Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-11 / 32. szám
Tizenkettedik évfolyam. 32. szám. Pápa, 1901. augusztus 11. DUNÁNTÚLI *----------------------------« A. lap szellemi részét illető köziem én vélj a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő czímére küld eu<3ők. -----------------------------------------------« Az egyház és iskola köréből. Á (tani ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijait (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetéseit, reclarnatiőli Faragó János íőmunltatárs ezimére küldendőit. «--------------------------Az 1848. évi XX. törvénycikk. Ez alatt a cim alatt nem régiben egy elmefuttatás látott napvilágot az «Alkotmány» nevet viselő s ultramontán vizeken evező napilapban. Nem ez a hirhedett klerikális újság az első, mely e nevezetes törvénycikk felől tájékoztatni kivánta a közvéleményt. Ez tulajdonképen már csak az előbb megjelent hírlapi cikkelyek hatása alatt keletkezőiéiben levő mozgalom láttára Ítéli tanácsosnak kioktatni olvasóközönségét az 1848. t.-c. értelme felől. Abban azonban első az elsők között, hogy nem elégedve meg a saját hitsorsosai érdekeinek védésével, egyúttal az általa halálosan szeretett protestáns egyház fogadatlan prókátorává tolja fel magát. S ha csak jámbor hitrokonainak, a pápista felekezetbelieknek volna adressálva vezető helyen ágaskodó cikke, ügyet se vetnék reá. Elvégre is kiki úgy végzi házi teendőit, a mint a jó szomszédság rövidsége nélkül legjobbnak tetszik. Még az sem indítana helyreigazító válasz adására, hogy a fent tisztelt «Alkotmány» eme szüleményének hangja nyegle, alapeszméje az önzés, főmozgató ereje a pénz szerelme s az «egyedül idvezitő» diszjelzőt bitorló róm. kath. felekezet világi érdekeinek féltésében minden legkisebb felebaráti szeretetet nélkülöző szükkeblüség. Hiszen ki is várna mást a derék «Alkotmánytól»; ki is akarna «szedni a tövisről szőllőt, a bojtorjánról figét» ; ki ne ismerné Lucifer kijelentését: «Nem adhatok mást, csak mi lényegem!» Az «Alkotmány» cikkírója sem érezhet és gondolkozhatik másként, mint a hogy nevelése hozza magával; az a nevelés, t. i. melyet a róm. kath. iskolák falai közül visz ki az életbe a növendék; az a nevelés, melynek egyik legfőbb jelszava, akárcsak az annyira gyűlölt Talmud moráljáé: «Szeresd atyádfiáit és gyűlöld ellenségedet» ; az a nevelés, mely véka alá rejtette az isteni Megváltó eme parancsolatát; «Valamit akartok, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, ti is azt cselekedjétek azokkal.» (Máté 7, 12.) Mindez, mondom, hidegen hagyna. I)e hogy egy dicsőséges nagy korszak fen költ gondolkozásu hősei által megalkotott törvény igaz értelmét a csürés-csavarás ördögi mestersége által homályba burkoltaim látom az «Alkotmány» épen nem «alkotmányos» magyarázata folytán; ez már több az elégnél arra, hogy felvilágosításul néhány észrevételt fűzzek e ferde magyarázathoz. Nem ugyan a cikkező részére — bármennyire beigazolta is elmefuttatása rendjén erre szorultságát — mert «a vaknak úgyis hiába mondjuk, hogy megvirradt» ; hanem a felekezeti exlusivitástól ment róm. kath. közönség számára távolabbról s vérrokonaim kedvéért közelebbről, hogy az 1848. XX. t.-c. végrehajtására törő mozgalom valami módon le ne szereltessék, sőt inkább a hivatottak által a siker biztosabb reményével kecsegtető irányba tereitessék. Ezeknek előrebocsátása után, mielőtt még az «Alkotmány» cikkével érdemileg foglalkoznám, a legnagyobb nyomatékkai hangsúlyozni kívánom, hogy én nem sorakozom azok mellé, a kik e felette fontos ügyben az országos pártpolitika eszközeit megragadni célszerűnek Ítélik. Ellenkezőleg magam is kész veszedelemnek tartom, ha, — mint pl. a korponai választókerü-32*