Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-17 / 46. szám
769 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 770 XXVI. beszéd. Kedvesség. Közönséges. Mindenkiben meg van a vágy, hogy kedves lehessen ; kedves az emberek és az Isten előtt. De kevesen találják el a kedvesség igaz útját; Pál ap. szavaival arra inti hallgatóit, hogy azzal igyekezzenek kedvesek lenni, a mijök van. Ne sóhajtozzanak oly tulajdonságok után, a mijök nincs, a mikkel hát semmikép se nyerhetnek kedvességet. Aztán készakarattal szolgáljanak másoknak azzal, a mijök van, ez a szivesség, jóindulat már maga is kedvessé tesz ben bünket. XXVII. beszéd. Megbocsátás, Közönséges. Azt a történetet tárgyalja, hogy Ézsau megbocsátott Jákóbuak, a ki őt is, édes atyját is csúnyán rászedte. Jákob a megbocsátás indulatában az Isten arcát látta Ezsaun. Gyakoroljuk mi is, a sokszoros sérelmekkel szemben is, magunkat a megbocsátásban, mert első sorban ebben fénylik rajtunk az Isten képe. XXVIII. beszéd. Az élet jó napjai. Közönséges. Péter apostol szavaival arra int, hogy ha jó napokat akarunk látni, tartóztassuk meg nyelvünket a gonosztól, távozzunk el a gonosztól és keressük a bekesseget. XXIX. beszéd. Tábitha feltámasztása. Mikor az adakozásra való íelhivás sikertelen. Abból indul ki, hogy Péter apostol a hite, hivő imádsága által támasztotta fel Thábitát. Vannak mi közöttünk is, sőt mi bennünk magunkban is halottak; ezeket nekünk fel kell támasztanunk ; fel: a szülői szeretetet, a hitvestársi hűséget; a gyermeki tiszteletet és ragaszkodást; a testvéri érzelmet; a törvények tiszteletét, a rendszeretetet; föl a kegyes Tábithát,- áz alamizsnálkodót! Mindezek feltámadnak ben nünk és közöttünk, csak imádkozzunk érettük hittel és buzgón. Elolvasva Peti Lőrinc beszédeit, az összbenyomást végezetül igy fejezhetjük ki: szerző szeret szemlélődni, látása éles, megfigyelései alaposak. ítélete helyes. Ért hozzá, hogy az élet mai jelenségeit a biblia régi igazságainak fényénél a maguk valódiságában mutassa be. Alkalmazásai általában ügyesek. Vannak jó gondolatai, elmés fordulatai. Szövegeit rendszerint kimeríti s igy egyúttal hű is hozzájuk. Megvan minden beszédben a bevezetés, tárgyalás és befejezés. Úgynevezett ragyogó dispositiot azonban nem igen találunk. Stílusa meglehetősen nehézkes. A falusi szántó-vető emberek és a falusi viszonyoknak alapos ismerete íratta e beszédeket egy hűséges prédikátorral : azért az ily viszonyok között élők forgathatják a kötetet legnagyobb haszounal. Olyasó. Márczet. Beiktató beszéd Dömény Zoltán lipótvári királyi fegyintézeti lelkész helyfoglalásakor, 1S01. junius 30. Kér. testvéreim az Ur Jézus Krisztusban ! Tisztelendő Kedves Lelkésztársaim ! „Kegyelem tinektek és béke Istentől, a mi Atyánktól és az Ur Jézus Krisztustól!“ Hadd köszöntelek ezen apostoli áldással benneteket e napon, melyet némiképpen ünneppé avat azon körülmény, hogy Isten örök igéje mostantól fogva új lelkész által fog birdettetni e helyen ti köztetek ev. ref. és ág. h. ev. hittestvéreink. Bizonyára érzitek is szükségét kölcsönösen az isteni kegyelem segítségül hívásának s óhajtjátok azt a békét^ melyet a szentirás az Isten fiai békességének mond. Önként vállalkozván és engedelmet nyervén arra, hogy mint lelkész, ki otthon szabad embereknek szoktam hirdetni Isten igéjét, e helyen és alkalommal a szabadságuktól megfosztottakhoz és azok leendő igehirdetőjéhez szólhassak : az alkalom iinnepiesebbé tétele végett ezen dicsőség-sugaras szavakról kívánok néhány szót ejteni: „Kegyelem és béke!“ Nevezetesen,, hogy mit jelentenek e szavak és miképp részesül azokban az igehirdető és az igehallgató. Vajha ! adassák kegyelem és béke tinektek, kik ültök a halál árnyékának e sötét völgyében és adassák neked t. kedves lelkésztársam, ki a szomorkodók vigasztalására jöttél ide ! *. * * A kegyelem nem egyéb, mint jóság a bűnösökhöz. S valamint a szivárvány hét színből áll, úgy ebben is hét lelki jó különböztethető meg, u. m. : szeretet, szánalom, részvét, irgalom, megbocsátás, megtartás- és boldogitás. Ez a kegyelem. A lelki béke pedig az a boldog érzés, mikor a kegyelem áldása szivünkbe költözik. Lakozik kegyelem az emberben is, — bizonyára a ti szivetekből sem halt ki a szeretet, szánalom, irgalom, megbocsátás stb., megtévelyedett testvéreim; de legfőbb mértékben Istennél van ez is, mint egyéb magasztos lelki erő s azért mondjuk Istenünket kegyelmesnek. Igen, a mi Istenünk nemcsak igazságos, erényt jutalmazó, bűnt büntető, de kegyelmes is, kinek irgalmassága bővölködik igazsága fölött. Isten kegyelmessége sokféleképpen nyilvánult az emberekhez. Mikor az ember engedetlensége miatt kezdetben bűnbe esett, igazsága mellett kegyelmét is azonnal éreztette vele, ígérvén neki szabaditót, ki megfogja törni a kígyónak fejét, vagyis eltörli a bűn és gonosz hatalmát. De legnagyobb kegyelmét akkor mutatta meg, mikor ígéretét beváltván, az idők teljességében egyszülött fiát küldé el s magát, mint szerető,, jóságos Istent, mint mennyei Atyát kijelenté ! Óh bizony, egekig érő nagy kegyelmi tény az, hogy Isten jelent meg testben, nem azért, hogy a megrepedezett nádszálat eltörje, a füstölgő gyertyabelet eloltsa, hogy a megromlott embert vádolja, kínozza, kárhoztassa és büntesse, hanem hogy megtisztítsa, megerősítse és magához emelje. Ö a bűnösökhöz jött, azokkal társalgóit, evett és ivott velők s midőn azért szemrehányással illették, azt mondá : „Az egészségesek nem szűkölködnek orvos nélkül, hanem a betegek. Nem jöttem, hogy az igazakat hívnám, hanem a bűnösöket a megtérésre.“ Ő volt az a jó pásztor, a ki 100 juha közül egynek, az elveszettnek föl keresésére indult s midőn megtalálta s vállain ismét visszavitte aklába, jobban örült az egy
