakosztály, hogy „egy igazi ke­resztény alapon álló eszthetikai mű adassék ki." A „katholikus nevelés“ szakosztálya, kimondta, hogy „törhetetlenül ragaszkodik a katholikus tanítóképzés és képesítés jogához" . . . Ujházy László állami főgymn, tanár „A történelem tanításáról“ értekezve, azt mondta, hogy „csak az olyan történelem felel meg hivatásának, mely az igazságot hirdeti. Emberi szenvedélyeket a tör­ténelemnek tolmácsolnia nem szabad. Az ilyen történelem métely, mert hamis a tanítása, Ítéletei torzítottak.“ Ez mind igaz és helyes ! De ám most jő az alkalmazás s ez már nem áll, éppen nem áll. „A modern történetírás a katholikus egyház alapjainak döntögetésétől sem irtózik. A katholikus egyháznak nincs mit leplezni. A katholikus tanárnak tehát soha se kell elhallgatnia még gyarló egy­házi ember botlásait se. Katholikus és igaz történelem egy!“ Ugyan hogy vakmerőén neki rugaszkodott! Ilyen állami főgymn. tanártól már aztán lehet „felekezeti gyű­lölettől“ ment, tárgyilagos eföadást várni. Előadását a teli­vér pápisták hosszas tapssal és éljenzéssel honorálták. Prónai Antal kegyesrendi tanár „A tankönyvek szelleméről“ értekezett. Panaszolja, hogy „igen sok fele­­kezetnélküü tankönyvünk van, még jó, ha nem bántanak bennünket. Némely tankönyv feltűnően kedvez a protes­­tántismusnak. Csak a reformáció dicséretét zengik a meg­romlott katholicismus rovására. Vojnics Döme a szerzetesekről értekezett, a kikre 44*

Next

/
Thumbnails
Contents