Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-01 / 35. szám

Tizenkettedik évfolyam. . szám. Pápa, 1901. szeptember 1. DUNÁNTÚLI-A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő czi­­rriére küldendők. Az egyház és iskola köréből. Ä Élni ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye megjelenlk minden vasárnap. A-z előfizetési dijak (egész évre 8 kor., fél­évre 4 kor.), hirdetések, reolam atiók Faragó János fomianlia-társ casiméi’e litilcieii előtt. Vallásoktatásunk reformja. A b.-somogyi ev. ref. egyházmegye VI. sz. iskola­köre, mint ilyen s az ezen körben több Ízben tartott egyházi értekezlet is foglalkozott ez év tavaszán és nya­rán e szent ügygyei. Ezen többszöri s beható eszme­csere gyanánt állítom itt össze (megbízás folytán) meg­állapodásainkat. Minél jobban belemélyedtünk e sz. ügy tárgyalá­sába, annál inkább bekellett látnunk, hogy elszigetelten (kerületenként) és elhamarkodva készítendő tervezeteink­kel aligha tennénk hasznos szolgálatot anyaszentegyhá­­zunknak ! A vallásoktatás reformja oly nagy körültekin­tést és alapos megfontolást igénylő munka — célravezető megállapításához olyan előintézkedések foganatositása szükséges, hogy azok miatt és ezek nélkül amúgy he­venyében összeállítani a tervezetet: vétkes könnyelmű­ség volna részünkről ! Ha valamely munkánál kívána­tos : itt okvetlenül szükséges a fontolva haladás. Ilynemű várakozásra, tartózkodásra s ezalatt mégis jól megfontolt munkálkodásra indít bennünket azon körülmény is, hogy az államkormány által megindított tanterv-revisio kérdése még egészen eldöntve s az aján­lott és ajánlandó módszer kipróbálva nincsen. Enekeskönyvilnk újjá alakítása is csak ezután lép olyan stádiumba, hogy felhasználhatósága, illetőleg ének­­darabjaink beosztása tárgyában tisztábban tájékozódha­tunk s alaposabban végezhetjük teendőinket. Részletekbe tehát ezúttal nem bocsátkozunk ; csu­pán a reform sikerét biztositó némely előintézkedések megindítását hangsúlyozzuk, a mint következik : Vegye ezen szent ügyet áldozatkész pártfogásába a hazai egyetemes ev. rét. egyház! A szükséges terveze­tek, a kézi és vezérkönyvek ne kerületenként, hanem az egyet, tanügyi bizottság intézkedése s pályázat hir­detése mellett, hazai ev. ref. egyházunk legjobb erőinek felhasználásával készíttessenek el! Mondjanak le az egyes kerületek a vallási tankönyvek kiadásának mo­nopóliumáról ! A „házilag“ készített tankönyvekkel már „nagyon megvagyunk elégedve!“ Az e réven nyert anyagi haszon igen megboszulja magát! így készültek többnyire ama túlsókat felölelő tanterveink, a mago­lásra berendezett kézi könyveink, melyek megterhelik és elkedvetlenítik a tanítót és növendéket egyaránt. Tapasztalhatjuk már, hogy vallásunk, hitfelekezetünk tanainak jmegismerésére, mások felett megkedvelésére s ennek folytán a hitélet felpezsditésére, a vallásos buz­­góság és áldozatkészség fellendítésére szükséges isme­retközléshez, hangulatkeltéshez, hogy úgy mondjuk vér­átömlesztéshez nem alkalmasak az ilyen módon készí­tett száraz definitios, vagy a nagyon is bölcselkedő s chablonszerii rendszereket szolgáló tan- és vezérkönyvek. Hirdessen azért pályázatot az egyetemes tanügyi bizottság — a munkának tisztességes honorálása mel­lett — a következő dolgozatokra : I. Egy olyan tantervre, mely a vallási tantárgyak kijelölését, a tananyag terjedelmének meghatározását, a tancél körülírását s a főbb módszertani útmutatásokat is magában foglalja. II. Egy három kötetből álló olyan valtástani ve­­vezérkönyore, mely az egyes tantárgyak tanítási mód­szerének részletes ismertetése mellett útmutatást adjon a biblia ismertetésére, a gyermekek által olvastatandó bibliai részek megválasztására s ebben az egyes (ma­gyarázatra szoruló) kifejezések értelmezésére, — a Pa­­laestina rövid földrajzára vonatkozó s a zsidó-régiségtan körébe vágó legszükségesebb tudnivalók alkalomszerű közlésére nézve. (Az I. kötet az első, második, — a II. köt. a harmadik, negyedik, — a III. köt. az ötödik, hato­dik oszt. és az ismétlő iskolások vallási tantárgyainak kezeléséről adjon útmutatást.) A III. kötet arra nézve is hozzon megfelelő mintákat, példákat, hogy miként lehet a növendéket egyszerű fohászok és imák elgon­dolására és saját szavaival felmondására szoktatni és vezetni. III. Egy „Hit-erkölcstani és bibliai olvasmányok“ cimü kézi könyvre a II. IV. osztály számára, melyben a bibliai történetek nem históriai sorrendben, hanem a bittételek és erkölcsi tanulságok forrásai gyanánt, ki­válogatva, vétessenek fel. Ugyanezen célt szolgálják az 35

Next

/
Thumbnails
Contents