Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-08-03 / 31. szám
543 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 544 kos szép szavakban üdvözli Hegedűs Sándort az új főgondnokot és Darányi Ignácot, mint a kerületi iskolák örökös gondnokát. Az intézet tan- és nevelő testületé a rendkívüli tárgyak tanítóival együtt 14 tagból állott, a másfelekezetii növendékek vallástani oktatásáról gondoskodva volt. Az elvégzett tananyag részletes kimutatása s a tankönyvek jegyzéke után a növendékek névsora következik. Osztályzatokat nem közöl az értesítő, de a tanulásban elért eredmény kiválóságát a statisztikai adatok nyilvánvalóig bizonyítják. Ezek szerint ugyanis kitűnő előmenetelő volt 21, jeles: 27, jó: 15, elégséges : (3 növendék. Elégtelen előmenetelő növendék egy sem volt, a kitűnők és jelesek percentszáma : 69.5 %. Az intézetnek 70 beirt növendéke volt, köztük 54 református, anyanyelvre nézve mind magyar. Mindjárt az első évben megvetették az intézetben az ifjúsági könyvtár és a különböző gyűjtemények alapját. Az iskolai könyvtárba 164 kötetet szereztek be, s nagy mennyiségben szereztek be fizikai tárgyakat, kémiai szereket, természetrajzi, földrajzi stb. tanszereket. Megjegyzendő, bogy a természettudományi tárgyak tanításánál a főiskola szertárait és gyűjteményeit is igénybe vették. Az intézet internátusának részletes ismertetése meggyőz bennünket arról, bogy a növendékeknek az iskolán kívüli tanulságos és gyönyörködtető szórakoztatásáról, valamint egészségüknek megfelelő ápolásáról lelkiismeretes figyelemmel gondoskodtak. Az iskolai és internátusi szabályzatok egész terjedelmében bennfoglaltatnak az értesítőben, melynek utolsó előtti fejezete a nevelő intézet alapítóinak névsorát s alapítványaik jegyzékét közli. Elől ragyog ezek sorában László Jó zsef a \maga 154,000 korouás alapítványával, követik Tisza Kálmán 4000, Barcza Adolf 4000, Szilágyi József 2000, Barthalos István 2000, Kovács Jusztina 2OO0 s még 26-an 1000, 400 és 200 koronás alapitványokkkal. Találjon példájok minden időben nemes szivü követőkre ! A jövő évre vonatkozó tudósítás zárja be az értesítőt, melynek a maga egész örvendetes mivoltában való alapos megszerkesztéséért az intézet érdemes igazgatóját, dr. Horváth Józsefet feltétlen elismerés illeti. Az értesítő rendkívül csinos és Ízléses kiállítása a főiskolai nyomdának becsületére válik. — őr — K cnyvismertEtés. A magyar Iliász. Homérosz Iliásza. Fordította Baksay Sándor. Budapest. A magyar tudományos akadémia kiadása, 1902. A műfordítás elvi kérdése, a mi körül már évtizedek előtt nagy vita indult meg, de a mi máig is eldöntetlen még, ismét kisért, mióta Baksay a teljes magyar Iliásszal megajándékozta irodalmunkat. A régi érvek pro és contra ismét előkerülnek, a szaktekintélyek újból előrángattatnak s míg alaki és tartalmi hűségről folyik az elméleti harc, addig az esztétikai élvezet szempontja teljesen háttérbe szorul. Pedig költői munkánál — legyen bár eredeti vagy fordítás — ez a mértékadó. Bármennyi kiváló német filológus érvével hozzátoldva még a magáéit, okolta meg pld. a Hermann és Dorottya legújabb fordítója, hogy mért tartotta meg az eredeti hexameterjeit, fordítását a hexameteres forma még jóvá nem teszi. A magyar nyelv igenis alkalmas a hexameterre, alkalmasabb százszor mint a német s nem is a hexameteres forma, de az eredeti szépségeinek hiánya csökkenti az említett fordítás értékét, mig viszont az is bizonyos, hogy nem kizárólag a hexameteri forma mellőzése teszi ritkabecsüvé a Baksay Iliászát. Nem kizárólag, bár a forma megválasztását igen fontosnak tartjuk a műfordítás élvezetessége szempontjából és a hexameter — bármily remekül osengenek a Vörösrnartyé — ma már mégis csak idegen marad fülünknek. Mikor még csupán azok olvastak irodalmi termékeket, kik állandóan a klasszikusok levegőjét szívtak , akkor ez a szűk kör gyönyörűséget talált az egymásba folyó, egyöntetű ritmusú sorokban, ma azonban a költőnek és műfordítónak heterogén műveltségű közönséggel kell számolnia, ma köteles müvének még formát is olyat keresni, mi egyetemesen ismert, egyetemesen kedvelt és egyetemesen hatásos. Az ilyen forma pedig nem lehet más, mint a nemzeti. Baksay Homéroszt versformája ilyetén megválasztásával közel hozta a magyar lélekhez. Hogy ez igy van, legyen szabad egy megtörtént esettel bizonyítanom. A VII. osztály görögpótlós tanulóinak magyaráztam Homérosz szépségeit. Szavaim bizonyításául részleteket olvastam fel egyik legújabb és pedig igen jó, hexameteres fordításból. A figyelem, mely előbb magyarázatomat kisérte, a felolvasás alatt lankadni kezdett. Hidegen, közömbösen hallgatták a fiuk az egyforma dallamu hexameterek végtelen sorát és Hektor búcsúja — a homéroszi költészet gyöngye — sem tudta érdeklődésüket felkelteni. Hallgatóságom unalmasnak találta Homéroszt! . . . A következő órán megfeleltettem őket a múlt órán hallottakról. És hűen elrecitáltatott, a mit a tankönyv mond Homéroszról, de a felolvasott részletnek tartalmát már nem tudtam kiszedni belük. Szóltam én : „Ez nem jól. van, hallják meg ugyanezt újból.“ Es olvasni kezdtem nekik a Baksay Iliászából. Meglepve figyelni kezdtek, aztán a megértés majd a bámulat, a lelkesedés áhitatos érzése ült ki az arcukra s a meghatottság könnyét láttam nem egynek szemében csillogni, midőn olvastam Hektor szavait ; ..........................ahhoz vagyok szokva, Sereg élén járjak bátran viaskodva, Őrizzem nevemet, atyám dicsőségét, Noha lelkem sejti már a dolgok végét: Eljön majd az idő, Priamosz és háza, És a szent llion porba lessz alázva. De akkor sem fáj úgy a szivem Trójáért,
