Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-08-10 / 32. szám
559 DUNÁNTÚLT PROTESTÁNS LAP. 560 lelenczházak, ahol mindenütt az Ur lelke lakozik ; s honnét hozzá ez a zsolozsma száll: „Te vagy óh Isten az irgalom és a szeretet“. Uralkodik a szellemi világban, örök igéjével hozva létre azt. Öt dicséri az eszmék magas világa, Öt az érzéseknek lágy szava. Hozzá száll a jogokért küzdő népeknek fohásza, hozzá a szabadság láng dala, hirdetve, hogy : az Isten hatalom és erő! Szent Fiát küldé az emberi nemzethez, ki bennünket elestünkből felemelt, drága vére hullásával megváltott, s szent igéjével tisztultabb eszmevilágát tárta fel, általa Istent szerető Atyánknak ismerjük. Öh, sokszoros a mi szivünknek hálája, s ajkunkon az Ö dicsérete ömledezik: „Atyánk, te vagy a váltság, te vagy az Üdv !“ „Örvendezzetek az Istennek földnek minden lakosai, — Énekeljetek dicsőséget az Ö nevének, zengjen az Ő dicséretének szava !“ (66. Zsolt. 1—2— 8.) Buzduljatok dioséretmondásra ti is Istennek hivei, kikkel sokszorosan érezteté az ő Atyai jóságát, midőn ti néktek szép kies helyen adott lakóhelyet, hol a tudományok fáklyája a dunántúli egyházkerület főiskolája soha ki nem alvó, örök lánggal ég, bevilágítva messze vidéket, s betöltve titeket hittel és műveltséggel! Zendiiljön a mi ajkainkon is, kedves barátaim, az Ur dicséretének szava, „dicsérjük az Ö dicsőséges szent nevét“, vallást tevén előtte a 20-ik év határdombján, a mélyen érzett hála eme vallomását: „mindeddig segítséggel volt nekünk az Ur !“ aki törvény, aki irgalom és szeretet, hatalom és erő, aki váltság és üdv ! . . . II. Isten jótéteményeiről emlékezik Izrael birája Sámuel, mikor a fölvett szent igékben ezt mondja: „mindeddig segítséggel volt nekünk az Ur!“ Tehát ezekben a szavakban nyilván elismeri, hogy népét annyi vész és viharok közepette egyedül az Urnák sokszorosan tapasztalt segítsége őrizte és tartotta meg. Ez adott diadalt fegyvereinek most is a fíliszteusok felett. Mi se várhatunk mástól — erre tanit minket Sámuel köve — segítséget, csak az örökkévaló Istentől, a „kié minden jó adomány és tökéletes ajándék!“ Elősorolni az ő jótéteményeit mi hozzánk, szinte lehetetlen, mert: „többek azok a tenger fövenyénél!“ . . . Az első sírástól a koporsó zárultáig, sőt még azontúl is, életünk nem más, mint jóleső tapasztalása Isten jótéteményeinek. Az erő, épség, egészség, a legfőbb adomány: az élet, a földnek összes javai, amelyeknek birtoka nekünk gyönyörűséget okoz, a család, a társadalmi élet örömei, a haza, az egyház boldogságot nyújtó birhatása, mind Istennek velünk közlött jótéteménye. A szellemi javak, a lélek kincsei, az emberi értelem fáklyája, az ismeretekben való gyarapodás, a bölcseség, egy uj világot, az örökélet világát feltáró hit, az emberiséget egy családdá egyesitő szeretet s a legnagyobb fájdalmak idején vigasztalást nyújtó remény, mind velünk közlött jótéteménye a nagy Istennek! Istennek jótéteménye ez a mai nap is, kedves barátaim, melyet Sámuel próféta kövének méltán tekinthetünk, mert' ez is azt a feliratot viseli homlokán, amit az övé; szivünk hálás érzéseivel felirt amaz igéket: „Mindeddig segítséggel volt nekünk az Ur!“ Húsz év határköve ez a mai nap! Húsz esztendő! Istenem! a mi életünknek ez volt a legszebb ideje! Oh álmodjuk vissza ezt a húsz évet! Ott ülünk a régi nagy teremben, amelynek külső falán ma is ragyognak a szavak: „Moribus Superintendent et Musis“. A teremben levő zöld asztalnál ott ül legelői az egyházkerületnek jánosi. szelidségii volt főpásztora s körülötte kedves tanáraink. Szorongató félelmek közt mentünk ki egymásután a felelet székihez, egy-egy ellenséget látva az asztal körül ülők mindegyikében. S mikor Istennek segítő kegyelméből, kedves tanárainknak jóakaratából, kezünkben volt az érettségi bizonyítvány, szivünkből önkéntelenül tört ki a fohász: „mindeddig segítséggel volt nekünk az Ur!“ Az évek haladtak. S velük mennyi édes, mennyi fájó emlék ? Mintha most is hallanám a válás dalát: „Oszlikbomlik kis seregünk, szakadoz; pusztán, árván hagyva búsan maradoz!“ Előttem a szülők öröme, midőn látták, hogy áldozatuk nem volt hiába való; előttem a fiatalság aranyévei, majd az önálló működési tér, az első szereplésben rejlő öröm, a családi élet édes boldogsága, a mások javáért való munkálkodhatás; — előttem mindezeknek koronája gyanánt a mai nap, 20 év határköve, s a ti láthatástok felett érzett öröm, — mind-mind édes emlék, mind a nagy Isten jótéteménye ez! . . . Az élet ellentétekből van alkotva. Az édes mellett ott a fájó emlék, mely szemeinkben ma is kényeket fakaszt! Szétnézek sorainkon. Keresik szemeim azt, ki közöttünk érdem szerint első volt. Hol van ? Nincs sehol. Először ment el közülünk, hogy első legyen, amaz ismeretlen világ, az örök élet utjának megmutatásában is. Kérdi ajkam : hát ez, hát a másik, a harmadik jóbarát miért nincsenek itt? A szemeimből aláperdülő köny felelt meg rája: „nyugosznak a csendes hant alatt!“ Hát kedves tanáraink hol vannak? hogy megköszönhessük nekik azt a nagy jót, melyet értelmi tehetségeink kiművelése által velünk közöltek, hogy körül övezhessük őket szeretetünkkel, hogy boldogító örömmel közölhessük velük sorsunkat. Keresem őket szokott helyükön s a fájdalom borús érzésével igy kell felkiáltanom: „Nincs több csak egy! egyetlen egy! a többi kint nyugszik a temetőben!“ Istené legyen szivünknek hálája, hogy egyet még közülök meghagyott nekünk; Istenhez szálljon szivünknek buzgó imája, áldást kérve a nyugvók porára! . . . S mig ezek elmúltak közülünk, addig mi élünk 8 itt vagyunk a 20-ik évnek határán, hogy felállítsuk szivünkben a „segedelem kőszikláját“ az irgalmas Istennek s megemlékezve az ő jótéteményeiről, letegyük előtte a bála vallomását: „mindeddig segítséggel volt nekünk az Ur!“
