Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-15 / 37. szám
623 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 624 A no azonban mindazon fontos, nehéz és önfeláldozással járó kötelességek teljesítésére, a melyek a családban reá várnak, csak akkor képes, ha a valódi műveltség mellett áthatja keblét az igaz vallásos hit ereje. A vallás, az az égi nemtő, a mely a hit fáklyáját tartva kezében, biztos utón vezérel a fájdalom sötét éjjelében, a szenvedések tövises és göröngyös örvényén csak úgy, mint az örömök derült tájékain. A vallásosság a nőnek nemcsak legfőbb ékessége, többi nemes tulajdonainak összefoglalója, hanem a szelídségnek, jóságnak, gyengédségnek, egyszóval az igaz nőiességnek kizárólagos biztosítéka. Hiszen mi az, a mi a nőt képessé teszi annyi önfeláldozással járó k öielességteljesitésére, hanem az Isten törvénye és a Jézus parancsolatai iránti kész engedelmesség. Mi az, a mi a nőt megőrzi, hogy ártatlan és tiszta maradjon szóban, tettben, sőt gondolatban is és ellene tudjon állani a világ sok csábításainak és kisértéseinek ? nem más, mint a vallás, a mely a jól nevelt nő szivébe kitörölhetetlenül beírta a keresztyénség ama felséges tanait, hogy a mi testünk a szentlélek temploma és hogy a Mindenható Isten valamint maga tiszta szentség, úgy csak a tisztaságban és szentségben gyönyörködik. Mi az, a mi a nőt gyenge szervezete mellett is erőssé, a szenvedések, bajok között, sőt a nyomorban is türelmessé istenbenbizóvá teszi? a vallásos hit. Mi az, a mi a nőt arra segíti, hogy azon kötelestisztelet és udvariassággal szemben, a melylyel a miveit társadalomban körül van véve, legyőzzön sok oly emberi fogyatkozást és gyarlóságot, a mely valódi értékét csak csökkentené. A vallásos hit, a mely távoltartja a szívtől a hiúságot, az irigységet, a kevélységet, a külső fény és pompa kedvelést, mert a vallásos érzésű nő előtt tiszteletben van az Isten igéjének amaz intése: „Az asszonyoknak ékességek ne legyen csak külső, mely vagyon hajuknak feltekerésekben, az aranynak viselésében vagy szép palástoknak öltözeteiben, hanem a szívben elrejtett ember, a szelid és csendes léleknek rothadatlanságában, mely az Isten előtt becsületes.“ (I. Pét. III. 3 — 4.) Es valamint a női szívnek legszebb ékessége a vallásos hit, a melyből fakadnak magasztos és bámúlatraméltó erényei, égen úgy a női szív leghivatottabb a vallásos hit, abból folyólag az egyház iránti hűség és áldozatkészség nemes érzelmeinek ápolására is. Ha a női szívben megvan az erős vallásos érzés, a mely naponként megnyilatkozik Isten nevének buzgó éneklésben is imádkozásban való dicsőítésében, az örömökért való hálaadásban, szenvedéseink, bajaink között az ő nagy nevének segítségül hivásában, átplántál ódik ezen érzelem észrevétlenül a gyermekek kebelébe is és ott az anyai öröm és fájdalomkönnyek által öntözött talajban oly mély gyökeret ver, hogy nem képes azt onnét kiirtani, kitépni sem a csábítás, sem a világi érdek. Általános tapasztalat, hogy a mely eszmét, elvet a nők helyeselve pártfogásba vesznek, annak az eszmének, életnézetnek győzelme biztosítva van, mert az édes anya szivének, lelkének hatása uralkodik nem csak a jelen, hanem a jövő nemzedéken is. Es a hol a kedvezőtlen viszonyok vagy az erőszak a férfi erejét megtörik, kezéből minden erélye és hősisége dacára is kicsavarják a fegyvert, ott a női fáradhatatlan kitartás és lelkesedés még mindig győzedelmeskedhetik, mert hiszen oda, a hol a nő mulkálkodik, a családi élet belsejébe, nem képes behatolni a legkiméletlenebb eszközökkel dolgozó zsarnoki hatalom sem. Egész nemzedékek érzelmi világa felett uralkodván tehát a női szív, a népek, nemzetek nagysága, dicsősége, jövendő sorsa nyugszik a gyenge női vállakon. Lelkes, honszeretettől hevülő keblű anyák adták a nemzeteknek a legnagyobb hősöket és államférfiakat, a kiknek dicsőségében méltán osztoznak ők. A mig egy nemzet nőinek kebelében él a honszeretet, addig a nemzet mindig megőrzi önállóságának, jogainak öntudatát, őseinek nyelvét, szokásait, de a mint a nők idegen szellem, idegen műveltség hatalma és befolyása alá kerültek, a nemzeti öntudat, az önállóság és szabadság napja azonnal hanyatlani kezd. A valódi családi boldogságnak, az evangeliomi hithűségnek, a tiszta hazaszeretetnek kívánt veteményes kertet állítani a dunántúli ev. ref. egyházkerület is akkor, a midőn felsőbb leányiskola felállítását határozta el. Ezen nagy és nemes célok érdekében hozták meg áldozataikat tehetségük szerint az intézet kisebb-nagyobb jőltevői, hozta meg különösen azon örökre áldottemlékezetü férfiú, a ki mint a Krisztus evangéliumának egyszerű szolgája, életében dicsekedése és büszkesége volt, halálában áldása és egyik erős fenntartó oszlopa lesz a mi evangeliomi ref. egyházunknak, a kinek hazaszeretete nemzedéken keresztül fénylő példakép ragyog előttünk, mert a hazáért nem csak tett, nem csak áldozott, hanem a halálnál is nagyobbat szenvedett és mindaz, a mit méltatlanul szenvedett, végetlen haza- és ember - berszeretetét megingatni nem volt képes. Szolgáljon is ezen intézet mindig ezen szent céloknak, a családok boldogságának, az evangéliomi hithűségnek s édes magyar hazánk szeretetének, abból folyólag nagyságának és dicsőségének. Hogy ezen óhajtásunk beteljesedjék, első sorban ti reátok vár a nehéz feladat, ezen intézet tanító, tanítónői, nevelői. A szülők, az egyház, a társadalom legdrágább kincseit, gyermekeit bizza kezetekre, hogy gondos, szakértő, lelkiismeretes, szülői szeretettel párosult vezetésiek alatt erősödjenek és nevelkedjenek testileg, lelkileg. Vezessétek a gondjaitokra bízott növendékeket a vallásosság, az erény, a kötelességérzet, a műveltség, a szelídség és alázatosság utján. Vezessétek Jézushoz, a gyermekek barátjához, hogy az ő tanításából és példájából tanulják meg az Isten törvénye iránti feltétlen engedelmességet, az embertársaik iránti végetlen, minden áldozatrakész szeretetet, minden rossz hajlandóságnak, könnyelműségnek, irigységnek, hiúságnak, nagyra vágy ásnak eltávoztatását. Mi véljétek lelkűket, hogy hasznos ismeretek szerzése által lehessenek hasznos tagjai a társadalomnak, szoktassátok szorgalomra, munkásságra, hogy maguk a munkát ne szégyenljék, mások munkáját pedig megbecsülni tudják, legyenek hálásak az emberiség jóltevői iránt s megértsék, hogy
