Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-12 / 2. szám
Tizenharmadik évfolyam. 2, szám. Pápa, 1902. január 12. A. lap szellemi részét illető közlemények a sze rkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő czimére bűiden dőli. Az egyház és iskola köréből. i íliiiiitiili ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye megjelenik minden vasárnap. ■A.z előfizetési dijab (egész évre 8 kor., félévre 4. kor.), liirdetéseb, reclarriatiőb Faragó János főmunkatárs ozimére biildeirdőb. Ki helyettesítse a lelkészt? *) Megvallom őszintén, hogy valamint rosszul esett, mikor a tanító urak közül némelyek azt tették vita tárgyává, hogy a lelkész szakembernek tekinthető-e a népoktatás terén? ép úgy kellemetlenül érintett az arról való cikkezés, hogy végezzen-e a tanitó lelkészi functiót? Valamint akkor az a bizonyos „hegyes ös*tönu szólásra serkentett, úgy most is arra biztat, hogy megmondjam a magam véleményét. Mindenek előtt kijelentem, hogy ha a törvény nem tesz is különbséget, de én és velem együtt a gyakorlati élet különbséget teszünk a tanitó és a rector között. A kik több tanitós egyházban lelkészkedünk, tudjuk, hogy az okleveles tanitó urak között, igen sok van, a kiket drága pénzért se lehetne egv köznapi imádság elvégezésére rábirni. Az ilyenek nem is pályáznak kántortanitói állomásra, bárminő fényes jövedelmű legyen az. A mi rektoraink, ha nem végeztek is egykét évi theologiát, de Istennek legyen hála! nagyrészben hivatásszerű emberek. Igen sok rectort ismerek, a ki egyházias érzületével és gondolkozásával , őszinte, belső vallásosságával nem egy lelkésztársunkat felülmúl. Valamint a tanításnál az arravalóságot előbbre helyezem a kitűnő oklevélnél: úgy nem állitom azt sem, hogy kizárólagosan a palást teszi az embert «alkalmassá a gyülekezet építésére.» Az én elvem az, hogy a lelkész és rector, mint férj és feleség közötti viszony tárgyalásánál ne azt keressük, a mi minket szétválaszt, hanem azt, a mi mint munkatársakat jobban összefűz Azért, hogy a pápistáknál, meg a zsidóknál a cántor nem prédikál, én nem szeretném, ha zsinati atyáink református egyházunknak ezen ősi szokását egy tollvonással törülnék, mielőtt gondoskodnának, hogg hát ki én hogyan helyettes its e a lelkészt akadályoztatása esetén ? Természetesen nem értem akadályoztatás alatt a körvadászatra, búcsúra, névnapra, sőt még kerületi gyűlésre való menetelt se. Ezeket tessék köznapon, hivatali mulasztás nélkül elvégezni. A ki ilyen alkalomból veszi igénybe a tanitó segítségét, az maga rontja a kathedra tekintélyét és a lelkészi hivatal méltóságát, nem pedig az a tanitó, a ki hivatalos függés érzéséből nem meri megtagadni a helyettesítést. Valamint a tanitó a lelkész tudta nélkül fél napra se hagyhatja el az iskolát, úgy a lelkésznek is tétessék kötelességévé, hogy az esperesnek jelentse, ha csak egy vasárnap délutánra is kénytelen magát helyettesíteni. így hiszem, hogy minden szíre-szóra nem fogja a kathedra hivatott szónokát nélkülözni. Én nem szoktam igénybe venni azon kedvezményt, hogy urvacsoraosztás napján délután a rector prédikáljon. De nem is értem, hogy a kényelmi szemponton kívül ezt a kedvezményt mivel is lehet indokolni? Hiszen ez a délután épen kiváló nevezetességű a többi vasárnap délutánok felett. Épen ekkor kell a bűn álmából felébredt és Jézus vére által megmentett hivőknek a lelkész hálaadó beszéde ! a miért egy hétig imádkozunk, azt a teljesülés után nem illő kötelességünk magunknak megköszönni?! *) Ez a tárgy most már igenis ki van meritve; remélem, hogy e mostani számmal a vitát bezárhatom. A mennyiben e cikkben új eszme vettetett föl: csak ahoz szóljanak*, a kik szólni szándékoznak. Szerte. 2
