Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-11 / 32. szám
543 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 544 házi íróinknak gonddal kidolgozott és helyesen átértett, átértett, jól betanult és szépen előadott prédikációit, mintha a lelkész egyéni elbizakodottságában „szaunázásával“ gondolatszegényséeéről és kifejezés-sivárságáról tesz bizonyságot. A gyülekezeti imádkozás, mint Istennel való társalkodásnál még sokkal magasaab igényekkel áll elő a hallgatóság, illetve a lelkészszel együtt imádkozni akaró gyülekezet. Itt egyetlen szóismétlés vagy az imádság méltóságához nem illő kifejezés viszszatetszést szül. Nem elég folytonosan az emberi gyarlóságokat emlegetni, hanem ódái lendületnek, hymnuszi istendicsőitésnek kell átvonulni az imádságon. Ezért van, hogy az érzelmes, szép szónok nem mindenkor jó imádkozó és viszont. Szent Dávid zsoltárai között találunk megható imádságokra. Bizonyos fokú költői ihlet szükséges igazán szép imádság Írásához. Pedig hiába biztat bennünket Szabó Aladár tanár ur, hogy „Remélhetőleg nemsokára arra is hivatkozhatunk, hogy az ifjak, a kik a belmissiói munka végzése közben nemcsak imádkozni„ de prédikálni is megtanulnak,“ költővé, buzgó imádkozóvá ránevelni nem lehet senkit. Tompának, Révésznek, Szász Károlynak, Szabolcskának születni kell. Azon kifejezést, hogy „manapság a lelkész legjobb teendőjét már a gymnázista is elvégziazt hiszem, saját tanítványai se veszik komolyan, csak annak tulajdonítják, hogy a lelkészettel gyakorlatilag nem foglalkozott. Végül még azt jegyzem meg, hogy én a bibliában sehol se látom kárhoztatni a könyvből vagy előre megfogalmazott írásból való imádkozást, sőt maga Jézus, hogy a szószátyárkodástól és felesleges fecsegéstől megóvja tanítványait, nem becsülve túl az egyéni ihletet, megtanította őket imádkozni, Máté és Lukács evangéliumában meg vagyon írva : „Ti azért igy imádkozzatok: Mi Atyánk stb.“ B. K. Válasz Seregély Béla urnák l). Elolvasván Seregély urnák válaszát, melyre az adott okott, hogy nem vagyunk hajlandók eltűrni eljárásunk tisztaságának kétségbevonását, csak csudálkozni tudok azon cynismuson, melylyel a saját hibájukat akarja reánk kenni. Én semmi erősebb vitát provokálni nem szándékoztam e tárgyban ; annyival kevésbbé, mivel tudom azt, hogy ha egymást sárral dobáljuk, mint tette ezt a gyűlési tudósitó az önzés vádjával s megismételte Seregély ur: a) ezzel csak kárt teszünk, a nélkül, hogy jegkevésbbé is használnánk. Epen ezért „helyreigazítás “ómban csupán eljárásunk igazolására szorítkoztam, x) Azt hittem, hogy az én közbeszólásom véget vet a vitának. 13. I). ur ezt sehogy se akarja. Hát mivel Seregély ur tényleg kétszer szólt: ám szóljon kétszer B. D. ur is. Szerk. 2) Én már megírtam B. D. urnák, hogy a „tudósító“ e pontban nem más, mint Seregély ur és igy S. maga helyett á 11 helyt. Szerk. s nem foglalkoztam az ellenkező gondolkozásnak felfogásával vagy épen személyével. Vártam, hogy a tudósi tó maga is belátva hibáját, egy lojális nyilatkozattal véget vet ezen ügynek; imé azonban a tudósitó háttérbe vonul 3), előlép Seregély ur s konstatálja, hogy mi a szóban forgó kérdés tárgyalásakor behunytuk szemeinket, mert valami kör-, vagy klikk szellem tart lekötve bennünket; de hát kilátszik a lóláb stb. S még fontoskodva képes hozzátenni azt, hogy egymás véleményét tisztelnünk kell. Ez a felszólalás kötelességemmé teszi, hogy elmondjam azt, a mi ezen kérdés megértésére okvetlen szükséges. A midőn egyházmegyei gyámoldánkat felállították, az alapítók azt tűzték ki célul, hogy a lelkész és tanító özvegyek és árvák a nyomortól lehetőleg megmentessenek. A gyámolda ebben az iránybap fejlődött is, s 1890-re az özvegyek évi osztaléka 50 írtra emelkedett. 1890-ben az alapszabályok revideálva lettek s kimondatott, hogy az özvegyek osztalékát ezentúl nem emelik mindaddig, mig az alaptőke a 25000 irtot el nem éri 4 5) s azontúl a jövedelem 75°/0-a az özvegyek közt kiosztandó. 1896-ban már csak egy év volt hátra, hogy ezen tőke meglegyen, s ekkor mi történik ? Életbe lé}) az orsz. gyámolda, természetesen a lelkészek megterheltetésével. Hjah, de a mi egyházmegyénkben ezt könnyű volt kikerülni. Semmi egyébre nem volt szükség, mint e'törölni a gyám. alapszabályok azon pontját, mely szerint az özvegy árva gyámolda, belevenni azon pontot, hogy az orsz. gyámoldába a belépési járulékot s lehetőleg az évi dijakat is az egyházmegyei gyámolda fizesse a tagok helyett. Az özvegyek osztalékának azon emelése, mely a régi alapszabályok szerint a gyámoldának erkölcsi kötelessége volt, ezzel egvidőre elodáztatott. Mi ekkor is küzdöttünk ezen pont, mint igazságtalan ellen, de Seregély ur és társai többségben voltak 5) s az eredmény az lett, hogy p. Seregély ur fizetett az egyházmegyei gyámoldába 50 forint alapbetétet, 2 éven át 5—5 frt évi dijat; s ezzel szénában az egyházmegyei gyámolda fizetett Seregély ur helyett 70 frt 92 kr. orsz. belépési járulékot 17 frt 73 kr. évi dijat, összesen : 88 frt 65 krt s e miatt 6 7) az alapítók, az elhalt régi tagok özvegyeinek osztalékát egyelőre emelni nem lehetett ?). Hát itt a lóláb, itt az önzés Seregély ur ! 3) Ugyan ki lehet az'? Szerk. 4) Ekkor azonban még együtt volt a lelkészi és tanítói gyámolda. Tehát a kettő tőkéjéről volt szó. Szerk. 5) Az új határozatot Bállá urék csak négyen ellenezték. Szerk. 6) Csak a Seregély ur helyett befizetett dij miatt?! Szerk. 7) 1899-ben már 80°/o-kal emeltetett az özvegyek és árvák osztaléka,' úgy hogy az egy részvényesek 90 frtot, a két részvényesek 180 frtot kaptak már ebben az évben. 1900-ban pedig Vikár Vince pénztáros azzal a javaslattal járult a gyámolda közgyűlése elé, hogy a lelkész-özvegyek és árvák osztaléka 100 és 200 frtban allapittassék meg; az a korábbi határozat pedig, mely szerint gyámoldánk tagjai liélyett az országos gyámoldába az évi tagsági dijakat is befizeti már erre az évre szüntessék meg. A javaslat elfogadtatott Szerk. •
