Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-08-10 / 32. szám
555 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 556 Méhány szó az alsószőllősi egyház ügyéhez. E lap 29-ik számában a komáromi egyházmegye közgyűléséről közölt tudósításból azt olvasom, hogy az alsószőllősi egyháznak elveszett tőkepénze az egyházmegyei pénztárból megtéríttetik, ellenben a kamatok nem, mivel a pénzek hanyag és rendetlen kezelésével reá szolgált az egyház arra, hogy a kárt viselni segítse. Bocsánatot kérek, ha ez ügyből kifolyólag, az egyház érdekében tollat fogok s igyekszem a komáromi egyházmegye közgyűlése határozatának indokolásából eredő következtető helyességét megingatni s bebizonyítani, hogy a felelősség, úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetben az egyházmegyét, sőt a kerületet is terheli. Tessék osak a nt. egyházmegyének visszaemlékezni a múltra ! Én már az 1887-ik évben, egy más ügygyei kapcsolatban feljelentést tettem az alsószőllősi egyház presbyteriuma ellen, vádolva ezt azzal, hogy az egyház vagyonával visszaélést követ el, a pénzeket kellő biztosíték nélkül adja ki stb. és mi lett . e feljelentésem következménye ? Ott van az 1888-ik évi jkönyv 11. pontja alatt a határozat, mely szerint a közgyűlés a vádak alaptalanságáról meggyőződött s a presbyteriumot ezek súlya elól felmenti. E határozatot megfelebbeztem a kerületre; de habár tényekre hivatkoztam, habár hivatkoztam a volt esperes urnák az 1888-dik évi közgyűlésen tett jelentésére, mely szerint — mint az a jkönyvben olvasható — „az alsószőllősi egyház 2464 frt tőkepénzéből 1631 frt veszendő, mégis a kér. közgyűlés helybenhagyta az egyházmegye határozatát. Ily eljárás után nem helyes, ha az egyházmegye az egyházra erőszakolja a felelősséget. Felelős a maga személyében az akkori presbytórium, felelős az egyházmegye és a kerület is, mivel azok az állapotok, melyek később beavatkozásra késztették az egyházmegyét, megvoltak az én feljelentésem idejében is s ha akkor kellő vizsgálat vezettetik a presbyterium ellen, az ügy más megoldást nyer, a pénz nem vész el, nem marad el az egyház tagjai között is több száz, a kétezret nagyon is megközelítő korona. Azt hiszem, egészen tisztán látható, hogy az egyház nem veszíthet egy fillért sem, az anyagi kárt tartozik megtéríteni az akkori presbyterium, az egyházmegye és a kerület, mindegyik azon arányban, a mint a mulasztás terheli, az erkölcsi nyereségen pedig osztozzék a nt. egyházmegye és a főt. kerület. Nekem fényes elégtételt adott az idő s a komáromi egyházmegye ez ügyben hozott mostani határozata. így megy az mindenütt, hol nem az igazság a törvény és a jog szabályai az irányadók, hanem a pajtáskodás a fő. Ahol a „ma nekem, holnap neked“ elve érvényesül. Szabad bátran elkövetni mindent, hiszen a személy szent, sérthetetlen, a mi ezentúl van, az mellékes dolog. Ki hive ez irányzatnak, az beavattatik, az ne féljen ; de a ki szót mer emelni ez ellen, adjon hálát istennek, ha ép bőrrel menekül ! Pózba. Bihary Kálmán. Egyházi beszéd. Irta és elmondotta Gyalókay László a pápai evang. reform, templomban az 1902. évi junius 15-én tartott 20 éves találkozás hálaadó ünnepélyen. jElőírna. Jóságos Istenünk ! hozzád emelkedik szivünknek fohásza a magasságba, mint dalos pacsirta nyári reggelen, hogy tolmácsa legyen gyermeki hálánknak, melyet irántad mélyen órezünk. Uram ! Te, ki világok felett nagy dicsőséggel uralkodói, oly irgalmas és kegyelmes voltál az emberi nemzethez, hogy midőn a Te képedre teremtett ember a bűnnek martaléka lett, beszennyezvén önmagán a Te isteni képedet, leküldéd dicsőséged fényes honából egyszülött Fiadat, ki bennünket elestünk bői fölemelt, s szerzett nekünk drága vére árán váltságot és idvességet. Egy uj világot tárt fel O előttünk; a lelki világot, s mennybemenetelével adott nekünk országot, melyben örökélet vagyon. Tied Uram mindezekért szivünknek hálája és ajkainkon a dicséretmondás ! Emlékezünk Uram hálás szívvel azon Te jótéteményeidről is, amelyekkel testi életünkről gondot viselsz, azokról az örömökről is, melyekkel a földi életben minket körülveszesz. Ezek sorában azon kiváló kegyelmedről, amelyben minket: a Te gyermekeidet részeltettél, akiket két évtized viharai között atyai gondviseléseddel takargattál, áldásaiddal elhalmoztál, s erre a mai napra, pályánk mérföldmutatójára eljuttattál. Eljöttünk Uram arra a helyre, honnét általad kimutatott pályánkra 20 évvel ezelőtt elindulánk, hogy e helyen települt néped által a Te dicsőségedre emelt szentséges templomban mutassuk be Neked hálánk lelkiáldozatát, s itt kérjük további életutunkra a Te segítő kegyelmedet. Oh, vedd kedvesen Atyánk, hálatelt szivünknek áldozatát, s légy hozzánk tovább is jóságos, kegyelmes 1 Közelebb ez órában is légy velünk Lelkeddel, szenteld meg szivünket, hogy szent igéd mint jó mag, termő talajba jutván : hozza meg a Te szent neved dicséretének, jótéteményeidről való hálás megemlékezésnek, s a benned vetett bizalomnak nemes gyümölcseit a mi szivünkben. Atyánk, hallgasd meg kérésünket, szent Fiadért : a Jézusért. Amen. * Alapige: I. Sámuel VII. r. 12. v. Felvön pedig Sámuel egy követ, és felásá Mispa és Sén kőszikla között és íievezé azt ily névvel: ,,Ében-Haézer“, és monda: „Mindeddig segítséggel volt nekünk az Ur!“ Istennek népe! Megható lehetett az a jelenet, melyet a felvett szent igék tárnak elénk. El voltak nyomva, le voltak igázva a filiszteusok által Izrael népei. Elhagyta őket az Isten, mert elfordultak tőle, s szivük a bálványokhoz hajolt. De megbánván bűneiket, elhagyván bálványaikat, Izrael főpapja és bírája, amaz istenes vén ember, Sámuel 32*
