Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-15 / 37. szám
627 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 628 megelégedettek. Áldj meg mindnyájónkat és hallgasd meg buzgó könyörgésünket, az Ur Jézus Krisztus által. Amen. A mindenható nagy Istennek kegyelme, a mely ad áldást minden nemes igyekezetre terjessze ki gondviselésének szárnyait ezen most felavatott és rendeltetésének átadott intézet felett, hogy álljon ez és virágozzék, erősödjék hosszú századok folyamán keresztül, legyen az igazságnak, a vallásosságnak, az erkölcsnek, a haza szeretetnek erős vára, az ifjú női nemzedéknek édes otthona, minden hozzá fűzött reményeknek megvalósítója, mind az időknek végéig. Amen. Emlékbeszéd és mellszobor leleplezés László Józsefről. Nagy méltóságú Elnökség! Főt. Egyházker. Közgyűlés ! Mélyen tisztelt Közönség I A főisk. igazgatótanács megbízott, hogy László József felelt, — kinek ezen nőnevelő intézetnek felállithatását, — melyet főt. püspök ur immár megnyitott, — a legnagyobb mérvben köszönhetjük, ezen ünnepély alkalmával rövid emlékbeszédet mondjak. Tudom és érzem,hogy megbízatásom könnyű is, nehéz is. Könnyű : mert oly férfiú felett, kinek élete folyása, lelki nemes tulajdonai, a társadalmi élet minden rétegeinél példányképül szolgálhatnak, nem nehéz emlékbeszédet mondani. És mégis nehéz : mert egy rövid beszéd keretébe szorítani mindazokat, melyek egy hosszú életfolyamán kimagasló érdemekként tűnnek fel, már sokaságuk és kitűnőségük s azokhoz mérten gyenge tehetségemnél fogva is, nem könyii feladat. És ha mégis megbízatásomnak talán sikeresen felelek meg: azt nem másnak, mint a szeretet, a kegyelet és hála azon nemes érzelmeinek lehet tulajdonítani, melyekkel a boldogult iránt, kora ifjúságomtól fogva, mint gyermek szülői, mint tanitvány mestere iránt viseltettem ; melyek erőt, bátorságot adnak nekem megbizatásom elvégzéséhez és megtanítanak, mint Isten lelke a szent hajdankorban megtanította a tanítványokat, hogy mit szóljak és mit mondjak ? ! Hogy emlékbeszédem az igazságnak, s a boldogult érdemeinek megfelelő legyen, elmulhatatlanul szükségesnek látom, habár ez által hosszabbra nyúlik is beszédem, visszaidézni emlékezetünkbe azon életrajzot, mely László Józsefről, az 1899. évi kér. gyűlés jegyzőkönyvében közzététetett már csak azért is : mert azt közülünk többen talán nem olvasták s nem is olvashatták, kiegészítve azon hiteles adatokon nyugvó életmozzanatokkal, melyek abban befoglalva nincsenek, s melyek nélkül a boldogult életrajza hiányos, s egyéni jelleme kidomboritatlan lenne. Az életrajz a következő : * * * László József Pozsonymegyében, Padány községben született az 1812-ik év február 27-én, nemes László István és nemes Fogas Erzsébet közbirtokos szüléktől. Az elemi iskola osztályainak és az első latin osztálynak Padányon a ref. egyházközség iskolájában kitűnő eredménynyel elvégzése után az 1823-ik év november 1-én szoléi Pápára vitték tanulmányai folytatása végett. Már 19 éves korában, 1831-ben teljes árvaságra jutott. Tanuságos és nevezetes azon árvaságra jutása. Édes anyja a dunaszerdahelyi vásárról hazajővén, elbeszélte fijának és családjának, hogy Dunaszerdahelyen a piacon egy ember hirtelen összerogyott s azonnal szörnyethalt; azt mondják, kolerában. Másnap az ő anyja is halva volt, s pár nap múlva atyját s két feleséges bátyját is ki kellett kisérnie a temetőbe. És ő nőtestvérei s azok családjával egyedül maradt; reája nehezedvén ezek fentartásának gondja is. Ezen megrázó családi eseményre, mely jelleme komolyságára, szilárdsága és önállóságára, Istenfélelmére ép oly nagy befolyással lehetett, mint egykor Lutherére barátjának váratlan halála, mindig meghatva emlékezett vissza. Az árvaságra, de egyszersmind önállóságra is korán és váratlanul jutott ifjú, a theol. tanfolyamot Pápán elvégezvén, az akkori gyakorlat és elnevezés szerint „poéták preceptorává“ alkalmaztatott az egyházkerület által, az 1837—38. tanévre. Az 1838-ik év őszén pedig a kocsi akadémikus tanítóságra bocsáttatott ki, hol abban az időben, a mai algymnasiumnak megfelelő tanfolyamokon működött mint rektor három évig. Innét az 1841-ik év őszén ismét Pápára ment a lelkészjelöltek tanári vizsgája letétele végett; de egyszersmind ugyanakkor a külföldi egyetemek meglátogatása céljából királyi engedély és útlevél megszerzésén is fáradozott. A vizsgák sikeres letétele után addig is, mig a kir. engedély és útlevél megérkeznék, Bécsben időzött, s az egyetemi előadásokat szorgalmasan látogatta. 1842. ápril 8-án útlevelét és a kir. engedélyt megnyervén, Prágán, Drezdán, Lipcsén keresztül a hallei egyetemre ment, hol egy évet töltvén, a berlini egyetem meglátogatása után, Weimár, Jéna, Erfurt, Frankfurt, München, Heidelbergen keresztül 1843. ápril 14-én Kocsra visszaérkezett, hol egyházmegyei és egyházkerületi vagy az akkori időben úgynevezett esperesi és püspöki vizsgák letétele után, Nagy Mihály azon időben kocsi ev. ref. lelkész és esperes s kér. főjegyző mellett, mint segédlelkész nyert alkalmazást. 1845-ben Nagy Mihály püspökké s a révkomáromi ref. egyház által első lelkészszé választatván, a kocsi ev. ref. gyülekezet tagjai egyhangúlag választották meg László Józsefet mint segédlelkészt rendes lelkészükké ; mely választás, habár az akkori lelkészválasztási szabályokba ütköző volt is; az egyházker. gyűlés által, tekintettel László József szellemi tehetségeire, erős vita és küzdelem után helybenhagyatott. Rendes lelkészi állomásán, Kocson, terhes munka s nagy megpróbáltatás várakozott az alig 27 éves ifjúra. Elsőben is a lelkészlak építéséből fenmaradt tetemes adósságot kellett törleszteni, s a gyülekezet megrongálódott anyagi viszonyait, s egyéb bajait orvosolni. E nagy gondot és körültekintést igénylő munkában találta őtet az 1848-ki szabadságharc. Lehet-e vétkül felróni egy lánglelkü s nemes érzésekkelteljes európai miveltségü ifjú lelkésznek, ha népvezérül hivatva, szólott vagy tett olyanokat, melyeket egy hazája szeretetétől lángoló s másokat is arra serkentő és lelkesítő ifjú
