Dunántúli Protestáns Lap, 1902 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-12 / 2. szám

19 DUNÁNTÚLI PKOTESTANS LAP. 20 Tehát ne arról cikkezzünk, hogy végezzen-e a ta­nító lelkészi functiót ? hanem azt kívánjuk, hogy a kü­szöbön levő zsinat szorítsa a legszűkebb korlátok közé a lelkész helyettesítését. Mondja ki, hogy minden temetésnek a lelkész igénybevételével kell történni. A kit anyagi okok tar­tanak vissza a lelkésszel való temetkezéstől, ahoz men­jen el a lelkész stóla nélkül. Nálunk még a koldusnak halva született gyermeke is imádsággal és lelkész által mondott siri beszéddel van temetve. A mi elmarad a ré­ven, megjön a vámon ! Nagy köszönettel tartozunk vallásos lelkületű rec­­torainknak, hogy betegség vagy családunkban történt halálozás vagy ehez hasonló rendkívüli esetekben igénybe vehetjük helyettesítésüket és bizony a zsinati törvény­­hozás csak növelné aggodalmainkat, ha a rectorokat, mint természetes helyetteseinket a kathedrai szónoklás­tól eltiltaná. De hisszük, hogy ezt nem fogja tenni, mert mostani viszonyaink mellett, nem is teheti. Hiszen leányegyházainkban buzgó levitatanitóink prédikálása lobogtatja az evangeliom fáklyáját és nem egy közülök annyira erősbodött, hogy díszes templomába lelkészt ál­lított a hívek buzgósága. És viszont hány anyaszent­­egyházat nem tudott megmenteni a külső és belső rom­lástól lelkészének palástja. Tehát nem az a fő, evan­­geliomi felfogás szerint, hogy ki prédikál, hanem hogy mit és hogyan. Ha beteg ágyból kellene is a kathedrába mennem, akkor se venném igénybe az olyan tanítónak segítsé­gét, a kinek benső vallásosságára nézve kételyeim van­nak, vagy a kinek terhére esik a prédikálás. De viszont, a kiben munkatársamat felismertem, annak keresztyéni szabadságát nem kívánom korlátozni abban, hogy könyv­ből prédikáljon-e vagy szabadon, kathedrából vagy az énekszékből hirdesse a nem emberi, de isteni tudo­mányt. Az a fő, hogy építsen ! Nálunk minden különös ok nélkül új év délután­ján a rector szokott prédikálni, de én nem irigylem, sőt büszke vagyok, hogy mikor kijövünk templomból, azt mondják : „úgy prédikált, akár egy pap !“ Ha kál­vinista ministereink díszgyülési beszédeit lehet püspöki beszédekhez hasonlítani: akkor reetoraink is örüljenek, hogy többre becsültetnek az Ur szöllejében való. mun­kásságukért, mint a mik. A mi az ünnepi követeket illeti, megvallom, hogy nekem soha se jutott eszembe őket helyetteseimnek tekinteni, hanem igenis azok ők, a kik voltak a múlt­ban : segély kérvényezők. Ezek ha magukon nem akar­nának segíteni, akkor a lelkészeken se kellene segiteniök. Bizony megtörtént, hogy többet „öregedtem“ legátus segítséggel, mint „öregedtem14 volna a nélkül. Köny­­nyebben esett volna beszélnem, mint néznem és hall­gatnom. Igaz, hogy a szentirás szerint az alamizsnálko­­dásban meg ne restüljetek, de az ünnepi követségnél csakugyan összébb kell a törvény sorompóit vonni, hogy mindenek ékesen és szép renddel történhessenek ott is, a hova esetleg nem kerül papnövendék legátus. Vágmelléki. Ki teljesítheti az igehirdetést a szószékről? A november folyamán Istvándiban tartott lelkészi értekezlet alkalmával, Varga Dezső lelkész legvégül felemlítette, hogy helyes-e, ha tanítók a lelkész helyett a szószékből prédikálnak. Az idő rövidsége miatt azonban a jelenlevők egyike sem szólott érdemlegesen e tárgyhoz. E lap 48-ik számában e kérdés közöltetvén, egy­szersmind a zsinati munkálatot előkészítő' bizottság figyel­mébe is ajánlva lett. Néhányan hozzászólottak már e tárgyhoz, röviden én is elmondom véleményemet. Hogy a templomi szók­nak , illetve a prédikációknak nincs nagy hatások, ez sok helyen szomorú valóság és hogy a lelkészi te­kintély alászállott, ezt is sajnosán lehet tapasztalni. Ha azonban a prédikálásnak nincs hatása, ennek oka leg­inkább az egyházi beszéd tartalmában s az előadás fo­gyatékosságában keresendő. Ma a fősulyt arra kell fektetni, hogy a bibliai események az élettel kapcsolatba hozassanak s a nép azokból tanulságot meríthessen. Mi történt hajdan, micsoda tünetek észlelhetők ma, az egyházi, családi és társadalmi életben. A biblia igazságai az idvezitő tanításai miként nyilvánulnak az egyesek életében. Történetek, példák, hasonlatok, az életből merített események s könnyen érthető erkölcsi tanítások kellenek a népnek s ekkor a prédikálás nem lesz pusztába kiáltó szó. A hatás, úgy az egyesek, mint a családok életében észlelhető leend. Ha azonban te­kintet nélkül a nép felfogásaira, érzületére, minden ac­­tualitás nélkül a mások által megkészitett beszédeket prédikáljuk, bizony ekkor sok esetben a mi szavunk csak zengő érc és pengő cimbalom. Hogy a lelkészi tekintély aláhanyatlott, azt Varga Dezsővel együtt én is tapasztalom. Bizony szomorú tünet az, midőn a pap a pap tár­sát nyilvános helyen a megtért bűnöshöz hasonlítja csak azért, mivel évekkel előbb — esetleg — más poli­tikai nézetet vallott s a hallgató polgártárs a beszé­dekből csak annyit tanul meg, hogy miként szólta le egyik reform, pap a másikat. Az egyházi beszéd kevésbé hatásos volta s a papi tekintély aláhanyatlása sok tekintetben a fennt emlí­tett okokra vezethető vissza. De éppen nem állítható az, hogy azért nincs hatása a pap prédikálásának, mert a tani tó is prédikál néha-néha a szószékről. Hiszen az a tanító az iskolában nagyon sokat foglalkozik vallási dolgokkal, nemcsak bibliai történeteket, de még dog­matikus tárgyakat is tanit és magyaráz. Miként lehetne tehát káros hatással bárkire az, ha a tanító a templomi szószékről — könyv nélkül — elmond egy egy egyházi beszédet a tékozló fiúról, az özön vízről, az Idvezitő születéséről avagy a megtérésről. Hiszen a lelkésznek működésében legjobb segítő társa a tanító s csakis ott lehet régi bajokat megszün­tetni, vallásos életet teremteni a hol lelkész és tanító egyetértve, mintegy karöltve haladnak s egyesült erő-

Next

/
Thumbnails
Contents