Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-17 / 46. szám

763

DUNANTULPROTESTANS LAP.

764

képpeni értekezlet, a melyen szépszámú hölgy közönség jelent meg ; de itt is fájdalommal kell megemlítenünk, hogy a helybeli tekintélyes gyülekezet tagjai közül csak egyetlen egy jelent meg.

Az értekezletet Rácz Géza elnök ur megnyitván, a tárgysorozat első pontja lett volna egy lelkésztársunk felolvasása a „ Valids és költészet11-rő\, a mely azonban az illető gyengélkedése miatt elmaradt. Ezután Rácz Géza elnök olvasott fel részleteket Dr. Heinrich Seyferth : „ Werbern je Jür die Arbeit der inneren Mission“ c. általa magyarra fordítandó belmissiói munkából. A felolvasott cikkeket: a belmissio fogalma, eredete, feladatáról, a jelenlevők érdeklődéssel és élvezettel hallgatták. A felolvasásért az értekezlet köszönetét fejezte ki s egyszersmind kimondotta, hogyha Rácz Géza ur a forditással készen lesz és az eredeti szerző és fordító beleegyezését adja, hajlandó lesz a munkát kinyomatni, hogy a belmissió áldásteljes munkásságát ennek segélyével is minél többekkel megismertesse.

íme ezt a határozatot hozta a mezőföldi egyház - megye értekezlete, a mely pedig a belmissiói egyletet leszavazta. I)e tegyünk különbséget bellmissioi munkásság és egylet között! Amazt mindenki helyesli és szükségesnek tartja és a helyi viszonyok figyelembe vételével végezni is akarja ; inig a gyülekezetek egyéni jellegét figyelmen kívül hagyó, mindenütt ugyanazon módozatokat alkalmazó, a gyülekezetekben vagy talán azok felett külön jogkörrel rendelkezni akaró, központosító egyletből nem kért.

A felolvasás után következett volna az űj egyházi értekezlet alapszabályainak tárgyalása, a melyeket Szűcs Dezső csajági lelkész terjesztett elő. Az alapszabályokat általánosságban a tárgyalás alapjául az értekezlet elfogadta, azonban az idő előhaladottsága miatt a részletes tárgyalást elhalasztotta a legközelebbi egyházmegyei gyűlést megelőző értekezletre.

Ezek után elnök az értekezletet bezárta, a mely után késői ebédre gyűltünk össze, a hol pohárköszöntőkben sem volt hiány. Ennyit az értekezlet lefolyásáról.

S most állapodjunk meg egy kissé és gondolkozzunk a felett, vájjon melyik szükségesebb, a lelkészértekezlet-e vagy az egyházi értekezlet, avagy mindakető? s hogyan volna legcélszerűbben berendezhető ?

A mint a felolvasott és általánosságban elfogadott alapszabálytervezetből értettük, az egyházi értekezletnek tagjaivá lehetnek a nők is és egyik célja volna, hogy az érintkezést az egyes családok között a kér. szeretet munkásságának terén eszközölje. Ezt figyelembe véve, továbbá mérlegelve a mostani és a múlt gyűlés lefolyását, úgy tűnik fel, hogy az értekezlet nem is annyira a napirenden levő egyházi és egyháztársadalmi ügyekkel akar foglalkozni, mint inkább az értelmet fejlesztő, szivet-lelket nemesitő, gyönyörködtető felolvasások és előadások által ünnepélyeket akar tartani. És csakis igy lehetséges szerintem az egyházi értekezlet megalkotása oly formában, a mint az tervezve van. A mi egyházmegyénkben ilyen emlékünnepély tartására nagyon is alkalmas helynek kínálkozik Székesfejérvár, már csak a hívek értelmiségénél lógva is, de meg azért is, hogy egy ily nagy katholikus városban van legnagyobb szükség arra, hogy a reformációhoz való ragaszkodást ápoljuk, hogy mutassuk meg legalább egy napon — október 31-én — hogy mi is élünk, s vallást is merünk tenni református voltunkról s nem szégyeneljük a Krisztus evangéiiomát. Ilyen ünnepélylyé tenni a reformációi emléknapjait, nagyon szép és üdvös dolog; méltó a naphoz, a melyen új élet született a sötétség méhéből.

És ha ilyen egyházi értekezletet akarunk, akkor legcélszerűbb ezt úgy berendezni, a mint a mostani lefolyt, t. i. templomi istenitisztelet úrvacsorával, utána egy-két felolvasás, melynek tárgya mindig kapcsolatos legyen a reformáció szellemével, munkájával s ne legyen csak az általános keresztyénséget ápoló, hanem nyiltan nyilatkozzék benne az ev. ref. szellem, mert nekünk nem általános keresztyénekre, hanem hithű ev. ref. hívekre van szükségünk és épen ez a hiánya a belmissiói törekvéseknek is.

De aztán az ilyen ünnepélyekért tegyünk meg mindent s különösen a székesfejérvári gyülekezetét kell erre az alkalomra megnyerni. Milyen szépen sikerül évről évre Pápán a theol. akadémia által rendezni szokott reformáció-emlékünnepély, a melyen a két prot. egyház tagjai, különösen a hölgyek majdnem kivétel nélkül megjelennek. (No-no ! Szerk.) Miért ne történhetnék ez igy Sz.-Fejérváron ?

De hogy ezek a gyűlések látogatottak, a világiakra és a nőkre vonzók legyenek, kerülni kell minden vitatkozást, szóval nem annyira gyűlésnek, nem is értekezletnek, mint inkább ünnepélynek kellene lenni. Mert beláthatjuk azt, hogy ha oly tárgyakat veszünk elő, a melyeknél pro és contra felszólalások, szenvedélyes és esetleg személyeskedő vitatkozások merülhetnek fel és a melyek speciálisán a lelkészi teendők körébe tartoznak : azok nem lehetnek egy közömbös hallgatóra jó hatással és élvezettel és biztosra vehetjük, hogy másik alkalommal nem lesz szerencsénk hozzá. Láthattuk most is, hogy a felolvasást élvezettel hallgatták a jelen volt nőhallgatók, de mihelyt az alapszabály feletti vita elkezdődött, azonnal mozgolódtak és távoztak. És ez nagyon természetes is, mert a vitatkozásban gyönyörűségük nem telhetik.

Ámde ha csak ünnepélyeket rendezünk, akkor nincs értekezletünk, már csak az idő rövidségét véve is figyelembe, mert az istenitisztelet a délelőttöt jórészben elfoglalja. Lehetne ugyan az istenitisztelet idejét kissé korábbra tenni és a prédikációt és ágendát megrövidíteni, de ez a csekély időnyereség esetleg szellemi veszteséggel járhat.

Pedig mennyi olyan dolog merül fel a gyakorlati életben — kivált a mostani változott viszonyok között — a mely felett nagyon is szükséges az értekezés, hogy eljárásunk egyöntetű és a testületi szellemi kifolyásakép bátor és határozott legyen.

Azok a kérdések, a melyek kizárólag a lelkészeket érdeklik, mi módon tárgyalhatók egy vegyes érte-46*