Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-22 / 38. szám
637 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 638 iskolahelyiségek, beltelkek vétele, s ezekre új iskolák és tanitólakok építésében, nagy dolgokat vittek véghez és szép eredményeket mutattak fel, mind a lelkészvezér, mind a lelkes vezérre hallgató s annak az anyagi áldozatok meghozatalában is példáját követő kocsi ref. gyülekezet. Ily lelkes munkást és szellemi erőt nem nélkülözhetett sokáig a tatai ev. ref. egyházmegye és a dunántúli ev. ref. egyházkerület. Azért, mint a lelkészi pályára menő ifjak egyházmegyei és kerületi vizsgáin censori működéssel már korábban is megbízott tudományos férfiút 1858-ban, elébb egyházmegyei aljegyző, majd főjegyzővé s ugyanazon évben egyházkerületi aljegyzővé választotta. Ekkor készítette azon népiskolai tantervet, mely az egyházkerületek egyházmegyéiben, abban az időben még sehol sem lévén, a tatai ref. egyházmegyében is legelőször alkalmaztatott s a mely a későbben kidolgozott kerületi népiskolai tanterv és tanrendnek is alapját képezte. Ekkor alakította meg a tatai ref. egyházmegyében s talán országszerte is, a legelső s alapszabályokkal rendezett és ma is fennálló lelkészi és tanítói értekezleteket, melyeknek első s a lelkészinek hosszú éveken át működő rendes, majd ereje fogytával haláláig tiszteletbeli elnöke volt s számára tőkét is teremtett. 1860-ban a tatai ref. egyházmegye esperessé választotta s résztvett a pátens elleni mozgalmakban, Tisza Kálmán, b. Vay Miklós, gróf Degenfeld s több nagy-nevü oszlopembereink társaságában, mint a dunántúli ev. ref. egyházkerület egyik kiküldöttje. Az esperességről azonban betegeskedése miatt 1864-ben lemondott. Atalában a hatvanas években s férfi korában sokat betegeskedett. 1863-ban egyszer oly súlyos beteg volt, hogy úgy látszott, mintha a halál örökre lezárta volna szemeit s környezete már temetéséről s hátrahagyott vagyonáról kezdett intézkedni. O ezt mind hallotta, de szólni nem tudott. Egyszerre beszélő képességét visszanyervén, felült ágyában és igy szólott: „még korán intézkedtetek vagyonom és temetésemről.“ Ezen esemény azonban mintegy isteni intés, felébresztette benne a gondolatot, hogy intézkednie kell vagyonáról. Ekkor irta meg a pozsonyi levél után első végrendeletét, melyet 1899. május 17-ig mint legutolsó és szinte sajátkezűig írott végrendeletéig, több Ízben újabbakkal váltott fel a szerént, a mint vagyona szaporodott vagy újabb közművelődési célok és intézmények támadtak és szorultak támogatására. 1874-ben a pápai ref. főiskola gondnokává választatott s mint egyházi gondnok és a főiskolai ügyek vezetője, első volt egyházkerületünk e nagyfontosságu hivatalában, melyet előtte egyedül csak világi egyének viseltek. Ezen hivatalát is a legnagyobb szakképzettség és lelkiismeretességgel töltötte be, 1891-ig mint több világi gondnoktársával együtt rendes minőségben működő, ezen idő után pedig mint „örökös tiszteletbeli főiskolai gondnok.“ Főiskolai gondnokká választatása előtti időkben adott a pápai főiskola jogi tanszékére, elébb 1000 forintot, majd a felállításkor, „Többek alapítványában a tatai egyházmegyéből“ 2000 forintot. Ezen két összeggel kezdette meg a közhasznú s egyházi eulturalis célokra és intézetekre tett adományainak sorozatát, melyek mint a jótermő fának gyümölcsei halála órájáig minden nemes cél és hasznos intézmény kezdeményezése s felállítása alkalmával gazdagon hullottak. Az 1881 -ik év október 31-én megnyilt első országos zsinatra mint főiskolai gondnok az egyházkerület által rendes képviselővé választatott s részt vett annak minden ülésén és az ezen zsinaton megalkotott országos ref. egyházalapra 1000 frtot adományozott. 1887- ben a tan ügyek terén szerzett érdemei megismeréséül a királyi kegy királyi tanácsosi cim és ranggal tüntette ki. S mint kir. tanácsos, Szoboszlai Pap István és Pap Gábor ref. püspökök után harmadik volt, ki mint ref. pap ily kitüntetésben részesült. 1888- ban adta be a tatai ev. ref. egyházmegye indítványát a kerületre egy magasabb nőnevelő intézetnek egyházkerületünkben felállítása tárgyában. Kire bizhatta volna az egyházkerület ezen nagyfontosságu s elodázhatlanul szükséges intézet felállítása megkezdésének nehéz munkáját, mint a lelkes és áldozatkész László Józsefre. A kerület által alakított 100 tagból álló bizottságból, az ő elnöklete alatt és házánál gyűlt egybe 1888- ban, egy általa kiválasztott szükebb bizottság, melynek nagy gonddal és körültekintéssel elkészített munkáját tárgyalta 1890-ben előbb a nagy bizottság, majd a kér. gyűlés. A bizottsági ülésen mondotta ki, hogy „bár a lelkesedés nagy dolgokat kezdeményezhet, de anyagi áldozat nélkül kevésre mehet, tehát áldozzék kiki Istennek letett javaiból tehetsége szerint,“ s ő maga kezdette el a jó példát 10.000 forint adománynyal. Többen követték példáját, részint az azonnali ajánlat, részint e nemes célra gyűjtéssel s összejött az első jelentékeny tőke a nőnöveldére. Majd a főisk. igazgatótanácsra bízatván a nőnevelde felállítása és tőke szerzésének ügye, melynek ő főisk. gondnoki állásánál fogva egyik elnöke volt s midőn látta, hogy hosszú idő fog eltelni, mig a tőke gyűjtések utján a nőnevelde felállítható lesz, akkor határozta el magát arra, hogy saját szerzett vagyonát is a nemes célra fogja szentelni s annak mig él, maga általi okos és igazságosan takarékos kezelésével a nőnövelde tőkéjét gyarapítani. 1896-ban lelkészkedése 50 éves emléke alkalmából, az egyházkerület arcképét lefestette. Ennek leleplezésekor maga is és akkor már utoljára, a kér. gyűlésen megjelent s az egyház kér. által a pápai állami tanítóképző intézetben taníttatandó és segélyezendő tanuló ifjak kiképeztetése költségeire 1500 frtot adományozott. Szinte azon évben milleniumi emlékül a kocsi ref. egyház munkaképtelen szegényei és kiskorú árvái segélyezésére 500 forint alapítványt tett, itt említvén meg a templom és iskolák építése alkalmával azon célokra is meghozott áldozatait. Utolsó végrendeletét, mint már fentebb említve volt az 1899. évi május 17-én irta meg, s helyezte el 38*
