Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-22 / 38. szám

639

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

640

a tatai kir. közjegyzőnél, melyben ősiség alapján fiágon birt padányi ingatlan vagyonát nőtestvérei s illetve azok utódaira, többi ingó és ingatlan szerzeményét pedig: „a dunántúli ev. ref. egyházkerület Pápán felállítandó nőnövelő intézetére“ hagyományozta. Ezen szerzeményből, tisztán a nőnöveldét illető végrendeleti vagyon ma már 70,000 forint értéket tesz ki. Ezen felül egyéb közművelődési és emberbaráti célokra végrendeletében a következő hagyományokat tette: 1. A tatavidéki ev. ref. egyházmegye lelkészözvegyei és árvái gyámolitására a lelkészgyámoldának 1000 forintot. 2. A pápai ev. ref. theol. és ifjúsági önképzőkörnek egyenkint 500— 500 forintot. 3. A kocsi ev. ref. egyházból Pápán tanuló, szegénysorsu s jó magaviseletü ifjak segélyezésére 1000 forintot. S ezeken kívül egyeseknek jutalmul és emlékül kisebb-nagyobb összegeket és értéktárgyakat 2000 forint értékben. Úgy hogy a különböző, de jótékony célok és intézetekre egész életében adományozott öszszeg ezekkel együtt és ősi birtokán kívül majd 90,000 forint, vagyis 180,000 koronára emelkedik, melyben a pápai ref. nőnevelő intézetre összesen adományozott érték =160,000 korona. Mely adományokkal beigazolta halála előtt, mely két heti súlyos szenvedés után 1899. évi julius 4-én következett be, nehány nappal mondott ezen szavait: „Nem halok meg nyomtalanul.“ Nyugodjék csendesen ! Legyen áldott és örök emlékezete !

* *

*

Mélyen tisztelt közönség ! László Józsefet, a felolvasott életrajzban három főéletelv, vagy életirányzatban látjuk kimagaslani társadalmi életünkben; nevezetesen :

1. Mint embert, — a valódi ember, nemes tulajdonaiban. A tapasztalat azt igazolja, hogy nem mindenki valódi és igaz ember, ki ember nevet visel. Már Diogenes a régi korban fényes nappal lámpával kereste a valódi és igaz embert. Az újabb korban pedig egyik lánglelkü költőnk, „látván mint hajlonganak az emberek az önérdek bálványképe előtt, mig a közügyek oltárától hidegen fordulnak el, látván a közönyességet, az isteni lélek elfajulását az emberek között; a kevélységet és önhittséget a szerencse napjaiban ; a kishitű elcsüggedést és gyávaságot a balsors csapásai között; látván miként marad sok család gondozatlanul, a közérdek felkarolatlanul, a vallás és erkölcs elhanyagolva, száműzve az emberszeretet és egyéni szabadság korlátozva, bilincsekbe verve; a valódi és igaz ember nemes önérzetével igy kiáltott fel: „Megvetésem és utálatomnak hitvány tárgya, — ember a neved, a természet söpredéke vagy te, s nem király a természet felett.“ Bizonyára, nagyon elkeseredett, de egyszersmind sokban találó is e kifakadás !

Mert, mélyen tisztelt közönség ! Az ember akkor valóban és igazán ember: ha szivének tisztaságával, lelkének nemességével, jellemének szilárdságával, hivatásának hű és szigorú teljesítésével felemelkedik az emberi hivatás azon magaslatára, hova Isten az embert saját képének mását, mint a teremtés remekét rendelte ; hogy első és király legyen a többi teremtmény felett.

László József felemelkedett az ember rendeltetésének azon magaslatára; mert tiszta szivü, nemes lelkületű ember volt. Úgy tekintette szivét mint a Szent Lélek templomát; őrizte azt a vétkes szenvedélyektől s engedett Isten e parancsának : „Adjad szerelmes fiam a te szivedet énnekem.“ Isten és emberszeretet lakoztak szivében. Többen rideg életű és fösvény embernek tartották s nevezték; én, tiszta szivét s nemes lelkületét ismerve, szeretetteljes és takarékos embernek mondhatom. Alert az a rideg életű s fösvény ember, a ki csak azért gyűjt, hogy gyűjtsön, — kapar a penész, a moly és a romlandóságnak ; kincsei mellett éhezik, rongyoskodik és nyavalyog s nem tudja, ki éli el azokat. De a ki, — miként ő, — nem dugja el Istentől okos és igaz munkássága után nyert vagyonát, hanem a maga és háza társadalmi állásához mért tisztességes fentartása mellett „kenyeret ad az éhezőnek, ruhát a mezítelennek,“ tőle telhető áldozattal segít a közcélok elérésében ; őseitől kapott örökségét rokonainak, igaz takarékossággal szerzett vagyonát emberbaráti célokra, közművelődési intézetekre hagyományozza : az rideg életű fösvénynek épen nem, de tiszta szivü, nemes lelkületű takarékos embernek nevezhető.

Többen vétkül rótták László Józsefnek azt is, bogy családot nem alkotott. Hát mélyen tisztelt közönség az a körülmény is tiszta szivét, nemes lelkületűt és jellemszilárdságát tanúsítja. László József egy időben komolyan gondolt a házasságra is. De mivel a nó', kit szeretett és házastársul venni óhajtott, nem ő benne találta fel lelkének felét; bár a szülők s rokonok nagyon óhajtották s akarták is e házasságot; de úgy ő, miként a családapa is, mint az, egy iratai között talált bizalmas levélből olvasható, „kényszerítéshez nyúlni annál kevésbé tartották tanácsosnak, minél inkább fájt volna nekik idővel, akár egyik, akár másik félnek, viszonylagos hajlam hiányában elégületlensége,“ felhagyott e szándékkal és sohasem gondolt többé a házasságra. De azért élete nem maradott rideg és örömtelen, mint talán sok családtalan emberé lenni szokott, mert a szenvedőket, szükölködőket, az emberiséget nevelő és fejlesztő közintézeteket tekintette s fogadta családjának és sohasem bántotta az a gondolat: kire hagyja vagyonát ? ! Sőt örömteljessé és boldoggá tette azon tudat, hogy azon immár megnyitott nőnevelő intézet s az ebben tanuló növendékekben' elég nagy számú családot, s méltó és hálás örökösöket talált, hosszú éveken keresztül nagy gond és szorgalommal, nemes célokra gyűjtött szerzeményének.

László József jellemszilárd s hivatását teljesítő ember volt. A nemtelen önérdek sohasem volt tettei irányitója, hanem a közjó előmozdítása vezérelte minden lépteit. Nem érzett tartós haragot, boszuálást, csak szives bocsánatot: azt tartotta: akkor ragyog Isten képe az emberben legfényesebben, ha megbántóinak megbocsát. Épen azért: „áldotta azokat, kik átkozták, jóltett azokkal, a kik gyűlölték, imádkozott azokért, a kik háborgatták és kergették.“ Élete olyan fáklya volt, mely a közügyek szolgálatában lobogott el. Tettei oly