Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-08 / 36. szám
G03 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 604 gyermekeket s ezeket is illő, megérdemelt gondban részesítse, mert ezek mind azért jöttek, hogy tanítsák meg őket az előirt tantárgyakra és neveljék rendre, tisztességtudásra. Aztán nem csak az «Utasítások,» de a dolog természete is azt kívánja, hogy a gymnásiumban, de kivált annak 4 alsó osztályában ott a tantermiben tanuljanak meg mindent a tanulók. Ebben a korban u. i. még igen keveset lehet számítani a tanulók önmunkásságára. De hát hogyan feleljen meg ennek a sok jogos követelménynek oly rengeteg szám mellett az a szegény tanár?! Jóakarata ugyan lehet végtelen; de a rendelkezésére álló idő, az már nagyon is véges. És ha csöngetnek óra végén : bizony ki kell jönnie, akár elvégezte dolgát, akár nem; akár meg van elé/ gedve végzett munkájával, akár nincs. Es talán mondhatjuk, hogy a legtöbbször nincs megelégedve; annál kevésbbé elégedett, minél lelkiismeretesebb. Ha volna olyan tanár, a kinek mindegy, akár tudnak a tanítványai, akár nem ; akár mennek tovább a következő osztályba, akár megbuknak; ha volna, a kinek mindegy, hogy fejlesztette-e ő a gondjaira bízott gyermekekben a pontosságot, rendszeretetet, tisztaságot, igazságérzetet, szóval a tisztességes, becsületes jellemet: annak természetesen mindegy lehetne, ha 30- vagy 100 növendék volna is osztályában. De a ki mindezekért egyénileg felelősnek érzi magát: az még megíészitett munkálkodás mellett is elégedetlen, kedvetlen, mert elsősorban ő maga látja, hogy nincs kellő eredmény. Ez az elégedetlenség, kedvetlenség aztán végre is megbénítja akarátát; oda viszi, hogy sablonos, napszámos munkát végezzen ; végezze úgy, a hogy a kedvezőtlen körülmények engedik. Erején felül való munkára senki se kötelezhető. És én jó lelkiismerettel nem is tudom kívánni egy tanártól, hogy 68—75 növendéket több éven át oly gondos tanításban és nevelésben részesítsen, a milyen valósággal kívánatos volna, s a milyent nyújthatna is, ha csak fele volna a növendékek száma ; vagy legfölebb 40 . . . Ha valaki ellenvetésül azt mondaná, hogy azért a népes osztályokban se buknak aránylag többen, mint a néptelenekben, erre igen egyszerű a feleletem : a tanár már csak azért is, mert nem volt módjában eléggé kiismerni a növendékeket, óvatos a buktatásban ama bizonyos átlagon túl. De hogy a iőgymnasiumból kikerült ifjaink átlag igen keveset tudnak, arra nézve sokat mondhatnak az akadémiák és egyetemek tanárai. Ennek a kevés eredménynek pedig kétségtelenül igen nagy okozója a gymnasiumi osztályok zsúfoltsága. A tanárok és tanulók minden érdeke a mellett szól hát, hogy a törvényes létszámot le kell szállítani. A pénzérdek persze mást mond. De ám az iskola nem üzlet. Egyébiránt az igazi üzletember is, ha jelentékenyen megnövekszik nála a forgalom, több kiszolgálót alkalmaz, hogy tisztességesen, gyorsan, pontosan kiszolgálhassa vevőit. A tanitóképezdékben az új rendtartás szerint egy osztályba már csak 30 növendéket lehet fölvenni. Igen helyesen! A tanítás érdeke ezt követeli; és itt ez a legfőbb érdek. Pedig ott már 15 éven fölül levő tanulók vannak. Nem mondom, hogy a gymnasiumba is csak ennyit lehessen felvenni, de ne legyen sokkal nagyobb, vagy épen kétszerese ennek a számnak ; vagy mint mostan, még a kétszeresénél is 10 — 15-el több! Ez a fontos kérdés ma már nagyon előtérbe lépett, éppen az Országos Középiskolai Tanáregyesület okos sürgetése folytán. Megoldása elől csak ideig-óráig térhet ki a közoktatásügyi kormány s akkor aztán mi is. Kis József. Válasz Matolcsy István megjegyzése és bírálatára. Matolcsy István csurgói ref. vallás-tanár bírálata tárgyává tette vallástanitási tervezetemet. Ez néki joga, sőt talán kötelessége is, a mennyiben — a mint maga is jelzi — a vallástanitás terén építészmérnökül tekintendő. De azt hiszem, nékem is van jogom az ő bírálatával szemben munkám helyes irányát védelmezni. Ezen jogomat érvényesítendő, válaszolni fogok azon csekély számú kifogásokra, melyeket Matolcsy I. tervezetem ellen fölhoz. Elsőben is azt mondja, hogy tervezetem „nem mutat haladást az eddigi állapotokkal szemben.“ Ezen — nagy általánosságban mozgó állításra kénytelen vagyok tervezetem rövid, kivonatos ismertetésével válaszolni. Általános vélemény szerint egy új vallástanitási tervezet — a jelen viszonyokat tekintve — akkor mutat haladást, ha : Először, a régi tantervben előirt tananyagot kevesbíti. Én ezen annyira óhajtott anyagkevesbitést a következőleg vittem keresztül: Hit- és erkölcstannak káté alakban, elvontan való tanulását (ezt a leginkább kifogásolt tananyagot) a III, IV. és V. osztályoknál töröltem. Egyedül a VI. osztály kötelességévé tettem, de úgy, hogy ez képezi a confirmációra előkészítő kátét is, megtoldva egy-két — a confirmációra vonatkozó — kérdéssel. Tehát töröltem az — amúgy is tisztán ismétlésekből álló külön confirmációi káté tanulását is. A hit- és erkölcstan (káté) anyagánál csak a főbb részeket jeleztem, mert a tankönyv-irónak lesz az hivatása, hogy az általam kijelölt főbb részeket kisebb részeiben, lehetőleg kevés számú kérdésekben földolgozza. Töröltem az illemszabályok rendszeres tanítását A biblia ismertetést és egyházi alkotmánytant elvéve a mindennapi iskolából, az ismétlősöknek adtam, mert oda való. Hogy miért ? Elmondottam tervezetem indokolásában.
