Dunántúli Protestáns Lap, 1901 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-20 / 3. szám
41 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 42 mindegyik leütéssel kezdődik, minden hang egyforma hosszú, csak a sorvégző szótagot jelzi hosszabbnak s ez a hosszabb hang pótolja a közbenjátékokat. Ekként minden dallam ritmusa egységes hatású s minden erőszakosságtól ment. Ivánka példája eléggé bizonyítja, hogy a zsoltárokat és dicséreteteket nem lehet a modern ritmikai szabályok közé szorítani, hiszen akkor nemcsak minden versszakra kellene külön megállapítani a dallam ritmusát, hanem majdnem minden verssora is. Azt a bajt, hogy református énekeinknek verstani és zenei ritmusa nem fedik egymást, csak úgy lehet elkerülni, a hogy Hodossynál látjuk. A dallamok összhangositásáról is csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok. Egyszerűség, egyházi komolyság, szabatosság voltak vezérelvei ; teljesen hozzáilleszkedik az örök szép dallamok eredeti céljához és jelleméhez. Némely dallam összhangositását épen egyszerűsége teszi különösen figyelemreméltóvá és széppé, jól tudván, hogy az egyszerűség már önmagában is szépség. (Pl. XXXV. XLII. LXVI. LXXXI. LXXXIV. zsoltár, 74.163. dicséret) Néhol felülemelkedik az egyszerűségen s az ének tartalmához képest több eszközzel dolgozván, az összhangositást is megkülönböztetett színvonalra emeli. A XC. XCII. zsoltár; a 137. dicséret összhangositása valósággal remeknek mondható. Nem érdektelen ezeken kívül az sem, hogy az összhangositásnál nemcsak az összhangzatok egységes jóhangzására, de az egyes szólamok dallamosságára is kiváló gondot fordított. S ez igen természetes, ha tudjuk, hogy a mű nem csupán orgonára van írva, hanem egyszersmind vegyeskaru éneklésre is. Sz. Nagy Károly és Szügyi József említett műveihez képest ez is figyelemreméltó haladás. Ámde nagyon egyoldalú volna ismertetésem és sem a szerzőnek, sem az ügynek, de magamnak sem tennék vele jó szolgálatot, ha rá nem mutatnék a műben itt-ott előforduló fogyatkozásokra, már csak azért is, mert ezek a következő kiadásnál, azt gondolom, könnyen volnának megigazithatók. Nem tartom helyesnek, hogy az ideiglenes hangnemi kitérés némely helyen messze esik az eredeti hangnemtől (Pl. az L. és XLII. zsoltár utolsó előtti, a 70. dics. 4. sora.) Mivel az ének egyes sorai között közbenjáték nincs, ennélfogva mindig szem előtt tartandónak vélem, hogy az egyik sor végső s a következőnek kezdő összhangzata hangnemileg is közeli rokonságban legyenek egymással. A CII. zsoltár 4 sora pl. a lágy G hatását teszi ránk ; az egyházi ének egyszerű komolysága tehát nem engedi, hogy utána mindjárt c—e—g—t alkalmazzunk. Ugyancsak az egyszerű komolyság tiltja a dissonans összhangzatok egymásután való sürü alkalmazását is. A XXV. zs. dallamának 4 sorában pl. a 8 összhangzat közül 4 dissonans. A XXVIII. utolsó, a CXXII. zs. 6 sorában pedig a dissonantia nagyon erős. Azt sem tudom helyeselni, hogy pl. a XXXVIII. zs. első sorában az e-g-h összhangzat után h d fis következik. Zenei Ízlésünk ma már úgy fejlődött, hogy E mollban e g h után h dis fis-t várunk. A régiességre való törekvés vagy a különben szabatos szólamvezetés nem igen képesek bennünket az ellenkezőnek jobb voltáról megnyugtatni. Szívesebben vesszük ilyen esetben a harmad megkettőzését vagy akár a bővített másodot. A bővített másodtól nincs is miért olyan igen tartanunk, hiszen népdalainkban is előfordul. Hodossy is alkalmazza egy pár helyen (173. d. 2. sorában) és bizony nem hangzik kellemetlenül. Népdalainknak a bővített másod egyik sarkalatos tulajdonsága, tiszta éneklésére tehát törekednünk is kell. Bár a titkos ötödöket és nyolcadokat ritkán és a legtöbbször indokolva használja, némely helyen mint pl. az V. zs. utolsó előtti sorának harmadik ütemében a nélkül volna kikerülhető, hogy a kikerülés a dallamosság rovására esnék. Egy-két helyen az összhangzatok azonosságából és a bassusnak egyforma lépéseiből származó egyhangúság szintén könnyen kerülhető el. A XXX. zs. 5 sorában pl. a bassus három ütemen át negyed ugrásokat tesz, két egymásután következő ütemben pedig egészen azonos összhangzatok vannak. Hasonló hibát találunk a CIV. zs. 4 sorában is. A LXI. zs. 3. sorában a harmad megkettőzése sem indokolt. Sajtóhibát csak két helyen vettem észre. A XLII. zs. szövegében és a XXXIII. zs. dallamában. Amott „Mikor jut az“ helyett „Mikor jutó/;“ Írandó, emitt pedig a 2 sor első ütemében az es elől elmaradt a ! r jel. A könyv kiállítására vonatkozólag pedig a második kiadásnál szívesebben venném, ha jobb papírra s tetszetősebb alakban nyomnák. Az elmondottak alapján azon meggyőződési'e jutottam, hogy Hodossy Béla könyvét úgy a ref. egyházi zene, mint az iskolák, de különösen a tanítóképzők szempontjából határozott nyereségnek tartom, miért is úgy a kántoroknak, mint a középiskolai és tanítóképző zenetanároknak figyelmébe melegen ajánlom. Pápa. Sakudy Ottó, tanítóképző int. tanár. Szemelvények, a nagyszombati prot. egyházak múltjából, Stelczer „Geschichtliche Darstellung dersehr merkwürdigen Schicksale und Glaubenskämpfe der ev. Kirchengemeinden, sowohl Augsb. als Helv. Confession in der königl. Freistadt Tirnau in Ungarn“ cimü müvéből. (Vége.) 50. szám. 1636. márc. 31. Az esztergomi káptalan bizonyítványa, arról, hogy Nagyszombat város hatósági ügyésze Chereody Lőrinc által a helvét hitv. evangélikusok templomépitése ellen óvást tett, mire azomban a nagyszombati kálvinisták nevében nemes Bédy István azt felelte, hogy az építéshez az országgyűlés és a nádor beleegyezését megnyerték, — az épületre nézve mindkét részről kölcsönösen megegyeztek és nem akarják azt fél-
