Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-18 / 33. szám

555

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

556

nak uradalmait, vagy sampanyerét.» Itt fogalomzavarban szenved a t.-eikkiró. A köz- és magántulajdon két különböző dolog. Az a nagyságáért pápista részről mindig méltatlanul bántalmazott geszti földesur valóságos tulajdonosa a maga birtokainak, ő azokkal szabadon rendelkezhetik, azt Örökáron eladhatja, elzálogosíthatja, elcserélheti, adóssággal terhelheti, jövedelmét tetszése szerinti célra fordíthatja, felőle végrendelkezhetik. Ellenben mindezt a klérus a papi javakkal egyáltalán nem teheti, lévén csak haszonélvező.

Sok mondani való kerülne ez irányban, de maradjon a további taglalás arra az esetre, ha az „Alkotmánynak“ kedve szottyanna e vitában levő kérdés további firtatásához ; mely bekövetkezhető esetre figyelmeztetem őt, hogy állításainak bizonyítására „csattanósabb“ bizonyítékokat szedjen elő a múltkoriaknál, ne pedig olyan „körösi szenteltvíz“-féléket, melyek se nem ártanak, se nem használnak, ellene ugyan nem, de mellette meg épen nem tanúskodnak. Sok képtelen állításai között pl. az is helyet foglal fent nevezett cikkében, hogy az 1848. XX. t.-o. csak oly természetű jogokban való részeltetést tartalmaz, mint a minő a főrendiház reformja. Hivatkozik bizonyságul boldogemlékezetü Vay Miklós báróra, ki 1848-ban azon feltett kérdésre, ninosen-e az 1848. XX. t.-cikkben a seeuralisatio rejtett szándéka, bölcsen, okosan ezt felelte : „A protestánsok e törvény által semmi egyebet nem akarnak elérni, csak azt, a mi a bécsi és linói békekötésben emlittetik.“ A nyilatkozatból azt sütni ki, hogy tehát a papi használatban levő vagyon nem országos, állami, hanem kizárólag és tisztán r. kath. tulajdon : valóban kiskorúak felfogásához szabott okoskodás.

Még egyet. Hogy nem teljes és feltétlen állami ellátást, hanem puszta segélyezést kontemplált volna az 1848. XX. t.-eikk, e mellett talán csak nem bizonyság az „Alkotmány“ által korona-tanúként erőszakosan előrántott 1849-ik évi állami költségvetés csupán azért, mert abban e tétel is helyet foglal : „Az országban bevett vallások egyházi és iskolai ügyeinek fedezhetésére.

2,500.00 frt.“ Hiszen olyan nehéz, viharos időben, mikor a nemzet élethalálharcát vivta, gondolni sem lehetett egy olyan mélyraható nagy vigyázatot és körültekintést igénylő reformra, mint a minő a sacuralisatio. Volt elég bölcsesége az akkori államférfiaknak, hogy oly küzdelmes napokban ne bolygassák meg a régi elavult mesgyét, jól tudván, hogy a világi jókért mindenre képes kozmopolyta papi rend zendülése vészthozó lehetne a megtámadott nemzeti szabadság és függetlenség szent ügyére nézve. A fundamentum lerakása után hagyták a gyökeres, a végleges rendezést nyugalmasabb időre, boldogabb nemzedék számára.

Es én hiszem is, hogy bármint vagdalják is az ultrmontanismus fekete lovagjai e nevezetes törvénycikk ellen a levegőeget, el fog jönni a végrehajtás idejének teljessége; hiszem, hogy e törvény tényleg törvénynyé lesz, ha másként nem, hát a papi javak államosításának segítségével. S pedig megoldatik [e gordiusi csomó annál elébb és annál könnyebben, minél makacsabbul ragaszkodik a klérus példátlanul álló előjogaihoz, mivel rutabbul öltögeti nyelvét a felekezeti elfogultság, minél vadabb fanatismussal hinti a haza békés polgárai között a gyűlölködés konkolyát. Nem kell hozzá nagy prófétai tehetség, megjövendölni, hogy a nemezis nem sokáig várakoztat már magára. Az idők jelei szépen mutatkoznak; a heccplébánusok által félrevezetett jó r. kath. nép ébredezni kezd s meglehet, hogy épen a r. kath. felekezet ajándékozza a nemzetnek azt a Herkulest, ki diadalmasan fog megküzdeni ama rettenetes sárkánynyal. Akkor azonban már késő lesz porban és hamuban ülve vezekleni : mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa !! . . . A vétek a vétkezőnek fejére száll épen úgy, mint az elkeresztelések miatt a polgári házasság és az állami anyakönyvezetés törvénye.

Ajánlom azért, tisztelendő atyák ! hogy dicsértessék, és — követtessék az Ur Jézus Krisztus ! . .

Mezőlak

G. Szabó Mihály,

ev. ref. lelkész.

Megjegyzés és Bírálat a megjelent «Vallástanítási Tervezetek“-hez.

A dunántúli egyházkerületben alig indulhatott volna meg szükségesebb mozgalom, mint a népiskolai vallástanitás újraalakítása, fejlesztése. Egyházi lapunk e cél szolgálatában több dolgozatot közölt s két tervezetet mutatott be. Úgy tudom, e két tervezet a főt. egyházkerület elé megy. Legyen szabad e tervezetekre vonatkozó megjegyzésemet és bírálatomat, — a menynyiben szakszerűnek találtatnék — a közgyűlés tagjainak becses figyelmébe ajánlani.

A nélkül, hogy különösen Végh I. valódi paedagogusra valló munkájának érdemét kisebbíteném, kimondhatom, jobb tervezetre van szükség, mint eme kettő. Ha én nagyszerű épületet akarok emelni, építészmérnökhöz megyek s tervezetet azzal készíttetek. Tőle várom, hogy a leglényegesebb dolgokat helyesen oldja meg, Egy szépen megalkotott épülettervhez kell hasonlónak lenni a tanítástervnek is. A mint az építőmestert a tervezet biztosan vezeti az építés körül; úgy vezeti a jé tervezet a tanítót. Van egyházkerületünkben theologia, azon a katekhetikának, nevelés és módszertannak tanára; van két tanítóképző, mindkettőnek vannak jó kálvinista tanárai. Ezeket kell nekünk építészmérnökökül tekintenünk, tőlük kell várnunk egy olyan tervezetet, milyen p. o. a Váró-Dóczi-féle gymn. új tervezet. Ezek közül bárkit kérjen fel az egyházkerület, bizonyára szívesen vállalkoznak a megkészitésre. Nem mondom aztán, hogy az olyan fajta gyakorlati emberek mint p. o. Végh I. (és hála Isten vannak még sokan) jobbá nem tehetnék, változtatván azon egy vagy más ponton ; de a lényegest, az alapot, mit az ő paedagooiai tudásuk biztosit, mégis csak ők adhatnák meg.