Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-15 / 50. szám
827 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 828 szegény ember állami adójának 100—200°/o-át is fizetné egyházi adóba, mig a nagy urak 1 avagy 1%-ot sem. Régóta hirdetik már azt is, hogy a terhet annak vállaira kell rakni, a ki képes is azt hordozni, mi pedig, úgy látszik, még most is félünk tőle; pedig a milliók egy miatt való elvnek az ideje lejárt s habár lassan, de azért mégis egy kissé kezd derengeni itt is; azért én azt bátorkodom indítványozni, hogy ezen javaslattal ellenkezőleg fölfelé, egész 2000 koronáig emelkedő fokozatos, osztályazási adó javaslatokat készítsünk. Mert hiszen az evangeliom is arra tanit bennünket, hogy annak kell adni és fizetni, a kinek van miből ? ! Meg azután, tessék elhinni, fu rcsán hangzik az? hogy a szegény ember fizessen összes állami adója után egyházi adót, talán azért, hogy még szegényebb legyen ? ! A nagy ur pedig csak fele vagy 10-ed rész állami adója után fizessen egyházi adót, talán azért, hogy még nagyobb ur legyen ? ! Meg azután tessék elhinni, igen különös, a maga nemében talán páratlan eset az, hogy mi protestáns magyarok fizessünk végkimerülésig egyházi adót, hogy azután a róm. katholikusok, a görögkeletiek, az oiáhok, a szászok annál vigabban bezsebelhessék az e címen nekik járó milliókat ? / Egyébként jelzem, hogy mint ifjú embert ezen véleményem kiírására a sajátszerü szükség kény szeri tettidőnként olvashatunk a protestántismussal, az ev.-al ellenkező elveket, minők : a reverenda, a tangóknak a szószékből való kitiltása, a próbaszónoklás stb., de azért vezérembereink, espereseink, tanácsbiráink hallgatnak, mintha mindez ő reájuk nem is tartoznék. Ez az adóügy is lehető legfontosabb reánk nézve, tudom, hogy ilyen forma javaslatokkal óriási zavart, elégedetlenséget támaszthatunk ; de azért csak hallgassunk s hadd menjen minden a régi kerékvágásban, mert hátha a szabad vélemény egyeseknek kellemetlen lesz. Bizony az igazságot meg kell ismernünk, hogy az szabadokká tegyen bennünket s a szabadságban azután erősen meg kell államink, hogy ismét a bálványoknak, szolgálatnak igájával le ne köteleztessünk a régi rabságra, a régi nyomorúságra. Seregély Béla, ev. ref. lelkész. Ki helyettesítse a lelkészt? A lelkemből szólott, mint mondani szokás : a számból vette ki Varga D. lelkésztársam, a mit hasonló című cikkében elmond. Valóban bajaink egyik gyökerére vetette a fejszét. Mióta lelkész vagyok, éreztem ezt a bajt, küzdöttem is ellene mindenütt, a hol csak idő és alkalom kínálkozott. Szavam elhangzott, siket fülekre talált, lehet, hogy most is úgy lesz. Mindnyájunk előtt ismeretes dolgok, a miket V. D. ur elmond, a melyek a lelkészi tekintély emelésére s a mi fő, a gyülekezet építésére épen nem alkalmasok. — Valósággal kálvinista specialitás az, hogy a mi kathedráink minden jó ruhás ember előtt nyitva vannak, (vörös nyakkendő, pepita kabát) nem is említve azt, hogy gyakran más vallásnak előtt is. Ha a lelkésztől akadémiai készültséget kíván az egyházi törvény, mikép engedheti meg azt, hogy négyöt osztályt végzett ember is helyettesíthesse ? Mirevaló akkor 12 évig gyötrődni az iskolapadján ; mirevaló a sok pótvizsga, exmittálás, felavatás, ha a lelkészkedés oly könnyű dolog, hogy azt akárki is elvégezheti ! Az egyetemes papság elvénél fogva alig engedhető meg, mert hisz akkor mindenki prédikálhatna, a ki egy beszéd betanulására és elmondására kéj)es. Akárhány értelmes kurátor vagy pláne városon ügyvéd, járásbiró stb. követelhetné magának a jogot a szónoklásra. De kivánja-e ezt valaki ? Maradjon a tanitő az iskolában, a kántor végezze a kántoralékat. (A lelkész kivételesen lehet tanító). A jogász maradjon a szakmájánál, a VII—VIII. oszt. tanuljon. Ha éppen dolgozni akarnak, mert kell is, hogy munkába álljon mindenki, hisz itt a 12-ik óra, ott van a belmissió, ott elég tér nyílik tehetségeik érvényesítésére. Ki helyettesítse hát a lelkészt akadályoztatása esetén ? Nehéz kérdés s egyelőre a tanítókra kell gondolni. Egyelőre, mert jőni kell időnek, a midőn orvosolva lesz itt is a baj. Hogyan helyettesítse hát mégis a tanító a lelkészt? Úgy a mint szerintem helyesen Varga kollegám mondja, a tanító a papszékből .vagy talán éneklő helyéről s nem a szószékből olvasson fel egy imádságot és talán a lutheránus perikopa szerint egy vagy több évre kijelölt biblia szakaszok közül egyet kommentár nélkül. Nem akarom a tanító urak tehetségét,, arravalóságát ezzel kisebbíteni, hanem dolgaikat kevesbíteni s meghagyni szakmájokL an. Az egyházi törvény által megengedett módot, az olvasást, ők is lealázónak tartják. Hát kettős ünnepek s urvacsoraosztás alkalmával mit tegyen a lelkész, mikor oly jól esnék neki a segítség ? Az istenitisztelet rendjének és egyöntetűségének megállapításakor a zsinat könyitsen a lelkészeken. Mondja ki, mikor, mily esetekben mellőzheti a lelkész a prédikációt vagy bibliamagyarázatot; mikor, mily esetekben mondhat csak imát. A tanitónövendékek pedig taníttassanak a hitcikkekre s neveltessenek erősen vallásos szellemben. — Mert szomorú tapasztalás szerint a hitcikkelyek, különösen az ifjabbak előtt teljesen ismeretlenek, sőt még — horrend um dictu — énekeink is. A régebbi tanitók nagyrésze a theol. akadémián egy-két évet végzett, ha hát azok némileg helyettesi teni tudták a lelkészt — még érthető. Ma az orsz. statisztika szerint a mi iskoláink színvonala a többi felekezetekéhez képest sülyedőben van, a minek nézetem szerint egyik oka az is lehet, hogy 50
