Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-15 / 37. szám
629 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 630 léleknek szólani és tenni kellett, s melyeket abban az időben még az öregebb, sőt elaggott lelkészek is megtettek. Nem ! A mit László József hazája, polgári községe érdekében tett, azt minden lelkésznek, minden magyar embernek meg kellett tenni és meg is tett; mert annak indító oka s mozgató ereje a hazaszeretet magasztos erénye volt. Ámde abban az időben a hazaszeretet és az ebből folyó minden eljárás bünül rovatott fel a szabadságharc ellenséges seregeinek vezérei, sőt alantas közegei részéről is. Ezért a lelkészeket, kikről tudták, hogy népük szellemi vezérei, érzelmük irányítói, kikeresett s a legaljasabb módon üldözték, felelőségre vonták s olyanokra használták fel, melyek társadalmi állásuk magasságával s önérzetük méltóságával összeegyeztethetők nem voltak. Az ellenséges osztrákhadsereg több Ízben Kocsra jövetele alkalmával gyakorolt azon sokszori üldözést és méltatlan bánásmódot akarta kikerülni László József, midőn a muszkahadsereggel egyesült osztrákhadsereg elől 1849. julius 3-án, előbb Tatába, innét Nagysáapra; majd községébe visszatérni szándékozván, ismét Tatába, innét Bánhidára, majd Oroszlánra s innét a közeli erdőségben levő uradalmi erdőkerülő lakba, több bujdosó társaival együtt menekült. Ámde állítólag az őket elsőben szívesen fogadó erdőkerülő árulása következtében egy kiküldött osztrák csapat által négy bujdosó társával együtt elfogatván, Moórra, innét Nagyigmándra vitetett; hol Susán, osztrák tábornok rövid kihallgatás után 50 botütésre ítélte s az ítéletet, bár az első botütések alatt már elájult s iszonyatosan vérzett, vad kegyetlenséggel a lelkészlak udvarán végre is hajtotta. Azután a sebeiben kínlódó s élettől megválni látszó lelkészt előbb Győrbe, majd Pozsonyba hurcoltatván, hol a kórházzá alakított primási palotába dobták be, hogy a katona orvos, a szemléttartó főorvos saját kifejezése szerint, „hallatlan brutalitás“ következményeit gyógyítsa meg. A sebeiben fetrengő s halálához közel levő lelkész innét irt levelet a kocsi ref. egyház gondnokához^ melyet két főokból látok szükségesnek eredetiben felmutatni és felolvasni. Első indokból azért: mert az tartalma s a benne nyilvánított akarat szerint úgy tekintendő, mint László József legelső végrendelete. Ha tehát a legutolsót már ismerjük : ismerjük meg a legelsőt is, mely 1849. augusztus 23-án Pozsonyban Íratott. A levél s illetve végrendelet a következő': Pozsony, Augusztus 23. 1849. Kedves Gondnok Ur ! Terhes fogságomnak második hónapja közelit végéhez. Nem volt ugyan oly nap, melyen azon gyülekezetre meg ne emlékeztem volna, melynek kebelében életem legkedvesebb éveit éltem le: mindazáltal most különösen, midőn néhány napok múlva a primási ispotályból, hol már öt hét óta fekszem a kegyetlen verés következtében — visszatérendek a vizi kaszárnyába, mint fogságom elébbi helyére, hogy ott várjam azon Ítéletet, mely nékem szabadságot vagy talán halált eredményez ; hogy végszó nélkül ne hagyjam el nyájamat, röviden — mint fogolynak lehet — idejegyzem gondolatimnak, érzelmeimnek némelyikét. Ó vajha ne lenne oly irigy kéz, mely ezen sorokat czélrajuthatásoktól visszatartóztatná ! Feltévén elsőben is azon esetet, hogy t. i. eddigi szenvedéseimmel még nem volna kimerítve sorsom keserű pohara, és vagy halált, vagy hosszú börtönt fog mondani fejemre azon j tél őszék, mely — mint másoktól értem — nem ismervén s tekintetbe nem vévén a polgári élet kö rülményeit; hidegen utasít vissza minden mentő okokat, sőt azokat ki sem hallgatja : azon esetre nézve jelen soraimban foglalt szavaimat úgy tekintsék azok, kiket sorsom érdekel, — úgy tekintse az egész szeretett gyülekezet, mint az én végszavaimat. 1- ször. Halálom esetére eddig szerzett vagyonomból, s szolgálatom idejére járó fizetésemből 200 azaz két száz váltó forintot a kocsi ref. iskolának rendelek, oly módon, hogy annak ötös kamatjából négy árva és szegény tanuló számára — nemi különbség nélkül — vásároltassék szükséges könyv s Írószer. E legyen az ón egyszerű emlékem a kocsi gyülekezetben. 2- szor. Both Ferencz tanító urnák 200 v. írttal adós vagyok, mivel nem vette föl pénzét, midőn őt megkínáltam, tehát ő is kielégítendő. 3 szór. Vimmer Ágoston felső-lövői lelkész ur bibliákat küldvén hozzám eladás végett, melyek mind eladva nincsenek, s melyeknek árát emlékezetből pontosan meghatározni nem tudom; — körülbelül 100 —120 pengő forintra tehetem, ezen összeget, — a még el nem kelt bibliákkal együtt a száki evang. Esperes úrhoz szállitatni óhajtom nyugtatvány mellett. Megjegyzendő, hogy 20 bibliát Erős Zsigmond saápi lelkésztársam vett által, s árát még hozzám nem adta be, - ezzel együtt rúghat talán 120 pengőre. 4-szer Könyveim közül a pedagogicumokat a tatai tanítói egyletnek, ha ez létezni megszűnnék ; — az exegeticumokat Széki Béla barátomnak ; — magyar, német nyomtatott prédikációmat K. János öcsémnek hagyom ; — ugyan ő ossza meg az írottakat Horváth Sámuel barátommal, de úgy, hogy valamelyik irja le s az egész gyűjtemény egy kéznél maradjon. Egyéb könyveimből a tanító urak egyegy pár darabot tetszésük szerint emlékül választván, a többit ugyan K. János és Horváth Sámuel oszszák föl maguk között. Megjegyezvén, hogy az egyházmegyének néhány régi könyvei, úgy szinte Főtiszt. Nagy Mihál Püspök Urnák 8 Soós Káról urnák néhány darab könyvei vannak nálam ; mindezek az illetőknek kézbesítendők. Sokan vannak még, kiknek emlékül hagyni valamit szeretnék ; de ez sokak által személyválogatásnak tekintethetnék. Bocsássanak meg hát azok, kik irántam tanúsított jóságuk s közelebbi kapcsolataiknál fogva kiemelést érdemelnénk ; az ő neveik szivemben vannak, legyen az ón nevem is szivökben. Ez legyen kölcsönös emlék. A fölebb elsoroltakon kívül a mi értékem van legyen mind szegény testvéreimé. Megkérem az Elöljáróságot, megkérek mindenkit, kinek kebelében érző szív vagyon, hogy testvéreimet meg ne károsítsák s megkárosítani ne hagyják. Én érettök mindeddig keveset tehettem,
