Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-14 / 37. szám

Tizenharmadik évfolyam. 37. szám. Pápa, 1902. szeptember 14. A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő ozi­­mére küldendők. A.z előfizetési dijak (egész évre 8 kor,, fél­évre 4 kor.), fürdetések, reclama-tióls: Faragó János fomunkatárs czimére Isiildendlols. r Úrvacsora és halotti szentség. Szokásban van, különösen vegyes vallásu községekben, bogy híveink, látva: mint viszi a plébánus híveinek az utolsó kenetet, a halotti szent­séget minden időben, megkívánják, hogy mi is szolgáltassuk ki a betegnek az úrvacsorát bár­mikor. Ez óhajtás teljesítése régebben semmi tör­vény által sem volt szabályozva, csupán a papi bölcseségre volt bízva: feladja-e a lelkész a beteg­nek s mikor az úrvacsorát? S tudjuk az Ágen­­dákból s tapasztalásból, hogy némelyek csupán azon napokon szolgáltatták ki betegeknek az úrvacsorát, mikor a gyülekezetben is ki volt szolgáltatva. Mások ellenben ezenkívül, bármely időben is. Az 1881-iki zsinat s ennek nyomán az 1894-iki is, törvényhozásilag kötelességévé tette a lelkésznek a 118-ik §-ban, hogy az úrvacso­rát a betegeknek is kiszolgáltassa. Ámde e § is azon szerencsétlen szövegezésű pontok közé tartozik, melyeknek pythiai oracu­­lumszerü beszédéből kiki azt magyarázhatja ki, a mi neki tetszik. Minélfogva éppen ott vagyunk, a hol régen, nincs egyöntetű eljárás. Sőt tulaj­donkép rosszabbul vagyunk, mert a § alapján azok, a kik mindenkor kiszolgáltatják az úrva­csorát a betegnek, kárhoztathatják azokat, a kik csak bizonyos időben szolgáltatják ki és viszont. A miből esetleg kollisiók is származhatnak. E § ugyanis midőn egyrészről határozottan s világosan kimondja a főelvet, hogy t. i. „a sákramentomok a nyilvános istentisztelet alkalmá­val,, a gyülekezet jelenlétében szóigáltatandók ki“, másrészről eme záradékkal: „betegségben lévő egykáztagoknak magánházaknál is kiszolgáltatandó“ homályban hagyja az embert éppen a legkétsé­gesebb ponton, az időpontra nézve. Mert nem mondja ki, hogy mikor szolgáltatandó ki a be­tegeknek az úrvacsora? Akkor-e, mikor a gyü­lekezetben is urvacsorai alkalom van, vagy egyéb­kor is ? Ezt döntse el — gondolja Tóth Sámuel — kinek-kinek logikai, dogmai vagy humanitási néző pontja, vagy éppen ezek ellenére, a helyi szokás. A jövő zsinat vegye e cikket is revisió alá s formulázza határozott világossággal, hogy el­térések, esetleg kellemetlen kollisiók ne szár­mazhassanak. Addig is sokan megütköznek még e kőben ! Nem fölösleges hát tisztába jönni azzal a kér­déssel : vajon helyes és megengedhetö-e hittani szem­pontból, az úrvacsorának betegek részére bármely időben kiszolgálása? Humanitási szempont szinte kényszeríti a lelkészt, hogy a mitől a szegény szenvedő beteg lelki enyhületet vár: adjuk meg, szolgáltassuk ki neki az úrvacsorát bármikor, a mikor kívánja. Ámde a humanitást, a szív szavát követve, sok egyebet megkellene tenünk, a miket vagy maga a beteg vagy környezete megóhajt; de az ész s az általa rendszerbe öntött törvények, hit­vallások meg nem engednek. Történt már, hogy a gyászoló család a te­metés évfordulóján requiemet kívánt a ref. lel­készszel tartatni, templomi harangszóval, egy­házi beszéddel. — Történt, hogy a ref. temető­nek halottak napján kivilágítása ellen tiltakozó lelkész insultusoknak Ion kitéve tulajdon hívei 37 Az egyház és iskola köréből. I dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. —S—fcH?— megjelenik minden vasárnap.

Next

/
Thumbnails
Contents